Futóbolond történetek

Vigyázat, most csak az kezdje el az olvasást, aki bírja idegekkel a hosszúságot és a futásomról szóló élménybeszámolókat 🙂 ! Azért írom történeteknek ezeket a kis bejegyzéseket, mert az a közös bennük, hogy a nulláról való indulásomat mesélik el, amivel felfejlődtem 5 km-re – ez volt eredetileg a cél – ami nem egy óriási futótáv, de nekem most sikerült 🙂 … Ez az egész egy év alatt történt, de nem kell megijedni, nem ilyen sok bejegyzés lesz itt, ugyanis azért történetek az írások, mert inkább különálló kis elbeszéléseknek hatnak, ugyanis a rendszerességben van még hová fejlődnöm bőven és volt egy fél éves kihagyásom is 🙂 … Nekem egyébként meg jó kis emlékeztető, hogy ha majd egyszer a Maratonról visszatekintek, akkor lássam honnan kezdtem 🙂 … (jóóóó, utóbbival csak vicceltem 🙂 …)

Február 2.

Az első futás, amit már emlékezetből elevenítek fel és amitől úgy rémlik nagyon jól éreztem magamat 🙂 … Este futottam, 7 óra után itt a környéken a Duna-partunkon, ami lehet, hogy kicsit félelmetesnek tűnik, de nem az, sőt, nekem megnyugtató kifejezetten, mert ismerős terep, ha valaki kocsival vagy gyalog jön (ez nem fordult elő, csendes környék a miénk) megismerem, máshol nem is mernék futni így sötétben. Azért az egyik lámpaoszlop megtréfált, amikor majdnem alá értem elkezdett pislákolni, mint egy rossz rémfilmben 🙂 , és csak akkor művelte ezt, ha odaértem, előtte-utána jól volt köszönte szépen 🙂 . Egyébként innen töltöttem le az edzéstervet, így ez alapján készülök, így most ezen a héten 1 perc futás 1 perc gyaloglással váltakozik, az időt a telóm stopper funkcióján mérem. Nem mondhatnám, hogy nagyon elfáradtam a végére, elégedett voltam, de leginkább azzal, hogy végre elkezdtem 🙂 .

Február 3.

A koreográfia ugyanaz mint tegnap, este futok, a lámpa is ugyanúgy villódzik 🙂 , minden fejben dől el, mert néha várom a futások végét, aztán amikor fejben elszántabb leszek, akkor minden megy, mint a karikacsapás. Egyébként kábé 1 kilométeres szakaszon futkározom le-föl, eléggé komikus lehetek külső szemmel 🙂 . Az a legjobb, hogy a kedvem töretlen és most érzem úgy először, hogy megtaláltam a kedvező időpontot is a futáshoz, ilyenkor este, fél órára megoldható otthon a hiányom 🙂 …

Február 5.

Hideg szél fújt, annyira fáztam amikor elindultam, hogy felhagytam az egyperces futásokkal, mert úgy éreztem megfagyok, ha leállok, így aztán elsőre 6 percet futottam, majd kettőt gyalogoltam, utána 16 perc futás jött, megint két perc gyaloglás és végül a maradék 6 perc megint futás 🙂 . Most valahogy azt éreztem, hogy elfutkároznék itt bármeddig (nyilván nem 🙂 ), de biztos a feszültség és a szomorúság is teszi, ekkor kaptam meg a nagybátyám halálhírét… Tényleg igaz lehet, hogy jó feszültségoldó a futás. Egyébként ez a futás nem is futás, hanem kocogás, amit lehet, hogy inkább vánszorgásnak minősítenék 🙂 , de legalább nem gyaloglás, maradjunk ennyiben 🙂 . A látvány viszont feltöltött, telihold volt éppen, aminek a fénye tükröződött a Duna vizén, ezt néztem folyamatosan kocogás közben… A lámpa is rendes volt, megszánt, ugyanis addig villódzott amíg odaértem, utána világított, még akkor is, amikor visszafelé futottam, miután elhaladtam alatta, akkor meg kialudt 🙂 …

Február 7.

Érezhetően hétvége, szombat van, megnőtt a forgalom a terepen, találkoztam 3 autóval és két gyalogossal is amíg kocorásztam 🙂 . Az egyik utcában egy háznál pedig égett a lámpa, a teraszról beszélgetés szűrődött ki, jó érzés volt hallani, hogy vannak itt más emberi lények is rajtam kívül 🙂 és a nappal mégsem csak egy vízió, nemcsak a sötétség és a csend a főszereplő felénk 🙂 … Futni nagyon össze-vissza futok, 6-7 perceket egyhuzamban, igyekszem minimális, max. 2 perces pihenőket tartani, de érezhetően kevés ez az egypercezés már most is…

Február 8.

A viharos szél miatt jobbnak láttam pihenőnapot tartani, főleg úgy, hogy Máté is velem akart jönni 🙂 …

Február 9.

Ajjaj, nem tudom, hogy leszek meg március 14-ére az 5 kilométeres futással, ugyanis ma és valószínűleg pár napig, kényszerpihenőt kell tartanom, mert megtalált az a fránya influenza…

 Március 6.

Az a kényszerpihenő sajnos jó sokáig tartott, mert kellett majdnem egy hét, amire lement a betegség, de utána még jó 1,5-2 hétig köhögtem, amivel nem volt kedvem futni, mert ha elkapott a köhögés, alapjáraton is nehezen hagytam abba 🙂 … Aztán volt pár nap, amikor szakadt az eső, utána Máté tanulmányaira ment el az idő. Most viszont péntek van és este 10 óra is elmúlt, amire kimentem futni, de nagyon jól esett 🙂 . 2 perc futás, 2 perc gyaloglással próbáltam visszarázódni, egész jól sikerült. Ráadásul ilyen későn nem is féltem kint, amit soha nem gondoltam volna magamról 🙂 . Jó nem mondom, hogy nem néztem néha a hátam mögé 🙂 , de teljes nyugalomban futottam.

Március 8.

Nagy szabadságot ad az, hogy este is kimerek menni futni… Eddig az volt a leghátráltatóbb dolog, hogy ha délután valamiért megcsúsztunk időben, akkor le kellett mondanom a futásról… Nem mondom, hogy a családom nem néz enyhén flúgosnak, hogy késő este futkorászom 🙂 , de ez van, ilyenkor legalább nyugodt lelkiismerettel megtehetem 🙂 . Szeretem is ezt az esti nyugalmat, gyönyörű volt ma is a telihold a Duna felett, megállapítottam, hogy a villódzó lámpával sem csináltak idáig semmit, ugyanolyan rémfilm módjára össze-vissza működik 🙂 … A túlparton pedig aranyos kis házakat fedeztem fel, az egyiken még a karácsonyi világítás is megvolt, nagyon helyesek voltak a jégcsap módjára világító égők az ablakon, a ház mellett világító kerti fenyőfa, jókat derültem azon, hogy a lakók nem is sejtik, hogy valaki a másik partról nézegeti a kivilágításukat ilyen nagy kedvvel 🙂 … Egyébként igaz, hogy inkább vánszorogva mint futva, de egyszer 10, másszor 17 percet futottam le egybe, a maradék 3 percben gyalogoltam 🙂 …

Március 11.

Csalódott vagyok, már napok óta nem jutok el futni, még este sem, főleg a tanulnivalók miatt, na meg aztán a maradék dolgok öntetek el utána lavinaként. Valamin változtatnom kéne…

Március 12.

Nem hiszem el, hogy megint beteg lettem, ez már valami vicc… Tüsszögök, folyik az orrom, a futás persze szóba sem jöhet, mert alig kapok levegőt… Két nap múlva Országfutás, amire beneveztem ugye 5 km-errel… Na, az már biztos nem lesz meg, de talán a felét lefuthatnám a többit meg legyaloglom, ugyanis azt is lehet, csak nem ilyen állapotban, ahogy most vagyok, de két nap még sok idő…

Március 14.

Nem futok és nem gyaloglok semmit én ma az Országfutáson, elég ramatyuk vagyok ugyanis. Ha nem lennék ennyire beteg, akkor biztos elmennék futni, ha le kell mondanom róla, akkor legalább nyugodt lelkiismerettel tehetem…

Március 23.

Lehet, hogy motivációnak neveztem be az Országfutásra, de most már inkább megkönnyebbülés, hogy nem kell arra a hosszú távra időre készülnöm. Egyébként pedig azt hiszem már nem kell motiválni magamat, az úgy tűnik megvan 🙂 . Megint este futottam, fél 10 is elmúlt amire kimentem. Szeretem én ezt az esti kocogást, kifejezetten jól esett. Ami szuper egyébként, hogy 18 percet (!) futottam le egybe, 2 percet gyalogoltam, a maradék 10 percemet pedig ismét futottam. Szerintem elég jó kezdés ez ennyi kihagyás után 🙂 …

Március 24.

Megint este van, de most 9 körül kocogtam kint, ami érezhető volt sok mindenben. Élet volt a környéken, sok helyen égtek a kinti villanyok, több autó jött-ment, az egyik háznál többször kijöttek cigizni azt hiszem, amíg arra szaladgáltam. A túlparton felfedeztem egy házat, amit eddig nem is láttam, most is csak azért mert égett a villany. Szintén a túlparton azok közül a házak közül, amelyeknél korábban írtam, hogy meghagyták a karácsonyi égőket, szóval az egyiknél leszedték a kivilágítást, de a másiknál még megvan 🙂 , a fenyőfa is ugyanúgy világít 🙂 . Kíváncsi vagyok most már, hogy húsvétra elpakolják-e az égőket 🙂 … Érdekes, hogy mennyire nem sötétít a környékünkön szinte senki, mindenki úgy véli – ami talán igaz is – hogy úgysem jár erre senki (csak én 🙂 ), azt nem mondom, hogy belátok a szobákba, de néha feltűnik egy csillár vagy bútor, ma az egyik ismerős férfi is, szerintem teát készített az ablaknál 🙂 , pedig biz’ Isten nem akartam leskelődni… Egyébként amikor a mi házunk közelében futok, mindig oda kell néznem 🙂 , jó látni a kivilágított ablakainkat 🙂 . A futásom ugyanolyan volt időre mint tegnap.

Március 28.

Nagy nap ez a mai, ugyanis először mentem ki nappal futni és egy picit messzebb a környékünktől. Apa és a fiúk elmentek tippmixelni és kocsit mosatni, én addig főztem volna, de mivel a palócleves már megfőtt, a fánknak valót pedig betettem a kenyérsütőgépbe dagasztódni, addig gondoltam futhatok is. Szeles volt ma nagyon az idő, autóval mentem a csárdáig, ahol leparkoltam és innen kezdtem kocogni. El is futhattam volna odáig, de én most kíváncsi voltam, hogy meddig jutok el ezen a szép terepen 30 perc alatt.

Olyan kicsit néha, mintha erdőben futna az ember, az egy kicsit még furcsa, hogy kopaszak a fák. Mellettem hattyúk repültek el, úgy 8-10 lehetett és még jött utánuk egy kisebb csapat, nagyon szép volt.  Egészen a kompig lefutottam, jó érzés volt, hogy ahová eddig autóval vagy biciklivel közlekedtünk, most futva mentem 🙂 . Egyébként a hattyúkat ott láttam viszont a vízben, ez kedvelt helyük, rengetegszer etettük őket Mátéval és Tomával is ott  🙂 .

Ezt meg csak azért mert szép 🙂 :

Érdekes, valahogy most nehezebb volt kocogni, 15 percet egybe lefutottam, 3 percet pihentem (a fotók akkor készültek), aztán 14-et visszafelé megint futottam. Lehet, hogy azért ment nehezebben, mert adni kell a látszatra is 🙂 , nem akartam úgy kinézni, mint aki alig halad – este ugye nálunk, ahol senki sem látja ez mindegy 🙂 – mert itt azért jönnek szembe kutyasétáltatók, szülők gyerekekkel na meg más futók is 🙂 . Jaj, nagyon jó volt ez, bár most egy picit többen voltak körülöttem mint amit szerettem volna, lehet, hogy ez az esti futás magányossá tesz, néha zavartak az emberek 🙂 . Viszont olyan gyönyörű ez a hely, jó itt kocogni. Visszafelé egy öböl választ el a mi útszakaszunktól ami hazavisz,

A hazaút, az öböl másik oldaláról…

persze lemehetnék, be a fehér kulcsos kapun, aztán kábé 1 kilométer múlva otthon lennék. Lenne is hozzá kedvem és az egészben az a legjobb, hogy szerintem bírnám is 🙂 , de a kocsimat azért nem hagyhatom ott a parkolóban 🙂 …

Március 29.

Megint a jól bevált itthoni terepen futottam, ráadásul fél 11 körül mentem ki, így aztán óraátállítás ide vagy oda, már elég sötét volt 🙂 . Ami viszont nagy áttörés, hogy egybe lefutottam a fél órámat, egyszer sem álltam meg közben! Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán fejlődök valamit, ennyi sok kihagyás után, pedig azért észrevehettem volna, mivel jobban bírtam mostanában mindent futás terén. És még egy újdonság volt, szemerkélő esőben futottam és nem riasztott el 🙂 …

Április 13.

Megint egy jó nagy kihagyás, mondjuk ebben szerepe van a több mint egy hétig tartó szélviharnak, amiben volt olyan is, hogy a szél mellé vízszintesen esett az eső 🙂 , szóval lehet, hogy puhány vagyok , de bármennyire is szeretek futni, ez nekem sok… Utána mondjuk inkább hibás vagyok, mert jött a tavaszi szünet, vele a húsvéti készülődés, amibe ugye teljesen belemerülten Legkisebbünkkel napokig, ennek viszont az lett az eredménye, hogy jó sok minden éjszakára tolódott. Az a végkövetkeztetésem, hogy a futásnak a szélmentes, eseménytelen hétköznapok kellenek, már csak azért is, mert utána nem telnek el újabb napok a visszaállással 🙂 . Na de, most viszont ismét nagyon jól esett a futás, érezhetően tavasz van már este is, 10 körül futottam, és olyan világos volt valahogy az ég, a sötétség ellenére 🙂 . Megnéztem a túlparton kivilágított házat, nem szedték le róla a karácsonyi égőket húsvétra sem 🙂 , viszont a kerti karácsonyfán már nincs semmi, ha jól láttam, ugyanis egyre kevesebbet látni a zöld leveles fáktól 🙂 . Megint megállás nélkül futottam fél órát, ami azért már valami, úgy számolom, hogy kb. 3 kilómétert futok le…

Április 19.

Megint több nap telt el futás nélkül és dühös is vagyok magamra, mert hiába van kedvem futni járni, ha ilyen nagy szünetekkel járok, mert valahogy minden fontosabb még mindig, a futásra szánt idő megint a semmiben volt napokig, ami nem jó, ezen még mindig csiszolni kéne… Azon csodálkozom, hogy ez a futást nem befolyásolja, most is tök jól ment és esett, hát ha még minden nap járnék! Lemértem a telefonommal a távolságot, ugyanis még régebben letöltöttem rá a Futótárs alkalmazást, ami számolni tudja a megtett távolságot. Nos, 3,2 kilométert futok hivatalosan is megállás nélkül, ami azért nem rossz 🙂 , azt hiszem, nekem legalábbis megfelel. Persze az lenne a jó, ha júniusig elérném az 5 kilométert, de azért ehhez nem ártana rendszeresen futni 🙂 … Sikerült azért ma megijednem 🙂 , már eszembe sem jut még gondolatban sem, hogy féljek így este – mondjuk a kezdetektől meglepett, hogy mennyire nem foglalkoztat ez a dolog – most viszont éppen a Duna-parthoz közelebb eső részen kocogtam, amikor a semmiből, a bokrok mögül előbukkant mellettem balról egy horgász a sötétben 🙂 ! A partról jött fel a pecabotjával, ráadásul ismerem is itt lakik az egyik utcában, még nevettem is egyet megkönnyebbülésemben és ráköszöntem 🙂 , bár ő nem ismert meg szerintem a sötétben 🙂 , biztos nem értette miért köszön rá egy ismeretlen, flúgos esti futó 🙂 … Most már azért jobb lesz ilyesmire is gondolni, tavasszal, de főleg nyáron sokan pecáznak éjjel. Ki gondolta volna, hogy van előnye a téli futásnak 🙂 , akkor bezzeg senki nem ücsörgött a parton éjszaka 🙂 !

Április 24.

Most aztán igazi tavaszi éjjel volt – ugyanis fél 10 körül voltam kint – de nem is tavaszi volt ez, inkább nyári… Csiripeltek a madarak a sötétben, még hallgatni is remek volt, édes virágillat terjengett a levegőben, sok helyen égett kint a lámpa, olyan nyüzsisen jó volt minden. A csárdánál még bőszen pakolásztak a kinti konyharészen, a parton pedig több pecást is láttam, az egyiket folyamatosan, ugyanis a kék fejlámpájának a fénye világított 🙂 … Egész más volt így a hangulat, olyan nyárias tényleg, nagyon jól esett, egész könnyen ment a szokásos adag futás 🙂 .

Április 26.

Most is este 10 körül koptattam a dunaparti utat 🙂 , bár már közel sem volt olyan nyüzsgés, mint péntek este. Ezek szerint nem csak a jó időnek volt köszönhető az élénkség, hanem a pénteknek is tegnap előtt 🙂 . Egyébként most is olyan nagyon jóleső érzés volt itt kocogni, olyan más már ilyenkor a levegő illata is, de ez inkább tavaszi este volt mint nyári, a madarakat sem hallottam és csendesebb volt minden, viszont ez semmit sem vont le az értékéből az estének 🙂 , bár azt hiszem mindegyik évszaknak, még a téli estéknek is megvan a szépsége futás közben, például az, hogy olyasmiket is észreveszünk a környéken, de főleg a túlparton, amiket addig soha. Most is nagyon igyekeztem megnézni szeretett kis házaimat a túloldalon, de rá kellett jönnöm, hogy eddig azért nem tűntek fel nekem, mert így tavasztól a kizöldülő fűzfáktól előttük, szinte semmit sem látni 🙂 . Annyi azért átsejlett a lombokon keresztül is, hogy szerintem a fenyőfa karácsonyi kivilágítása mégis megmaradt náluk 🙂 … Egészen visszazökkentett a tavaszba az egyik háznál a dunaparti locsolórendszer, amivel egy szakaszon a füvet locsolják – szóval ezért olyan zöld előttük 🙂 – kicsit kimelegedve megfordult a fejembe, hogy elé kéne állni, na de majd nyáron, akkor  milyen jól fog ez nekem esni 🙂 …

Április 27.

Ma velem jött Máté is futni, aminek most nem nagyon örültem. Ugyanis délután megígértem neki, hogy jöhet, de aztán el is felejtettem, elszaladt az idő és amikor magamhoz képest elég korán, este fél 9 körül ki akartam menni, közölte, hogy jön velem, mert megígértem 🙂 … Hát, tényleg az ígéret szép szó, na de amikor másnap suli van, ez nem is annyira jó ötlet, de mit volt mit tenni… Máté letöltött magának valami futóprogramot, 10 km-es távra felkészítőt, mert ugye a suliban is sokat futnak. Egész más edzettségi szinten futunk, ő gyorsabb persze sokkal, szóval a sötétben nézegethettem, hogy éppen merre jár, ráadásul hosszú ideig nem is találtam egy szakaszon, már kezdtem megijedni, felhívtam telefonon, de kiderült, hogy már a kertben van, mert az első csak bemelegítő adag volt, 15 perces futással… Na innentől már nyugodtabban kocogtam, de nem tudom, hogy emiatt vagy azért mert egymás utáni napon futottam, sokkal nehezebben ment a mai adag 3,2 km…

Május 3.

Majdnem egy hete nem futottam megint, ez mostanában kifejezetten dühít magammal kapcsolatban… Ha szépen akarom kozmetikázni, akkor is ezen a héten csak kétszer futottam és ez nem valami sok. Abba már kezdtem kicsit beletörődni, hogy heti háromnál több kocogás nem fér bele a hétbe (na de, hogy ennyi se…), legalábbis amíg iskola van, addig sajnos nem nagyon. Bár lehet, hogy csak én szervezem rosszul a dolgokat, valahogy ki lehetne szorítani többet is, de az is igaz, hogy a kertészkedős túlbuzgásom ide is kihat 🙂 . Pedig kedvem lenne, nagyon is, akár minden nap… Lehet, hogy a kevés edzés miatt, de ma sokkal nehezebben ment le a táv, szerintem inkább csak vánszorogtam mint futottam 🙂 . Nem tudom mi történt, lehet, hogy a tavasz teszi, de viszonylag sok mindenkivel találkoztam kint. Pedig este 10 is elmúlt már egy picivel, amikor kimentem, de összefutottam egy biciklis fiúval, egy a kukáját éppen kirakó férfival és egy kutyasétáltatóval is… Micsoda forgalom 🙂 …

Május 12.

Már nem is írok semmit a kihagyásról, mert nem érdemes… Az viszont biztos, hogy így nem sok értelme van a futásnak és mivel abbahagyni eszem ágában sincs, ezért valahogy rendszeresebben és többet kell futnom. Az ültetési szezon és az iskola a nagy visszahúzó erő, viszont ezek egy hónap múlva már nem lesznek 🙂 , szóval van remény 🙂 … Most viszont nagyon jó volt a futás, igaz, hogy csiga lassan, de lefutottam az adagomat, de az a legjobb, hogy még bírtam volna tovább 🙂 ! Megint fél 11-kor mentem ki, viszont édes orgonaillat terjengett a levegőben az egyik részen, nagyon kellemes volt az idő. Érezték ezt a macskák is, az egyik részen ketten egymás után szaladtak le a Duna felé, feljebb pedig egy kerítés oszlop tetején egy cica gubbasztott és a sötétben is ki lehetett venni, ahogy engem vizslat miközben futok 🙂 . Ma pedig sikerült megijednem a saját árnyékomtól :), amikor éppen végigszaladt rajtam, hogy jujj, ki az a sötét árny ott oldalt, akkor rá is jöttem, hogy csak én vagyok 🙂 …

***

Itt történt a jó nagy, majdnem fél éves kihagyásom, azért egyszer-kétszer futottam ez idő alatt is, de inkább csak nyáron.

***

2016

Február 6.

Úgy látszik, én csak tél végén tudom el- és újrakezdeni a futást 🙂 , normálisék ezt inkább tavasszal teszik 🙂 … Na, de a lényeg, hogy örülök és egy kicsit büszke is vagyok magamra 🙂 ! Két okból is, egyrészt mert újra futok, másrészt egyből úgy indítottam, hogy megállás nélkül lefutottam a kábé 3,2 kilométeremet, amit régebben is 🙂 ! Igaz, hogy csiga lassan, de akkor is kocogtam, szóval most örülök 🙂 . Régi szokásomtól eltérően este 7 körül mentem ki, ami a szombatnak is volt köszönhető (régebben álmomban sem gondoltam volna, hogy ez szórakozós szombat esti program lesz 🙂 )…  Olyan szép csillagos volt az  ég és nagyjából minden a régi mindenhol így este is 🙂 : a túlparton felfedeztem újra a kedvenc kis házaimat, a kivilágított kis ékszerdobozt is láttam, ugyanúgy meghagyták a karácsonyi kivilágítást rajta, mint tavaly, a szomszéd háznál viszont a fenyőfán nem volt sajnos világítás… Egy változás mégis van: a rémlámpát megjavították, már nem villódzik, komolyan mondom, hogy hiányzott 🙂 …

Február 7.

Reggelre kicsit izomlázam lett, estére pedig nagyon 🙂 , de nem bánom egyáltalán ! Nagyon nagy siker, hogy valamivel gyorsabban és többet futottam ma, mint eddig talán bármikor: 3,7 km-nél állítottam le a telefonom mérőjét, szóval majdnem 4 km-er lett a vége 🙂 !!! És, még bírtam volna, azt hiszem benevezhetek lassan az Országfutásra, szerintem menni fog 5 km-es távval. Visszaolvastam a tavalyi futós bejegyzéseket, hááát, nagyon kis rövidek és lassú volt mindegyik, viszont akkor a nulláról kezdtem, most pedig azért ez nem igaz. Egyébként mindig elcsodálkozom azon a köztudott tényen, ami a gyakorlatban megerősödik ilyenkor, hogy a mozgás az tényleg plusz energiát ad! Valahogy azt gondolná az ember lánya, hogy mennyire kifullad majd ilyenkor, de aztán nem, hogy kifullad, hanem sokkal jobban lesz, én most konkrétan napok, de lehet, hogy hetek óta nem voltam ilyen energikus mint ebben a két napban!

Február 20.

Nagyon bánom, de az ultra hosszú és ultra esős idő miatt nem mentem futni… Pedig szeretem is, hiányzott is, de valahogy mégsem tudtam (legalábbis eddig 🙂 ), rávenni magamat arra, hogy csurogjon az eső a nyakamba és teljesen bőrig ázva cuppogjak a sárban (na, ezzel nem biztos, hogy kedvet csinálok magamnak a továbbiakra 🙂 …) Mindegy már, most viszont lefutottam amit akartam, nagyon meg vagyok elégedve magammal, ugyanis ment a 4 km, igaz, hogy totál lassan, de ment és ez a lényeg 🙂 !!! A következő héten 4,5-öt szeretnék futni, az azutáni héten pedig már ötöt. Azért lettem ilyen bátor, mert amikor letelt a távom, úgy éreztem, hogy menne még akár az öt is, szuper jó érzés 🙂 ! Egyébként meg futás közben nagyon szép a Dunán elnyúló utcai lámpák fénye, jó nézegetni, mint ahogy annyira érdekes a túlpart is, megint észrevettem egy olyan házat, amit eddig még sose láttam, a kedvenc kivilágított kis házikómról ne is szóljak, annyira tetszik a nagy ablakukon, a jégcsap szerűen lelógó, karácsonyi világítás, hogy jövőre hozzánk is kellene egy ilyet beszerezni. Az egyik ház konyhaablaka pedig – ami itt van a mi részünkön – tele volt szebbnél szebb fűszernövényekkel, amiket én is úgy szeretek, tavaly a dézsáimba sem annyit ültettem, amennyit szerettem volna, el is határoztam, hogy idén ezt bepótolom 🙂 …

Március 5.

Ez a nagy örömöm napja, ami nem jött össze tavaly, most elég könnyen sikerült: lefutottam az 5 kilométert 🙂 ! Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen könnyedén megy majd, lehet, hogy a fejemben kéne átkapcsolni bizonyos dolgokat, mert, ha nem tulajdonítok neki olyan nagy jelentőséget, akkor simán megy az és csak félve jegyzem meg, hogy a végén úgy éreztem, lehetne ez még több is… Egyébként úgy indultam neki, hogy csak 4,5-öt fogok futni, de azért ott motoszkált a fejemben, hogy meg kéne próbálni az ötöt. A vége felé éreztem én, hogy menni fog 🙂  és tényleg 🙂 , sőt, nem is voltam olyan fáradt, minta amire készültem, inkább ez olyan kellemes fáradság volt 🙂 ! Mondjuk biztos, hogy sokat számít az is, hogy míg tavaly állandóan este 10 körül futottam, most 7 körül mentem ki (és februárban is főleg ebben az időben futottam), talán nem vagyok ilyenkor annyira fáradt. Ezzel a lendülettel beneveztem az Országfutásra, 5 kilométert fogok futni március 12-én 🙂 . 

Március 9.

Megint ment az 5 km, annyira most nem könnyen, mint szombaton, de ennek is megvan az oka. Ugyanis nem bírtam magammal és gyorsabban kellett futnom, mert úgy éreztem, hogy ez olyan csiga tempó és én már csak ilyen vagyok, nem bírom kiélvezni a jó pillanataimat 🙂 … Örülhetnék még napokig annak, hogy le tudom futni ezt a távot, de nem, telhetetlennek ez nem megy 🙂 , máris azon agyalok, hogyan lehetne ezt a távot gyorsabban lefutni és persze próbálom gyorsítani a tempót. Ha 7,5 perchez elérnék kilométerenként az jó lenne, na de azért az eléggé fárasztó tud lenni folyamatosan. Egyébként nem tudom honnan van ez a teljesítménykényszer bennem, én sem értem, de azért van benne jó is, mert mindig ad egy újabb célt… Amúgy meg ma minden olyan sejtelmesen, ködösen párás volt amikor kimentem a Duna-partra, gomolygott a pára a lámpáknál, meg a Duna fölött, meg mindenhol, olyan Agatha Christie krimibe illő volt, még egyszer a hátam mögé is néztem, pedig tudtam, hogy nincs ott semmi, még zajt sem hallottam 🙂 . Fél 9 volt amire kiértem, fura volt visszaállni erre az esti időpontra, először tényleg olyan kísértetiesen nyugis volt minden, na de később 🙂 !!! Először egy kutyáját sétáltató nő köszönt rám, akit ismerek innen a környékről, Máté korúak a lányai, kiskorukban többször sétáltunk-játszótereztünk együtt, sőt, még egy oviba is jártunk 🙂 , én csak akkor vettem észre, hogy ő az, amikor rám köszönt – lehet, hogy kéne az a szemüveg és ez sajnos nem vicc. Ezek szerint felismerhető vagyok ilyenkor is 🙂 , mert valamelyik nap egy fiatal srác köszönt rám ugyanígy futás közben, én meg lelkesen visszaköszöntem (fogalmam sem volt ki ő 🙂 ), csak gyanítom, hogy Zsuzsi barátnőm fia volt 🙂 … Aztán később hozzám csapódott egy német juhász, nagyon aranyos, egy év körüli kis kajla kutya. A gazdája sétáltatta éppen, aki eléggé zabos volt rá, mert nem fogadott szót neki 🙂 , tőlem meg folyamatosan elnézést kért, hiába mondtam, hogy engem egyáltalán nem zavar a kutyus, sőt, feldobja a futást 🙂 … Ismerjük persze vele is egymást, régebben egy idősebb kutyája volt a férfinak. Digi kutyának – mert kiderült így hívják – próbáltam a lelkére beszélni, hogy menjen vissza a gazdijához, de rám sem hallgatott, hanem inkább velem nyargalászott lelkesen, mondtam is később a gazdinak, hogy kölcsönveszem néha futni 🙂 , szinte hiányzott, miután végre szót fogadott 🙂 …

Március 12.

Eljött végre ez a nap is és én sem vagyok beteg – mint tavaly 🙂 . Az Országfutásban az a jó, hogy bármikor és bárhol le lehet futni az adott napon (ezért is tetszik nekem 🙂 ), ami most a jelenlegi helyzetünkben, Toma betegsége miatt különösen jól jött. Megadtam magamnak azt a “luxust”, hogy nem este futok, megvártam Legkisebbünket is amíg felébredt, csak, hogy lássam, hogy azért rendben van és fél 9 körül indultam el. Végigfutottam a partunkon egészen a kulcsos fehér kapuig, ami kivisz a buszhoz – erre szokott hazajönni Máté a suliból – és a Duna-parton elindultam a komp felé. Nagyon jó, hogy mindent megtudok magammal beszélni 🙂 , eldöntöttem, hogy most ennél a futásnál felhagyok mindenféle teljesítménykényszerrel 🙂 és csak pusztán örülök az erdős-ligetes dunai terepnek és úgy veszem a futást, ahogy a telefonomon bekapcsolom azt a funkciót, ami a kilométereket méri, vagyis örömfutást csinálok 🙂 . Egyébként ez a terep tényleg nagyon szép, nádas, ligetek és persze a Duna a háttér, meglepően kevesen is voltak ebben az időpontban, amit egyáltalán nem bántam, így a legjobb futni, korábban szerintem még jobb lett volna. Annyira nem volt senki, hogy még a madarak is az előttem lévő fákon tanyáztak és nem foglalkoztak velem, az egyszem futóval 🙂 , egy cinkét és egy szarkát is láttam, akik nem ijedtek meg, a fakopáncs viszont arrébb repkedett, pedig még egy távolabbi ösvényre is áttértem miatta 🙂 . A kompig tőlünk csak 2 km, nem is gondoltam volna, hogy csak ennyi, jóval többnek gondoltam, tavaly meg milyen boldog voltam ilyen tájt, hogy odáig elfutottam 🙂 … Közben a kompnál találkoztam Máté osztálytársának az apukájával is, aki kutyát sétáltatott és első pillanatban nem ismert fel szerintem egyből, pedig nagyon integettem neki 🙂 , láttam, hogy pár pillanatig eltartott, amíg rájött, hogy ki vagyok, aztán már el is hagytam. Máté itthon persze egyből azt mondta, hogy biztos még sétálva is gyorsabb volt nálam 🙂 , hát nem volt gyorsabb, ugyanis éppen állt 🙂 … Annyira nem vettem most kényszeresen semmit, hogy még – ugyan csak pár másodpercre – de megálltam fotózni is párat, itt a kompnál a hattyúk: