Családmorzsák

Jó kis nap

Toma szerdán nem ment oviba, ugyanis rengetegszer felkelt akkor éjjel, mert tele volt az orra, nem kapott jól levegőt, többször ki kellett fújni az orrát és hasonlók… Mát készültem egy újabb betegségre és persze úgy voltam vele, hogy akkor itthon marad – különben is nagyon keveset aludt. Aztán jött a meglepetés, hogy a nátha az elmaradóban volt napközben, tüsszögött, de keveset, tele volt energiával 🙂 . Julcsi óvónénink pedig izgult, mert már gőzerővel próbálnak az év végi műsorra és ott – Julcsi elmondása szerint- fontos szerepei vannak Tomának, szóval nem örült volna, ha most egy-két hét kimarad 🙂 …

Ez a veszély most, szerencsére úgy látszik nem fenyeget, ma már ment is oviba a Drágám, tegnap pedig délelőtt kihasználtuk a szép időt és ha már úgy alakult a nap, ahogy 🙂 , elmentünk bringázni (hát, hova máshova 🙂 )… Kipróbáltuk az új fehér kapu kulcsunkat és ugyan a kompig nem bicikliztünk el – mert azért attól függetlenül kicsit nyűgös és fáradt volt persze Legkisebbünk a kevés alvás miatt – de viszonylag sokat kerekeztünk 🙂 .

20160413_123524

Már a mi környékünkön visszafelé, megálltunk inni a hűsben 🙂 :

20160413_124757

20160413_124811

Aztán hazaérve még birtokba vette Toma a kinti trambulinunkat is, és ezek azok a pillanatok, amelyekre olyan jó emlékezni 🙂 . Ugyanis Máté is hazaért közben és együtt még jó sokáig elvoltak bent, nemcsak ugráltak, hanem nyüstölték egymást, röhögcséltek és fetrengtek az ugrálóban, alig lehetett kiszedni őket ebédelni 🙂 … Szeretem az ilyen napokat, nem történik semmi különös, mégis olyan jó minden, sőt, még annál is jobb és szebb 🙂 …

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Nekem ez az öltöztetés néha meghaladja a képességeimet 🙂 , nem mindig sikerül eltalálni, hogy jó legyen, sajnos…

  2. teide says:

    Április szeszélyes, könnyű kicsit meghűlni. Na, meg most volt egy durva front (nekem is két nap is fájt a fejem, pedig amióta a fiúk megszülettek, már nem vagyok annyira fejfájós, mint előtte). És a Ákos is tüsszögött két reggel, kicsit ugatott is… aztán napközben meg semmi. Vitázott is kicsit velem az apjuk, mert tegnap délután adtam rájuk még egy pulcsit, a szomszéd kislány meg rövidujjúban volt kint, de ebben a szeles időben lehet szerintem megfázni. Na, de hétvégén már jobb idő lesz! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!