Ködös, orvosos

A keddi napunk Tomával – az idővel összhangban – eléggé ködös volt, ugyanis az éjszaka krupp szerű köhögésekkel telt el. Reggel beszéltünk a Heim Pálos, ismerős doktornővel, akivel már hétfőn is egyeztettem, akkor is abban maradtunk, hogy ha szükségét érezzük, menjünk be hozzá Tomával egy vizsgálat erejéig. Reggel már nem sok jóval biztatott, ha arra felé megy a dolog – a hallottak alapján – akkor inkább előzzük meg szerinte, ezt viszont csak úgy lehet, ha bent gyógyszeresen inhalálunk, ami persze befekvést jelentene… 

Kora délutánban maradtunk, akkor rendelt is ráadásul a kórházban, legalább gondoltam itthon még ebédel Toma, ami a kórházra ugye nem igazán volt jellemző 🙂 . Nem lehetett tudni, hogy bent maradunk-e, de inkább a maradás felé dőlt a dolog, szóval szépen összepakoltam a cuccainkat. Legkisebbünk köhögése valahogy szebb lett délelőtt, illetve csitult is, de ennek akkor már sok jelentőséget nem tulajdonítottam, mert egyrészt inhaláltunk is sokat, másrészt a krupp az éjszakai műfaj általában… A kedvem is eléggé ködös volt, sajnáltam Mátét is, tudtam, hogy egyedül jön haza, egyedül lesz itthon, ráadásul 3-ra ment az angol tanárnőhöz, ide pár utcával lejjebb, egyedül kell előtte ebédelnie, melegítenie, mindent önállóan kell intézni, ami persze megy neki, de akkor is. Tudott mindenről egyébként, reggel már megbeszéltünk mindent, de nekem valahogy rossz érzés volt, arról nem is szólva, hogy a kórházhoz semmi kedvem sem volt…

Amíg beértünk a Heim Pálba olyan ködös volt az út, ha nem oda mentünk volna, ahová mentünk, még szépnek is találtam volna 🙂 . A város is olyan kísértetváros volt valahogy, a nagy köd, meg a kevés autó csak rátett az egészre, érdekes volt nagyon… Egyébként a kedvünk addigra már egész jó lett, Toma annyira édes volt, még külön Villámos hátizsákba is pakolt magának mindenfélét (leginkább a kisautóit 🙂 ), otthon szontyolgott még egy picit, főleg a szurikat akarta elkerülni, de mondtam, hogy ezen még nem kell izgulnia, azt sem biztos, hogy bent maradunk.

Na, de a lényeg, hogy beértünk, bent a kórház belső részén parkoltunk a közelség miatt 🙂 , bejelentkeztünk, bementünk és a rendelésre is bejelentkeztünk, itt jegyzem meg tiszta röhejnek éreztem, hogy mindkét nővérkét ismertem, aki a felvételnél fogadott minket 🙂 (egyiket a sürgősségiről, másikat a pár napos bent fekvésünkről az osztályról), egyikük szemében szintén a megismerés szikráit véltem felfedezni 🙂 (ilyesmiről azért nem álmodoztam soha 🙂 …).  Persze nem kértünk soron kívüliséget, de rövid várakozás után minket szólítottak. Alapos vizsgálat után kiderült, hogy nem kell bent maradnunk, hihetetlen megkönnyebbülés volt mindezt hallani, Toma is nagyon boldog lett persze 🙂 ! Jöttünk-mentünk még a kórházban egy picit 🙂 (lassan tényleg megszeretjük 🙂 ), felfedeztünk ott lent az aulában egy akváriumot is, múltkor valahogy elkerülhette a figyelmünket, na, ott nagyon sokáig ácsorogtunk Legkisebbünkkel 🙂 , iszonyúan tetszettek neki a halacskák 🙂 . 

Hazafelé Toma jól elaludt a kocsiban 🙂 , még azt is végigaludta, hogy a cukrászdába vettem pár sütit, egy kis ünneplés céljából, mint akik valami börtönből szabadultak volna 🙂 … Azért nagyon örült Máté és Apa is, Legnagyobbunk külön boldog volt, hogy amire hazaér az angolról – ráadásul duplát volt most – már mi is otthon leszünk. Egyébként Máté meg már olyan nagy, mindent elrendezett, megebédelt, időre Ildi nénihez ért, már néha olyan, mintha mindent elintézne egyedül 🙂 … De közben meg annyira érezni, hogy örül annak a kis fészeknek, ami otthon fogadja, amikor hazaér 🙂 , hétfőn például amikor hazajött a suliból – ráadásul a többiekkel még egy picit traccsolt is suli után, annyira eszembe juttatta ezzel, hogy ugyanezt csináltuk mi is ennyi idősen 🙂 – végig azt mondogatta, hogy mennyire várta már, hogy együtt ebédeljünk és itthon legyen 🙂 ! Az új órarendje meg ráadásul sokkal jobb mint az első félévi! Eddig négyszer volt 6 órája és csak szerdán volt 5, most pedig hétfőn, szerdán, pénteken lesz öt órájuk, kedden és csütörtökön pedig hat. Mindez azt is jelenti, hogy az öt óráknál 13-kor végez, Tomáért pedig mindig fél egyre megyek, szóval hazafelé pont fel tudjuk szedni a sulinál és ráadásként együtt is ebédelhetünk 🙂 ! 

Azt meg még muszáj elmesélnem, hogy Toma annyira édes lett mostanában 🙂 ! Nagyon kinyílt, mindenkivel traccsol-trécsel, az oviban is persze, de mindenhol, a környéken, meg a kórházban is tegnap is 🙂 ! Ahogy bementünk a nővérkékhez, egyből lecsekkolta őket, hogy ugye nem maradunk itt és kap-e szurit, ésatöbbi, ésatöbbi 🙂 … Imádom ezt benne, egész nap elszórakoznék rajta, annyira zabálnivaló ilyenkor 🙂 , bár néha észnél kell lenni, mert van, amikor közbe kell lépni, látván, hogy – mint mondjuk ott a nővérkének dolga is van 🙂 – kicsit tovább kell lendíteni és az elköszönés felé terelgetni, mert néha kicsit sok lesz a szóáradat. Mindezt folytatta a doktornéninkkel, akitől még azt is megkérdezte, hogy szereti-e a hányást 🙂 (háát, mint megtudtuk nem 🙂 ), a végén meg kellett kérnie Tomát, hogy amíg hallgatja a tüdejét maradjon egy picit csendben 🙂 … Amikor pedig megtudta, hogy nem kell bent maradnunk, annyira megörült, hogy megígérte legközelebb is eljön, amikor beteg lesz, a doktor nénink erre meg rátett egy lapáttal, amikor már az ajtóban álltunk és búcsúztunk, ugyanis azt találta  mondani, hogy akkor is meglátogathatja őt Toma a kórházban, ha éppen nem beteg, szívesen látja 🙂 , Legkisebbünk pedig ezt teljes örömmel nyugtázta 🙂 … Na, már csak az kéne, hogy akkor is a Heim Pálba járjunk, ha éppen semmi bajunk sincs 🙂 …