Tegnap óta csak március 15-i műsorra járok 🙂 , mivel Máté osztálya tartotta az ünnepi előadást. Már jó ideje próbáltak rá, tegnap délután volt a főpróba, amire a szülők is hivatalosak voltak, legalább kipróbálhatták magukat közönség előtt a fiúk-lányok. Úgyhogy Máté is derekasan, a begyulladt arcüregével együtt szerepelt, mi pedig Tomával figyeltük – aki elszántan próbált integetni a bátyjának a közönség soraiból 🙂 – aztán a vége felé befutott a Családfő is és inkább az utolsó 10 perc helyett hazavitte Legkisebbünket, aki ugyan jól elvolt az ölemben, de a finomságokat, amiket magunkkal vittünk, már elpusztította és azt nyilatkozta, hogy még mindig nagyon éhes 🙂 .
Aztán reggel elvittem Tomát az oviba és hazaérve rövid kis köreim után, megint útra keltünk az iskolába, megvártam Mátét, amíg szerepelt, főleg azért, mert annyira még nincs jól, olyan kis levert általában és utána egyből indulni akart haza (na, de nem úgy lett, mert úgy elhúzódott az egész, hogy már csak Tomáért rohantunk 🙂 ). Így maradtam és újra megnéztem a műsort, ami egyébként tényleg nagyon klassz volt, még én is meglepődtem magamon, mert annyira meghatott, hogy majdnem elsírtam magamat 🙂 (ezt még egy ilyen műsoron nem tudtam produkálni 🙂 ), a lányok az elején a tánccal, a fiúk a szigorú koreográfia szerint betartott monológjaikkal, aztán a végén egy közös fiú-lány duett, szóval nagyon el volt találva az egész, már előző nap is ugyanez volt a véleményem róla, csak valahogy Tomával nem ment ez az átélés, és őszintén szólva ennél a műsornál nem is számítottam ilyesmi élményre 🙂 …
Egyébként meg egy görcs volt a gyomrom végig, nem tudtam, hogy mindenkiért lehet izgulni 🙂 – Mátéért meg nem is írom mennyire – mert annyira megszerettem ezeket a gyerekeket ez alatt a 6 év alatt, hogy őszintén nagyon szorítottam nekik, hogy minden klappoljon… Máté pedig szerintem kiemelkedően jó volt, nem is írnám le, mert tegnap is azt hittem, hogy elfogult vagyok, de Legnagyobbunk mondta, hogy odament hozzá utána az alsós tanító nénije, Erika néni és megdicsérte, hogy az ő hangja volt a legerősebb és ő mondta a legtisztábban és legérthetőbben, jól hangsúlyozva a szövegét 🙂 ! Hát, én is pont így éreztem – egyébként a hétköznapokban nem is annyira tűnik erősnek a hangja, ezért volt még meglepőbb (szerintem jó mikrofonhangja is van, de ez már lehet, hogy nagyon szakmai 🙂 ) – valahogy odakapta a közönség a fejét, amikor elkezdett beszélni, jó érzés volt nagyon 🙂 ! Nagy sikerük volt, még vastapsot is kaptak, ami egy ilyen műsornál azért eléggé szokatlan, nagyon jó munkát végzett velük Judit néni!
Az viszont már nem annyira szívderítő, hogy Toma meg eléggé köhörészik, reggel nem is vittem volna oviba, ha nem lett volna ez a sulis műsor, még határeset volt, hogy mehet (legalábbis az én elvárásaim szerint, sajnos másoknál sokkal betegebben is ugyanígy ítélik meg). Biztos, hogy az oviba szedte össze megint a köhögést, kezd nagyon fárasztó lenni, hogy hétfőn bemegy egészségesen, péntekre pedig újra köhög, erre nincs is ellenszer szerintem, vitamin meg pláne nem… A csoportban többen köhögve, betegen jönnek, sokszor hazaküldenek gyerekeket, volt, hogy úgy köhögött az egyik kisfiú, hogy kint rosszul voltam csak a hallatán is, akkor jött érte a nagypapája éppen. De gondolom, hogy amikor annyira nem nagy a baj, még az óvónők is elnézik a dolgot, de a fertőzés meg ugye terjeng…
Én mindent megértek tényleg, mert többek között ezért vagyok itthon, nagyon nehezen tudnánk megoldani ilyen helyzeteket, ha én is dolgoznék és tényleg tudom, hogy fővesztés jár néha a szülőnek a munkahelyén, ha sokat hiányzik. De. Attól még azt a gyerkőcöt is nagyon sajnálom, aki betegen van bent, arról nem is beszélve, hogy az én gyerekem is nagy valószínűséggel ezeket kapja el a többiektől és megint ott tartunk, hogy rövid úton lehet, hogy újra visszakerültünk a betegségbe, azt meg már nem is említem, hogy amiket terveztünk erre a pár napra (azért olyan sokat nem), de lehet, hogy az a pár program is tovaszáll…
Szóval, így a hosszú hétvége előtt azért annyira nem jó a kedvem, ráadásul a sok betegség miatt minden itthoni munka is csúszik, tolódik vagy éppen módosul és szeretnék a családdal is sokat lenni, de a munkáknak is a végére érni, úgyhogy olyan tudathasadásos állapot ez…
Igen, értem 🙂 és biztos, hogy nem Rátok vagy a hasonló helyzetekre gondoltam Tünde :)(de tudom, hogy tudod 🙂 ) , mert gondolom, hogy ez nagyon nehéz, ahogy írod a szülőnek is, főleg, amikor szíve szerint otthon tartaná a gyerkőcöt. Nálatok konkrétan csodálom a zsonglőrködést, amit ezzel kapcsolatban csináltok… De, amikor lázas és beteg az a szegény gyerek (mert sajnos nem egy ilyenről hallottam, hogy beadják reggel a lázcsillapítót valószínűleg, aztán az oviba, amikor elmúlik a hatás újra belázasodik szegény a többiről nem is beszélve…), akkor azt hiszem nagyon komolyan el kellene gondolkozni azoknak a szülőknek, hogy valami megoldást találjanak ilyen helyzetekre… Arról meg nem is írok, hogy a kisfiúnál akiről írtam, csak néztem, hogy jött a nagypapa, szóval lett volna kire bízni, és van ilyen több is, sajnos…
Köszönjük Melinda 🙂 ! Igen, a gyerek érdeke (lenne) az első, bár tényleg tudom, hogy nagy probléma ez sokaknak a mindennapokban, de mégis csak húzni kell egy határt, hogy mi az a szint, amikor már tényleg nem megy oviba a gyerek… Bár sajnos, ez örök probléma azt hiszem, Máté idejében is ezen füstölögtem sokszor és akkor még ráadásul én is dolgoztam, szóval nekünk is maradt az, hogy meg kellett oldani valahogy, hozzáteszem ovis évei alatt sokszor itthonról dolgoztam, de az még inkább tikkasztó, amikor beteg a gyerkőc, de dolgozni is kell…
Gondolom, felesleges írnom, mert te is írod, hogy tudod… de tényleg nagyon nehéz a szülőnek is, aki bár látja, hogy nem százas a gyereke, mégis beviszi még. Tudod, én is lamentáltam nemrég ezen. Ugyanakkor meg tényleg én is hallok, látok olyanokat, akiket már tényleg nem szabadott volna. Nálunk a családfő is szokott ezen háborogni, mert tudja is, hogy a mienk is elkaphatja, de szoktam mondani, hogy azért nálunk is van rezgő léc, amikor nem biztos, hogy vinnénk, ha megtehetnénk. Ha viszont lenne egy nagypapa (visszatérve a soraidhoz), vagy nagymama, biztosan gyakrabban döntenénk az itthon maradás mellett, mint így. Na, érted!
Sajnálom Tomát, jobbulást kívánok neki!
Teljesen egyetértek veled az ovis betegekről. Nyilván,mondják mások könnyű nekem, itthon vagyok, DE!a beteg gyereknek az anyja/apja mellett a helye. Mindenki jobban jár.