Családmorzsák

Kirándulós és bulis szombat

A kirándulás mondjuk lehet, hogy nem a legjobb kifejezés a hétvégére vonatkoztatva 🙂 , de annyi biztos, hogy nem a környékünkön járkáltunk, hanem elmentünk egészen Gödöllőig 🙂 . Bár inkább helyszín bejárásnak mondanám a kis kiruccanásunkat, mert az is, ugyanis a Családfőnek egy szeptemberi horgász rendezvényéhez kerestük a megfelelő tavat, de annyira elfáradt a végére mindenki, hogy nevezhetjük kirándulgatásnak is 🙂 . 

Szóval egy gödöllői horgásztóhoz autóztunk, ami egyébként nagyon szép, szerintem az egyik legszebb amit eddig láttam.

20160227_121354

Dimbes-dombos területen, hatalmas fenyőfák és erdő veszi körül a helyet, körbejártuk a tavakat,

20160227_121946

mindent megnéztünk és még egy kis játszóteret is találtunk, ahol Legkisebbünk jól kiörömködte magát, ugyanis ő az indulás előtt azt közölte velünk, hogy ő nem akar sehová se menni, csak egy játszótérre 🙂 :

20160227_122813

20160227_124914

Aztán végül sajnos nem ez a tó lesz a befutó, mert kiderült, hogy egész szeptemberben a pecásoké az egész 🙂 , de legalább egy jót túráztunk 🙂 . Aztán ha már ott voltunk, nem hagyhattuk ki az egyik kedvencet, a Gödöllői Kastélykertet 🙂 , még egy kis rohangászásra 🙂 .

20160227_131907 (1)

20160227_133124

Miközben ott járkáltunk, Apuci telefonált párat és kiderült, hogy még egy horgásztó van a környéken, amit meg kellene néznünk, így aztán oda mentünk tovább. Mivel az egy magánterület, a ki- és bejutás a tóra eléggé kalandos volt, pedig még a tulaj is segített minket távintézkedéssel, de a lényeg, hogy befelé egy autó mögé csapódtunk, ami bevitt minket a lakatos kaput kinyitva, kifelé viszont tettünk pár kört, mert nem tudtunk kijutni és senkit sem találtunk, aki kivitt volna minket 🙂 . Így aztán úgy mentünk ki, ahogy bejöttünk, felfedeztünk két autót, akik a kapu felé igyekeztek, így versenyrajtos iramban utánuk eredtünk és sikerült kijutnunk a területről 🙂 . 

Az egész délelőtti sétától viszont mindenki kellőképpen elfáradt, ezt bemutatva Toma jót aludt is kocsiban hazafelé 🙂 . Ahogy hazaértünk, egy gyors és kései ebéd után nekem sietnem kellett, mert születésnapi meglepetésbulit szerveztünk a külföldről pár hónapja hazatért és most éppen Angliában élő – de éppen hazalátogató – Ida barátnőmnek 🙂 . A bulira egy helységet vettünk ki, de amolyan batyus-buli lett, mindent vinni kellett, mert sajnos más szabad hely már nem volt a szombati időpontra. Így aztán tányért, poharat, evőeszközt és enni-innivalót vittünk magunkkal. Ennek jegyében még hazaérve összedobtam (rekord idő, egy óra alatt 🙂 ) egy ünnepelt által kedvenc áfonyás sütit is, ami bár nem lett a legjobb süteményem, de azért eléggé finomra sikerült 🙂 . 

Múlt héten ezt szervezgettük nagy titokban, és nagyon jól sikerült a meglepetés, az ünnepelt semmit sem sejtett 🙂 … Volt is nagy döbbenet, sok-sok beszélgetés és tánc, eszem-iszom – már akinek, mivel este volt a buli én egyedül mentem, a fiúk Apával maradtak itthon, ilyen is rég volt már 🙂 … Most egymás után vannak felnőtt programjaink 🙂 , ugyanis ma Apuci az egykori kedvenc együttesének a Scorpions-nak a koncertjére megy az egyik barátjával 🙂 , már csak együtt kéne eljutnunk valahová 🙂 …

Vasárnap lehet, hogy az előző nap miatt, de én totál fáradt voltam, csak a kötelezőket csináltuk meg, élen a tanulással, mert az ezen a héten megint tikkasztó lesz… Közben, még a buli éjszakáján Toma elkezdett olyan bödönszerűen köhögni, kigyulladt a krupp-veszély a fejemben, úgyhogy tegnap inhaláltuk rengetegszer és ma nem ment oviba. Soha többet nem kiabálom el, hogy nem lettünk betegek 🙂 , bár az az igazság, hogy most sem biztos, hogy azok vagyunk, ez az az eset, amikor nem tudom eldönteni, hogy mi a helyzet. Vasárnap még úgy tűnt, hogy ebből valami lesz mindenképpen, de most éjszaka nem volt köhögés, inkább csak olyan enyhe kis megfázásnak tűnik ez maximum, de még orrfújás is alig van, szóval erősen gondolkozom, hogy még akár az ovi is szóba jöhet holnap, majd meglátjuk 🙂 …

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!