Ez még a szombat délelőttünk volt, munkanap lévén Máté suliban volt, a Családfő ugyan nem ment dolgozni, de eléggé benyalta Legkisebbünktől ezt a náthás valamit, így inkább itthon maradt, én pedig azt terveztem, hogy elviszem Tomát egy kis kiruccanásra. Legnagyobb meglepetésemre buszozni nem volt kedve – már komolyan kezdtem azon gondolkozni, hogy visszaesett a betegségben 🙂 – ő inkább kompozni akart, de az utolsó pillanatban ezt is inkább hanyagolta és a Duma-partra vágyott 🙂 (furcsa volt nagyon 🙂 ).
Ha már itthon maradtunk, akkor gondoltam ne a megszokott helyeinken mászkáljunk, ugyanis a kis rövid, 8 házas utcánkból kiérve mi rendszerint balra megyünk a Duna-parton a kis öbölhöz és azon túl, most viszont jobbra kanyarodtunk 🙂 . Ami azt jelenti, hogy a nádas mellett a töltésen egy rövidke sétával elérünk a kiserdőbe, ami lefut a Dunához is és amilyen pici én annyira szeretem 🙂 .
Legkisebbünk azon is hezitált, hogy milyen járgányt hozzon magával, ő a tekerős biciklijét szerette volna, amiről lebeszéltem, mert a töltésen biciklivel alig lehet haladni, javasoltam a futóbicót, ami nem kellett mert szerinte az babás 🙂 , így a még inkább babás, lábbal hajtós motorját hozta magával, amit ezer éve nem használunk 🙂 … Ettől azért annyira nem voltam lelkes, mert tudtam, hogy nagyrészt én cipelem majd 🙂 , de Tomának hatodik érzéke lehet, mivel arra nem is gondoltam milyen jó kis lankás emelkedők vannak arrafelé, amiken remekül lehet lefelé száguldozni 🙂 :
Itt már eleve rengeteg időt eltöltöttünk, mert Tomának jó sokáig megunhatatlan volt ez száguldozás 🙂 , közben megint hozzánk csapódott egy kedves környékbeli kutya, akivel és aki után jöttünk-mentünk 🙂 :
Azért néha leszállt Toma a motorról, de csak azért, hogy valamire felmásszon 🙂 :
Nagyon szeretem ezt a látványt, annyira, hogy eszembe jutott, ami eddig nem, mégpedig, hogy erre is futhatok végül is 🙂 (különben is egyre jobban kezd tetszeni a terepfutás, szerintem pont nekem való), és amire elértem ehhez a gondolathoz, arra szaladt el éppen egy futó 🙂 .
Visszafelé meg odafelé is egyébként 🙂 , a töltés nem végig egyenletes, van benne egy kisebb “szakadék- szerűség”, de annyira nagyon kicsi, hogy egyszerű rajta átmenni, viszont eléggé izgalmas volt Tomának, aki már visszafelé is nagyon várta 🙂 , fotóm viszont nincs róla.
A töltésen hazafelé Legkisebbünk felcsapott nyomolvasónak 🙂 , megtalálta a futó lábnyomát és elég jól elszórakoztunk vele, váltig állította, hogy az az övé, úgyhogy beletettük a lábát és megmértük, hogy kábé kétszer akkora a méret 🙂 , ezen felbuzdulva ő is nyomokat kezdett hagyni, de rejtjelezve 🙂 :
A nádas pedig arra is nagyon szép, pont Toma miatt fotóztam le, aki mutatta, hogy mennyire tetszik neki 🙂 , úgy örülök, hogy észrevesz ilyesmiket 🙂 …
A fotó nem adja vissza sajnos a látványt, de az biztos, hogy tényleg gyönyörű, nem véletlenül és persze a védeni való vízi világ miatt, természetvédelmi terület.
Hazaérve már szinte dél volt, Máté is végzett szerencsére a suliban és eléggé fáradtan esett haza, valószínűleg már a betegség is ott bujkált benne, ami ma sajnos kijött rajta. De lehetett valami a levegőben, mert egész délután Legkisebbünk is fáradt és nagyon nyűgös is volt, rég volt már ilyen, pedig a délelőtti lefáradással nem lehetett gond 🙂 .
