2015-re azt azért nem mondhatnám, hogy a mi évünk volt, inkább azt mondom: vegyes volt 🙂 ! Amit biztos, hogy az óévre hagynék, hogy ne jöjjön velünk, az a betegségek tömkelege, főleg Legkisebbünknél, mert ebben az évben azt sajnos elmondhatjuk, hogy ő végig betegeskedte az évet és megismertük a kórházjárás gyönyöreit is, sajnos…Ráadásul ezekből most – a megszokottakkal ellentétben – Máté sem maradt ki, főleg az őszi időszakot említeném ez ügyben, amikor átvette Tomától a staféta botot és ő vitte ezt a vállán 🙂 , de az év többi részén is előfordult mindenféle nála is, mint ahogy a Családfő sem húzta meg magát ez ügyben, sajnos.
Aztán 2015-öt a temetések évének is mondhatnám nálunk, soha ennyi temetés nem volt a családban, egész pontosan három. Februárban keresztapámtól, aztán júniusban az egyik, most decemberben pedig a másik Dédinktől búcsúztunk… A tegnapi temetés volt talán a legnehezebb nekem az évben, az i-re a pont, nem is tudok mit írni róla csak annyit, hogy abban bízom, most ezzel lezárult ez az időszak nálunk, remélem nagyon hosszú ideig…
Viszont, volt azért sok jóban is részünk, ami nagy siker az egész családnak, hogy Apuci februártól új munkahelyen és új, komolyabb beosztásban dolgozik, azon túl saját, önálló útra is tért mindezek mellett, ami sokat jelent nekünk, mondhatjuk új röppályára állította a családot 🙂 . A webáruházunk ugyan – és főleg az előzőek miatt – eddig még nem indult el, de ez inkább már az újév ígéretei közé tartozik 🙂 .
A gyerekek nagyon sokat fejlődtek, mindketten rengeteget nőttek és okosodtak, ügyesedtek. Máté bebizonyította, hogy a felsőben is szuperül teljesít, ezen kívül még az érdeklődési köre is kialakult, a barátai csak sokasodtak, szóval nagyon a helyén van 🙂 ! Toma látványosan fejlődött kívül-belül egyaránt, érdeklődő, elmélyülten játszó és alkotó kis óvodás lett belőle 🙂 .
Aminek nagyon örülök, hogy rengeteg sok helyen voltunk ebben az évben, akár csak a hétköznapok terén is, ha nem is messze, de sokat jöttünk-mentünk, olyan helyekre is elmentünk, amit már régóta tervezgettünk, végre a mozgalmasságunk kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba 🙂 . Aminek én is külön örülök, sok olyan együtt töltött időben volt részünk, mind kirándulások, mind együtt játszások terén, ami fontos volt nekem is és olyan dolgokat is csináltunk együtt – Egri csillagok kiolvasása Mátéval, adventi készülődés főleg Tomával – ami ugyan apróságnak tűnik, de nekem vagy inkább nekünk nagyon sokat számít azt hiszem és ezért nagyon hálás is vagyok, hogy ezt megtehetem a mindennapokban a gyerekekkel!
Magam részéről sok olyan dolog van, ami régi terv volt és megvalósult, ilyen a futás, amit most ugyan nem csinálok, de egy fél évig azért rendszeresen űztem, el is kezdtem írni róla, de csak vázlatban van meg, majd közreadom kiegészítve 🙂 , ha újrakezdem az egészet, mert újrakezdem az biztos, ugyanis a látszattal ellentétben 🙂 elmondhatom, hogy szeretek futni és csinálni fogom! Amit év elején szerettem volna, hogy többet olvassak végre, az is összejött, még itt is elkezdtem dokumentálni egy ideig, de aztán nem tudtam lépést tartani magammal, de végre újra rendszeresen és talán sokat is olvasok. Az új hobbi – a futáson kívül – ebben az évben a kert lett 🙂 , ami szintén nagy öröm és ugyancsak régi vágy volt. Szóval ha nem csak nagy dolgokban, de volt öröm, siker és mindenféle jóság nálunk is és volt sok új nálam is, az igazi áttörés még nem jött el, nem találtam meg azt a valamit, amit a fiúk mellett is jól, eredményesen és főleg velük összeegyeztetve tudok csinálni, de bízom benne, hogy az újévben talán eljön az is 🙂 !
Szóval bizakodva várjuk 2016-ot, remélem sok-sok jót, vidámságot, egészséget hoz nekünk 🙂 ! Nektek pedig azt kívánom, hogy akármilyen is volt az óévetek, 2016 legyen sokkal boldogabb ennél, teljesüljön minden vágyatok és minden szép és jó, amit csak szeretnétek!
Találkozunk jövőre, BUÉK 🙂 !