Csütörtöki jövős-menős

Visszavittük az elmaradt könyvünket a messzi könyvtárba, és sikerült úgy eljönni onnan, hogy semmit nem vettünk ki (huhh). Gondoltam legyen valami jó is abban a közlekedésben, ezért elautóztunk a Közvágóhíd végállomásnál lévő Obi-hoz, leraktuk a kocsit – amire mondjuk parkolóhelyet találtam leizzadtam, tele volt az egész, ilyet nem láttam, több kört kellett mennem, amire lett helyünk – és átültünk a 2-es villamosra. Közben vettünk pogácsát, amit Toma nagy örömmel majszolt a villamoson,

aztán elég gyorsan el is intéztük a dolgunkat és visszafelé is villamosoztunk persze 🙂 . Végül is amolyan ügyintézős, beszerzős délelőtt volt, de nagyon jól sikerült és pont elég is volt, ugyanis alul értékeltem az én betegségemet is, amire hazaértünk, addigra teljesen lefáradtam és Toma is rendesen köhögött még közben, élénkségben nem volt ugyan gond, de nem volt teljesen még ő sem a régi (még jó, hogy a hajózásról még otthon letettem 🙂 ).

Viszont mielőtt még hazaértünk, bementünk az Obi kertészetébe, ha már ott jártunk .) , csak körülnéztem, de nálunk a piacon is van ennyi minden az ültetni valókból, úgyhogy megnyugodtam 🙂 . Legkisebbünk pedig kiválasztott magának egy sárga locsolókannát, ugyanis már hetek óta ültetni és locsolni akar 🙂 , nagyon édes, remélem kitart a lelkesedése elég sokáig 🙂 … Megcsodálta a virágokat is, tényleg tetszettek neki és egy áruházi öntözős slagtól pedig teljesen elérzékenyült 🙂 . Aztán megöntözte a kertészet virágait (elméletben ugye 🙂 ), főleg a levendulákat, ami adta magát, hogy megörökítsem 🙂 :

Utána igyekezni kellett, mert elnézelődtünk egy csöppet és még a másik könyvtárba is bedobtuk a lejárt könyveinket, meg vettünk porcelángyurma alapanyagot, aztán még betértünk a szomszédasszonyunk papírboltjába is pár apróságért a húsvéti kézműveskedéshez, ahol sikerült igazán jól kiszórakozni magunkat. Ugyanis Krisztink hívta fel a figyelmemet arra, hogy amíg én vele beszélgettem, Toma nagy elánnal dugdossa az én és az ő kabátzsebébe a “szajrét”, ami 3 kisautóból állt 🙂 , állítólag azért, hogy nehogy otthagyjuk 🙂 (persze megvettük őket 🙂 )… Majd egy néni, aki többször visszajött az üzletbe, mert mindig elfelejtett valamit, utolsó búcsúzásánál nagyon megdicsérte Tomát, aki szorgosan nyitotta-csukta neki az ajtót, de mielőtt kiért volna az utcára, Legkisebbünk hajtotta be utána az ajtót és jól érthetően, gesztikulálva annyit mondott csak, hogy: – Húúú, de elegem volt már ebből a néniből 🙂 … Hááát, szép nem szép, kitört belőlünk a nevetés, remélem szegény néni nem vette magára 🙂 , csak a helyzetnek szólt 🙂 …

Utána már rohantunk, mert telefonált Máté, aki hamarabb végzett, mint szokott és előbb hazaért, mint mi, pedig tényleg nagyon igyekeztünk 🙂 …