Családmorzsák

Murphy, a vendég

Megérkezett tegnap hozzánk Murphy, akin jót nevetünk olykor – tulajdonképpen tegnap is megtettük – de szegény Családfőt azért igencsak megtáncoltatta. Ott kezdődött, hogy péntekre Apa szabadnapot vett ki egy másik munkája miatt, amihez Telkibe kellett mennie, fogadni többed magával külföldi vendégeket. Persze tudtuk, hogy délutánig jön-megy és Piki kocsink vele lesz, tehát mi meg itthon leszünk – főleg egy arcüreggyulladásos miatt 🙂 – utána pedig családi fodrászolást terveztünk be magunknak, engem elvittek volna kocsival az én fodrászomhoz, majd a fiúk vágatták volna le a hajukat, aztán jöttek volna értem. 

Na, de ezt teljesen keresztülhúzta Murphy, aki délelőtt bejelentkezett és szegény Családfő telefonált, hogy leállt a kocsi, úgy volt, hogy hívni kell hozzá trélert, de aztán csak elgurult a kerekein a szerelőnkhöz, akivel időközben a Zapu telefonon konzultált. Még jó, hogy nála történt mindez, valószínűleg nálam nem lett volna ilyen kézenfekvő a helyzet 🙂 … Szóval az egyszem autónk is lerobbant 🙂 , pedig csak két napja vitték el tőlünk a másikat, hát így van ez ilyenkor… Eközben a kis külföldi küldöttség megebédelt és másik kísérőikkel elindultak a Margitszigetre, versenyhelyszíneket nézegetni, ahová Apa is ment utánuk. A Családfőnek azért sikerült egy autót szereznie kölcsönbe, bár én annyira már ettől sem voltam lelkes, nehogy még azzal is történjen valami  🙂 , de ha nincs kocsi, másik kocsit sem lehet nézni, arról nem is szólva, mint utóbb kiderült, hogy más kis bajocskák is vannak az én kis autómnak, szóval szerdánál előbb nem látjuk viszont 🙂 …

Aztán amíg mindez lejátszódott, addig itthon Máténak elkezdett fájni a füle, egy erős orrfújás után, és fájdogált is még rendesen egy ideig. Mentem volna vele a fülészetre, de amire odaértünk volna, nem keveset kellett volna gyalogolni és várni kint az utcán (ami sem az arcüregnek, sem a fülnek nem jó), annyira meg azért nem fájt neki, hogy rohanjunk, szóval abban maradtunk, hogy ha Apa hazajön elviszi ő vagy én kocsival. Így aztán lőttek mindenféle fodrászolásnak, de az még csak hagyján, szegény Apa itta meg rendesen a levét a tegnapi napnak… 

A jó hír az volt egyedül pénteken, hogy Máténak nincs begyulladva a füle (még jó, hogy nem indultunk útnak, pedig már meg mertem volna esküdni rá, volt olyan, hogy nem fájt neki és középfülgyulladása volt), bár még azt mondta a doktornő, hogy azért az sincs kizárva, hogy begyullad, de erre most nem gondolunk. Tegnap ha már így alakultak a dolgok, Legkisebbünkkel kimentünk picit a Duna-partra, mert sokáig nem akartuk magára hagyni Mátét. Játszótér hiánya van a Drágámnak, a kis pici házi, Duna melletti játszóterünkön is sokat ügyködött, meg szaladgált, meg még kihozta az ezeréves kétéveseknek való motorját is 🙂 .

20160205_124609

20160205_125257

Aztán amíg a család egyik fele orvosnál volt, addig sütit sütöttünk, kefires piskóta készült most éppen csokival, mert ez volt itthon hozzá. Toma mindig lelkes segítő, most is így volt ez, kevert-kavart, mért, öntött,

20160205_175147

ráadásul nem is írtam még talán, de mindenből nagyon kiveszi a részét, terít, port töröl, rendet rak és fel van háborodva, ha nélküle takarítok 🙂 , remélem így marad ez még nagyon sokáig 🙂 …

A sütiről meg megállapítottam, hogy bármit készíthetünk – bár ez igazán finom szokott lenni – egy tepsi hamar elfogy, ugyanis reggelire is ezt ették nagy örömmel a fiúk, szóval ma, de legkésőbb holnap süthetünk valami újabbat 🙂 …

Ezt a két fotót meg csak úgy iderakom, mert olyan tavaszillatúak, teljesen olyan volt tegnap, mintha már tavasz lenne 🙂 :

20160205_125324

20160205_125419

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Olyan aranyosak ilyen korban, nálunk is ez a helyzet a terítéssel, néha nehéz kivárni 🙂 … Nektek is szép, sütis hétvégét Anikó 🙂 , sok puszi 🙂 !

  2. bneaniko@dunakanyar.net says:

    Csenge is nagyon segít, mindig. Ha nem ő teríthet egydül, annyira elkeseredik.:-) csak mikor éhesek a nagyok, akkor nehéz kivárni.:-))))
    Nagyon szép hétvégét Nektek!!!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!