Péntek

Azon túl, hogy mint mindig mindenki örül neki, ma lóghatott egyet Toma az oviból 🙂 . Nagyon ráfért már, láttam rajta, hogy nagyon fáradt és valahogy köhög egy picit és sokat kell orrot is fújni. Lebetegedni pedig nagyon nem kéne, mert jövő pénteken van az év végi és anyák napi műsoruk az oviban és Julcsi néni nagyon számít rá. Ugyanis sok szerepet kapott, ami a hiányzós előéletünket tekintve, nagy bátorság volt Julcsi néni részéről 🙂 …

Tegnap éppen agyon dicsérte őt nekem, találkoztunk az ovi környékén, amikor éppen dolgozni ment és elmondta, hogy nagyon ügyes Toma, szeret szerepelni a műsorban, élvezi amit csinál és végig a nagyokkal van (vegyes csoport vagyunk)! A kötött tánc nem az erőssége, amin csodálkoztam, mert itthon imád táncolni… Azt mondta Julcsi, hogy el is hiszi, ugyanis napjában többször kipenderül a többiek elé és elénekli, eltáncolja a Zorrot 🙂 (kedvenc rajzfilmje a Minimaxon) és ilyenkor rendszerint megkapja tőlük azt a kérdést, hogy: – És a tündértánc Toma? Azzal mi van? 🙂 (Tán nem olyan izgalmas 🙂 ) Azért ezen elámultam egy kicsit, mert itthon is rendszeresek az ilyen műsorszámok, de azt nem gondoltam, hogy az oviban is 🙂 …

Tegnap már tudta Legkisebbünk, hogy ma nem megy oviba és felmerült az is, hogy elmegyünk buszozni egyet (legalábbis ő javasolta), de aztán mégsem mentünk, mert kimerültnek, fáradtnak látom, ami be is bizonyosodott délelőtt, csendesebben ténykedett velem itthon, sokszor hozzám bújt, nagyon édes volt, élvezte a mai szabadnapját. Ráadásul nemsokára megyünk az óvónők szervezte bábszínházba az egyik művelődési házba, a délelőtti buszozás és a délutáni program kifejezetten sok lett volna ma úgy érzem…

Ha minden igaz kicsit csendesebb hétvége lesz a mostani, Veszprémbe kézilabda meccsre mentünk volna holnap, meg persze a rokonokhoz, de mivel a Családfőnek végül is nem kötelező munkaügyileg megjelennie ott, így kihagyjuk (bár Máté azért ment volna 🙂 ). Vasárnap Máté sárkányhajós evezős versenyre megy a sulival, amit én meg szívesen megnéznék, de mivel azt az információt kaptam, hogy más szülő sem valószínű, hogy ott lesz, úgy tűnik nem kívánatos személyek lennénk ott 🙂 , szóval nem biztos, hogy elmegyünk 🙂 (hát, már itt tartunk 🙂 )… Így összességében mégsem lesz talán olyan nagyon csendes az egész 🙂 , de legalább a jövő heti dömping szombat-vasárnap előtt szusszanunk egyet 🙂 …

Címkék: , , , , , ,
Tovább a blogra »