Családmorzsák

Heti menünk

Maradtunk jó szokásunknál, hogy többször elmaradnak kisebb-nagyobb ételek a menünkből, mert valahogy úgy hozza az élet 🙂 . Úgyhogy lehet, hogy a vaníliás-diós guba már igencsak ismerősen cseng az ételek között, pedig egyszer sem készítettem el, már igen régóta… A főzés terén pedig igyekszem nem megerőltetni magam, mivel mindig valami fontos takarítani, pakolni valóm van vagy éppen kanapé huzatmosáson – de inkább az utána következő vasaláson- töröm a fejemet (egyelőre csak töröm, előbb inkább a játszószoba rendbetétele lesz a befutó 🙂 ), azt meg még magam sem hiszem el, de a kertben nem csináltam semmit, pedig biz’ Isten nagyon szeretnék már! Ez a hét különben is – ha minden jól megy – mozgalmas lesz, elsősorban Tomának, szóval erre a hétre letettem az új ízek kipróbálásáról és mindenféle gourmet dologról 🙂 (és gyanítom, hogy ez jövő héten sem lesz másként 🙂 ), maradtam a régi, bevált, jól megszokott ízeknél 🙂 …

Hétfő: vasárnapi maradék

Kedd: krumplifőzelék pörkölt maradékkal

Szerda: fagyasztós étel

Csütörtök: brokkolikrémleves, mákos nudli

Péntek: maradék brokkolikrémleves, lángos

Szombat: húsleves, vaníliás-diós guba (ami már többször elmaradt)

Vasárnap: húsleves, cserépedényes csirke körettel

Címkék:

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nagyon szívesen 🙂 , remélem ízleni fog 🙂 ! Annak pedig külön örülök, hogy ilyen sikert aratott a túrós receptje nálatok 🙂 !

  2. teide says:

    Köszönöm a receptet, kimásoltam magamnak, és kipróbáljuk majd. 🙂
    Jut eszembe, a családban már anyu is vett kuglóf formát (valahogy eddig neki sem volt) és már megsütötte a túrósodat…

  3. Ezt a receptet, amit használok még régen találtam a római tálas szakácskönyvben és pont az tetszik benne, hogy gyors és finom! Nekem is hasonlók a bajaim a bedobálásokkal, főleg, hogy levet eresztenek… Ezt leírom neked, hogy csinálom: 2 nagy fej hagymát apróra vágok, bedobom a tál aljára, ráteszek kábé 6-7 csirkecombot darabolva, besózva, fűszerezve (1 kg húst ír, lehet bármi persze, de mi ezt szeretjük), egy nagy bögre megmosott rizst ráöntök (olyan 3 dl a bögre, 20 dkg rizst ír, de én nem szoktam méricskélni, van amikor rárakok még egy pici rizst, attól függ hányan vagyunk, de ennyi mennyiséggel működik). Aztán 1 liter forró leveskockából készült húslevest 1 evőkanál sűrített paradicsommal és 1 teáskanál pirospaprikával elkeverek, a rizsre ráöntöm és mehet a sütőbe, úgy 200 fokon 1 óra alatt készen van, de lehet, hogy picit tovább sül. Olyan szaftos lesz az egész a végére, persze lehet még turbózni mindenfélével, például, ha van itthon, akkor szeletelt bacon szalonnát rakok a tál aljára a hagyma alá, fincsi nagyon 🙂 ! Próbáld ki, eddig mindenki szerette nálunk, még Toma is, pedig az nagy szó 🙂 !

  4. teide says:

    A cserépedényes csirkét hogy készíted, Vivi? Néha mi is bedobálunk mindenfélét a pataki tálba, jók is az ízek, de mindig az a bajom a végén, hogy nem sül össze igazán, mert a hús is, a zöldség is ereszt levet, és inkább főtt, mint sült. A tied milyen?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!