Jellemző…

Mára beígértem a fiúknak a fagyizást ovi-suli után és ma persze – a reggelivel ellentétben – borús és igencsak szeles lett az idő… Nem szoktam egyébként így előre ígérgetni, de ma Toma annyira nyögvenyelősen indult el az oviba, nehezen ébredt és nyűgös is volt, hogy gondoltam feldobom egy picit a kedvét, ami be is jött 🙂 , csak éppen most be is kell tartanom, amit ígértem 🙂 … Na, nem baj, legfeljebb a cukrászdán belül ejtjük meg az idei, szezonnyitó fagyizásunkat 🙂 .

Ez az óraátállítás egyébként most láthatóan, elég nehezen megy nálunk mindenkinek, a Családfő meg se mozdul reggel az óracsörgésre, Máté is húzza az időt a felkeléssel, ameddig csak lehet, Toma pedig tegnap este 8-kor (!) ágyban volt, de reggel mégis úgy kellett kiimádkozni a kis vackából. Én mos úgy-ahogy elvagyok a dologgal, viszont szemmel láthatóan lelassultam, de ez lehet, hogy inkább a meleggel van összefüggésbe, mert kábé a felét végzem el annak, amit betervezek és úgy általában menni is szokott az a mennyiség 🙂 …

Reggel, a suliba is épphogy beérünk, Máté meg is jegyezte ma, hogy ugyanabban az időben értünk be majdnem, mint tegnap (7.50 körül), háromnegyedre kellene egyébként, de amire mindenki megreggelizik, felöltözik, meg egyáltalán kimászik az ágyból, az nem kevés idő. Tegnap egyébként jó kis burleszkbe illő jelenetünk is volt. Ugyanis Máténak rajzból valami várfélét kellett készítenie, amit a szünetre hazaküldött a tanár néni, hogy itthon fejezzék be. Na, ebből az lett, hogy én fejeztem be (hát, ez van 🙂 ), Legnagyobbunk szépen kiszínezte amit kellett, a vágásnál, ragasztásnál mindig szépen elszivárgott (nem egy kézműves alkat 🙂 ), így szépen elbíbelődtem a szerda estémet a kis várunkkal, aminek az elején néha még bosszankodtam, de közben rájöttem, hogy egész jól érzem én magamat a kis vagdosás közepette, főleg, hogy egyre szebb lett a mű :), ami ilyen:

Közben Toma is a csodájára járt, kitalálta, hogy neki is kell egy ilyen, de én meg magamba kitaláltam, hogy ha hazajön a kreálmány a suliból, majd szépen nekiadjuk, mert azért újra nem vagdosok és ragasztok én ennyit 🙂 . Mondjuk Legkisebbünknek, mindeközben arra is jutott ideje, hogy eláztassa a WC-ét, még mindig az illatosított locsolóvízzel, arra mentem be, hogy a falakon és a padlón, kis patakocskákban folyik a víz és egy illatbomba a legkisebb helyiség 🙂 , lassan elfogy a vizünk 🙂 …

De visszakanyarodva ahhoz, amit el akartam mesélni, szóval tegnap reggel már eléggé későn öltözködünk az előszobában reggel, Apuci Tomára igyekezett feladni a cipőt (ha nem így lett volna, még mindig itthon lennénk 🙂 ) és ahogy felegyenesedett, egyet hátralépve pont sikerült az időközben a földön landoló várra rálépnie 🙂 … Húúú, leizzadtunk, aztán mi a Családfővel pánikszerűen elkezdtük szétszedni és ragasztgatni a várat a konyhaasztalon, eközben Legkisebbünk azon sopánkodott, hogy tönkrement az a szép ház 🙂 , Máté pedig azon bosszankodott, hogy most mit fog bevinni rajz órára 🙂 és különben is, ilyen csak velünk fordulhat elő 🙂 … Hát, én már azért tudom, hogy ez nem így van 🙂 , de ezt akkor ott nem volt időm kifejteni 🙂 .

Végül sikerült (abban az utolsó utáni 2-3 percben) teljesen rendbe tenni a dolgot, nem látszódott semmi a kis balesetből 🙂 , mint a hímes tojást, úgy tettük be a várat a kocsiba, hogy aztán vad vágtába elautózzunk a suliig, és még nagyjából be is ért Máté… Azóta hazakerült a mű, amire egyébként ötöst kapott Máté (vagy én 🙂 ), úgyhogy megnyugodtak a kedélyek 🙂 . Tegnap egyébként a meglepetések napja volt, Mátéék péntek helyett, tegnap írtak témazárót töriből, amin azért kicsit meglepődtek a gyerkőcök is, de hát mit volt mit tenni, megírták a dolgozatot. Mint kiderült, Legnagyobbunknak egész jól sikerült, valószínűleg a pontokat kiszámolva négyest kap majd rá, mondtam is neki, hogy legközelebb is így csináljuk, tanulni sem kell 🙂 .

Na, most meg lassan megyek, közben bekészítem a télikabátokat a fagyizáshoz 🙂 …