Ovis farsang és egyebek

Szerdára  nagy örömünkre kész lett a kocsim 🙂 , ami úgy láttam nem csak nekem volt nagy boldogság, hanem Tomának is 🙂 : ahogy beült a Pikibe  egyből simogatta és elmondta neki, hogy mennyire hiányzott 🙂 ! Nagyon édes volt, szerintem attól félt, hogy az én kocsim is csak úgy egyik napról a másikra eltűnik, mint Apáé 🙂 , ezt onnan gondolom, hogy hiába mondogattuk, hogy a szerelő bácsik dolgoznak szegény Pikin, mindig megkérdezte, hogy azért ugye haza fog jönni 🙂 … Pont jókor lett kész, a nagy esőben még Mátéért is el tudtunk menni a suliba. Aztán csütörtökön lett teljes a jármű parkunk, a Családfő hazahozta a már napok óta kinézett és beígért, tényleg szuper kocsiját (Chrysler PT), amitől még én is meginogtam egy picit, hogy inkább én szeretném a magaménak, de együttes fiú nyomásra be kellett látnom, hogy az inkább férfias autó 🙂 (meg persze Apa sem akart lemondani róla 🙂 , arról nem is beszélve, hogy frászban lennék folyamatosan, hogy nehogy meghúzzam vagy bármi 🙂 )…

Aztán eljött a csütörtök, amikor ugye farsang volt az oviban, Toma édes volt már nagyon várta 🙂 ! A jelmezünket nem kellett próbálni sem, mivel két napig itthon le sem lehetett szedni az illetékesről 🙂 , szóval mindenféle helyzetben használva volt már 🙂 . Az öltözködésnél is nagy volt az izgalom 🙂 , Nórikával készültek, aki pillangó lett 🙂 , az anyukája aranyos volt, minket is lefotózott 🙂 :

Azért én is kattintottam egyet Tomáról, mielőtt bement a csoportba 🙂 :

Egész délelőtt volt nagy hejehuja, vigalom, játék, tánc, fánksütés és dagasztás, eszem-iszom, dínom-dánom, Julcsi néni által arcfestés és nagy jókedv 🙂 , ezek a fotók már a FB-ról vannak 🙂 :

Fánk dagasztás, nehéz munkával 🙂 :

Már előző nap házi baracklekvárt vittünk be otthonról a fánkokhoz, amit mások is hoztak a nagymamák által eltett üvegekből, úgyhogy nagyon meglepődtem, majd jót nevetgéltünk azon, amikor kicsit kétkedve kérdeztek, hogy tényleg én tettem-e el a lekvárokat, mert annyira finom, hogy – az ő állításuk szerint – kenterbe veri a többit 🙂 ! Való igaz, hogy van nagymama vonulata a dolognak, elmondtam nekik is 🙂 , ugyanis drága jó Dédink receptje szerint készítem minden évben a baracklekvárt (lehúzva a háját és nem is kell bele sok cukor általában, az újításom, hogy még tartósítót sem teszek bele, hanem fejre állítom őket 🙂 ), sőt már jó 10 éve a lekvárfőző lábosát és fakanalát is nekem adta, amikor ő már nem készített több lekvárt… De, ha már ilyen nagy sikert arattunk én és a lekvárjaim 🙂 , pénteken vittünk be még egy üveggel, arról nem is beszélve, hogy ebben a két napban Legkisebbünknél megtört a jég és bent (is) elkezdett reggelizni 🙂 !

Délben egy kissé kifáradt Tomát kaptam vissza, akinek a jelmezéhez szép bajszot és szakállat festett Julcsi néni 🙂 .

Viszont Legkisebbünk nem engedte letörölni, ugyanis le kellett borotválni, így már eléggé benne járva a délutánban otthon Apa borotvahabjával és borotvájával (meg sminktörlő kendővel ügyeskedve 🙂 ) leborotváltuk 🙂 .

Aztán rá kellett jönnöm, hogy főleg a tavasz közeledtével, nemcsak busszal utazva borulhat a menetrendünk, hanem úgy egyébként is simán megtörténik mindez. Hazaérve kimentünk a Duna-partra nádat vágni, ugyanis másnap az iskolai farsangra, az osztály jelmezhez kellett Máténak egy nagyon egyszerű pecabot (a rengeteg itthoni közül nem lehetett vinni, mert egy csöveshez az ugye nem illik 🙂 ). Miközben én nagy serényen nádat vágtam, Toma a kis játszóterünkön egy környékbeli nagyival és kisiskolás unokájával ismerkedett össze, Boti, az unoka éppen betegségéből erősödött itt a nagyinál és a nádasba ahová mi ritkán járunk, mert az egy stégen kívül, ami egy ideig zárva volt, nagy dolgokat nem fedeztünk fel. Na, de most!!! A stégen egy picivel túl, ami egyébként már nincs zárva, szóval használható (még pecára is), egy hódvárat (!) mutatott nekünk a fitt nagyi és unokája 🙂 , ráadásul jó sok faágon lehet ott mászkálni és bóklászni, így ott ragadtunk jó sokáig. Az a vicc, hogy a stégen túl soha nem mentünk eddig, mert a hódvárak után már tényleg nem lehet tovább menni, szóval mindig tanul az ember 🙂 … A hódvárnál nem fotóztam, mert azon igyekeztem, hogy ne essen le Toma az ágakról 🙂 , ez a nádlabirintus, a sarkon túl 🙂 :

Miután kitombolták magukat a fiúk, elköszöntünk egymástól, bár mi még egy picit a Duna-parton ragadtunk, ahol a kacsák mellé végre két hattyú is meglátogatott minket 🙂 . Szóval nagy sokára, háromra mentünk Mátéért, aki kivételesen tovább maradt egy picit a suliban. 

A pénteki napunk is mozgalmas volt, de az éppen a sulis farsang miatt, arról is írok persze, csak előkerítem a fényképeket 🙂 …