Családmorzsák

Heti menünk

Minden megvan írva kb. egy napja… Arra, hogy nem érek ide, már nem tudok mit mondani, csak azt, hogy egyre rosszabb a helyzet az időmmel vagy az időbeosztásommal, nem is tudom 🙂 (valószínű mindkettővel)… Múlt héten volt amit nem főztem meg, ilyen a húsleves és a pásztortarhonya (ez utóbbinál az előző napi maradékokból éltünk, mert kicsit túlfőztem magam 🙂 ), így most mindkettő itt virít az e heti étlapunkon 🙂 . A padlizsánkrémlevest viszont elkészítettem és nagyon jó lett, nálunk szerintem lesz még máskor is. Eredetileg meg akartam sütni és úgy adni a többi hozzávalóhoz és azt kell, hogy mondjam, hogy általában az első gondolat a jó, most is talán még jobb lett volna úgy, mert azért egy kicsit elveszett a padlizsán íz a levesben vagy nem is tudom, szerintem karakteresebb lett volna a leves, ha sütve kerül bele. De mivel megint csúszásban voltam, fogtam és meghámoztam a padlizsánt, felkockáztam, aztán az olajon megpirított hagymára dobtam egy krumpli társaságában, húsleves lében megfőztem őket, turmixoltam, majd két natúr camping sajtot elkevertem a levesben, kicsit rottyantottam egyet rajta és kész is lett, még gyors is volt így. Mindent úgy csináltam, mint az összes krémlevesünknél, ebből a cukkinisat nagyon szeretjük, részemről alig várom a szezonját, hogy a kertig kelljen csak kisétálni érte 🙂 … Addig is itt a mostani menünk 🙂 :

Hétfő: vasárnapi maradék

Kedd: zöldbabfőzelék tükörtojással

Szerda: fagyasztós étel

Csütörtök: palócleves, túrós-tejfölös rakott kifli

Péntek: palócleves, pásztortarhonya

Szombat: húsleves, palacsinta

Vasárnap: húsleves, csirkepörkölt galuskával 

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!