Karácsonyi napjaink

Az ünnepünk tulajdonképpen szép volt, jó volt és villámgyorsan el is múlt, sajnos… Nálunk a karácsony most is 24-én éjjel kezdődött, a karácsonyfa díszítéssel 🙂 , ami mondhatni, hogy hagyomány már nálunk, hiszen visszaszámolva, jó 10 éve csináljuk ezt a dolgot, először Máté, most pedig Toma örömére. Éjszaka volt már, amire nekiálltunk a díszítésnek, Máté is segít ebben most már évek óta, egy jó buli tulajdonképpen az egész neki 🙂 (bár most, azért a fáradság jelei látszottak rajta és rajtunk is)… Éjszaka amíg a fiúk díszítettek, addig én bejglit sütöttem, készítettem diósat, mákosat és kakaósat is, ez utóbbit elsősorban a Családfőnek és beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nagyon finom lett 🙂 , Apának és Máténak nagyon ízlett, Tomának csak azért nem, mert nem egy bejgli párti 🙂 .

Reggel későn keltünk (mert korán is feküdtünk 🙂 ), de megtehettük, mert ebben a késői műszakban az a legjobb, hogy reggelre minden készen van, áll a feldíszített fa, alatta az ajándékokkal, jó érzés így kezdeni a szent napot, na 🙂 (arról nem is beszélve, hogy ezt napközben szinte kivitelezhetetlen lenne titokban csinálni, főleg a díszítést) ! Legkisebbünk el volt bűvölve, az emeleten persze ő keltett mindenkit, és ahogy lejött a lépcsőn már kiabált, hogy itt a fa, megérkezett és mennyi ajándék van alatta 🙂 ! Nagyon édes volt, és még így sem esett neki egyből a meglepetéseknek, hanem gyönyörködött a fában egy darabig, igaz nem olyan sokáig, mint tavaly – azt soha nem fogom elfelejteni, hosszasan üldögélt a fotelban, aztán egy idő után közelebb ment, megnézegette a díszeket és csak nagy sokára kezdte meg az ajándékokat bontani – de azért egy ideig most is eltartott, amíg a csomagokig jutott 🙂 . Toma nagyon szereti a karácsonyfákat, mindenhol gyönyörködik bennük, és a mostani fánk tényleg nagyon szép lett, talán a legszebb eddig, majdnem plafonig ér és nagyon formás, a rengeteg sok díszünk sem tűnik zsúfoltnak rajta 🙂 , szeretjük is nagyon!

Az a nap tulajdonképpen a játéké volt (meg az elmaradt sütemények pótlásáé 🙂 ), későn reggeliztünk, későn inkább már estebédeltünk és a fiúk sokáig pizsamában voltak és úgy tesztelték az ajándékokat. Az ebédből egyébként nem csináltunk nagy ügyet, tejszínes pulykaragu levest főztem vaníliás-mákos gubával, ezt ugyanis mindenki szereti és megeszi, ráadásul tudtuk, hogy másnap hús lesz hússal a menü Éva mamánál, szóval jobbnak tűnt ez így. Ráadásul a tapasztalat is az, hogy valahogy ilyenkor nálunk nem ez a legfontosabb, legalábbis a gyerekeknek nem ez az elsődleges,  jártam már úgy, hogy kedvenc sajtos csirkét készítettem és szinte alig fogyott belőle valami, másnapra is maradt bőven 🙂 . Sok-sok pillanat volt jó abban a napban, örültem, hogy több mindennel tudtunk játszani a fiúkkal, ha nem is hosszasan. Mindketten kaptak ilyet, amivel játszottunk persze külön-külön a skacokkal, Tománál előkerült a labirintusos füzet, amit az Angyalka az adventi naptárba hozott, ezt is kipróbáltuk és még az is eszébe jutott Legkisebbünknek, hogy a Mikulás utolsó szakáll csomóját beragasszuk a helyére 🙂 !

Az ajándékok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, Máté azóta is gyűri a FIFA 2016-tot, Toma pedig legjobban a nagy Villám Mcqueen távirányítós autóját nyúzta 🙂 .

Másnap 25-én Apa anyukájához, Éva mamához mentünk ebédre, ahol a Családfő húga is várt minket. Itt is volt újabb ajándékozás és persze tesztelés. Sajnos a hangulat nem volt maradéktalanul jó, nem rajtunk múlt a dolog, már egy feszültebb anya-lánya viszonyba érkeztünk, de később ez kihatott azért ránk is, főleg a nagymama részéről 🙂 , de itt is igyekeztünk azért elütni viccesen a helyzetet és azt hiszem sikerült is. De! Mindig arra jutok, hogy van amit nem érdemes  erőltetni, csak nem tudom, hogy lehet ezt úgy meglépni – valószínűleg sehogy – hogy ne bántsunk meg mást, főleg egy nagymamát, aki anyuka is egyben. Viszont annak azért nem örülök, hogy pusztán udvariasságból marakodást nézzünk és epés megjegyzéseket hallgassunk (még időnként magunkra vonatkozóan is). Mondjuk a fiúk talán nem látták kárát, Máté kifejezetten jól szórakozott néha 🙂 , Toma meg el volt foglalva az új ajándékaival 🙂 , de azért mégis azt hiszem, hogy nekik is jobb lett volna, ha műsor helyett kimentünk volna valamerre bóklászni vagy egy nagyot játszottunk volna otthon… Na nem tudom, talán jövőre okosabbak leszünk…

Aztán 26-án csúcspontjához érkezett az ünnep nálunk, ugyanis a két unokatesómék jöttek át családostul hozzánk. Pár évvel ezelőtt – a keresztanyám halála után – vezettük be ezt az új hagyományt, hogy 26-án összejövünk 12-en  (6 felnőtt és 6 gyerek), pontosan azért, hogy ne lazuljanak a családi kapcsolatok. Eddig csak nálunk nem volt még buli, mert igazodni próbáltunk az idősebbekhez is, tavaly még szegény keresztapám is élt, aki viszont már nem volt annyira jól, hogy máshová menjen karácsonyozni, így mi többiek mentünk házhoz. A lényeg, hogy most mindenki hozzánk jött, én pedig újra rendbe raktam a házat, új adag kókuszos sütit és diós rudakat sütöttem (a maradék bejglik mellé), majonézes kukoricát készítettem és leveles virslicsomagokat sütöttem 🙂 . Bevallom szép vagy nem szép, nagyon nehezen álltam neki a készülődésnek és szívesebben lógattam volna a lábam 🙂 , de azért amilyen nehezen indult minden, olyan jól sikerült 🙂 .Egyébként mindig délután találkozunk, pontosan azért, hogy akihez megyünk, annak ne legyen ez egész napos kihívás mondjuk ebéddel fűszerezve, szóval a virsli és a saláta nem lett volna elvárt dolog. De egy hatodik érzés miatt mégis elkészítettem ezt is és a megérzésem bevált 🙂 , rekord ideig, délután négytől egészen fél 11-ig maradt nálunk a banda, szóval kellett az a vacsora is!

Nagyon jól érezte magát mindenki, volt eszem-iszom, dínom-dánom, nevetés, közös társasos játék,

egy kis vitatkozás 🙂 , kicsit olaszos beütésünk is van nem mondom 🙂 … Alapvetően jó volt az egész, bár azért le is fáradtunk a végére, amikor mindenki elment, szinte bedőltünk az ágyba, vasárnap pedig mindenki, még a fiúk is 10-ig aludtak, egész nap alig csináltunk valamit, furcsa is volt, hogy nem kell készülni semmire 🙂 …