Nagyfiús délelőtt

Hétfőn nevelés nélküli nap volt az iskolában, ami azt vonja maga után tavaly óta – amióta Toma óvodás – mindenképp, hogy Mátéval kettesben csinálunk valami neki tetsző programot 🙂 . Most a mozira esett a választásunk – mivel pecázni nem tudok, meccs meg nincs hétköznap 🙂 – amiről tavaly lemaradtunk, mert tavasszal délelőtt, főleg hétfőn általában sehol sincs semmi normális film, sőt, egyáltalán nincs semmi sok helyen, csak délutántól… Legalábbis, ami elérhető közelségben van, a messzi bevásárlóközpontokat nem néztem meg…

Tanakodtam is rendesen, mert az Allee-ba volt egyedül délelőtt is mozi, de vagy kicsi gyerekeknek való ment vagy egy thrillernek írt film, a Cloverfield Lane 10, amit elsőre nem nagyon díjaztam… Na, nem magam miatt, mert lehet, hogy még nem írtam, de én nagyon szeretem a krimiket és borzongós filmeket (is), de a horrort nem, az kizárva (Máté miatt is). Szóval ami jó, izgalmas, lehetőleg érdekes, lehessen rajta agyalni, ne jöjjünk rá az első 10 percben, hogy ki a tettes 🙂 , az ilyet szeretem 🙂 … Mátét meg nem szívesen vittem volna thrillerre valahogy 🙂 , de mivel vele nézegettük a filmeket, ő meg nagyon akart rá jönni, elolvasva a tartalmat, gondoltam megpróbálhatjuk… Nagyon kétesélyesnek tűnt, az látható volt, hogy ez nem olyan vérfolyós film lesz, mert arra nem mentem volna el vele 🙂 , még az is megfordult a fejemben, hogy lapos lesz a tartalom alapján, de szerencsére nem így lett 🙂 …

Elvittük reggel, kicsit később, fél 9 körül Tomát oviba, akit még Máté is nehezen hagyott ott (de tényleg), ráadásul Legkisebbünk azzal búcsúzott, hogy nagyon fog neki hiányozni Máté 🙂 … Fél 11-kor kezdődött a mozi, addig meg gondoltam eltöltjük ott a plázában az időt. Így is lett, nézelődtünk, beültünk enni a Burger-be (a film után tudtuk, hogy igyekezni kell 🙂 ), közben igazán érdekes dolgokat tudtam meg mindenféle iskola ügyekről és egyebekről 🙂 .

Aztán kezdődött is a film, ami egyébként pont nekünk való lett: izgalmas volt, nem félelmetes, így Máté miatt sem volt rossz érzésem 🙂 , végre én is egy jót moziztam, olyan filmet is láttam, ami nemcsak családi vagy gyerek kategória 🙂 … Máténak nagyon tetszett, otthon a tévében sokkal szörnyűbb filmek jönnek szembe csak úgy, ez jó volt nagyon, ő is végig izgult egész idő alatt. Pont azt beszéltük, hogy a moziban inkább most az volt a rémisztő, hogy minden olyan élethűnek hatott a hang és a nagy vászon miatt, például volt egy baleset az elején, ami nem volt nagyon komoly, de élethűnek hatott, ahogy kitörtek az ablakok, forgott egyet az autó, olyan volt, mintha mi is benne ültünk volna… Azóta is hüledezek magamban, hogy Máté már ilyen nagy, hogy ilyen helyekre lehet vele járni (ősszel meg Dumaszínházban jártunk ketten, arról talán nem is írtam, de azon is jól szórakoztunk 🙂 ). A vége mondjuk eléggé fantasztikusra sikeredett a mozinak, ami egy inkább lélektani kriminél nem igazán nekem tetsző, de megbocsájtom az alkotóknak 🙂 , mert nagyon jól éreztük magunkat, egész délelőtt 🙂 !

Valamivel később is ért véget, mint ami ki volt írva, úgyhogy siettünk a parkolóba. Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem még akkor is sikerül ott tekeregnem a kocsim után, amikor pontosan megjegyzem, hogy hol állok, mint most P3f zöld, na mondjuk kék volt mint utóbb kiderült, nem zöld 🙂 … Pár perces keresgélés után (viszonylag gyorsan) csak megtaláltuk az autót és még Tomáért is odaértünk az oviba 13-ra 🙂 . Nórival jöttek ki, ezért elmentünk ott a környéken krémfagyizni – ami most már Máténak is nagyon ízlik 🙂 – a kicsik nagyon aranyosak voltak, Nori is Mátéra ragadt 🙂 , csak vele akart menni, fogta a kezét, úgyhogy így mentünk fagyizni, 

mi anyukák meg hátul kullogtunk 🙂 . Azért Toma a végén, miheztartásképpen közölte Nórival átölelve Mátét, hogy az az ő tesója 🙂 !!! Punktum 🙂 !!!

Nagyon jó kis délelőtt volt, rég volt már ilyen jó, közös programunk, kár, hogy csak jövőre lesz legközelebb ilyen nap a suliban 🙂 …

Címkék: , ,
Tovább a blogra »