Közlekedési napjaink egyikén, igazi gyöngyszemre akadtunk Tomával! Ez a kicsi, földalatti múzeum nagyon aranyos hely, igazi kis csoda 🙂 . Ott kezdődik a dolog, hogy Legkisebbünk már hetek óta emlegeti a szentendrei Tömegközlekedési Múzeumot (na persze nem így szó szerint 🙂 ), szeretne ugyanis régi héveken és villamosokon utazni, na meg vezetni őket. Nyáron azért valószínűleg ellátogatunk oda mindenképpen, de mivel Szentendre nem igazán esik nekünk útba, mindig toltam a dolgot. Viszont pár napja eszembe jutott, hogy van ez a Földalatti Múzeum, ahová Mátéval még nagyobb óvodás korában akartunk elmenni, de elmaradt, mert már akkor is Szentendrére jártunk inkább 🙂 . Adta magát, hogy útba ejthetjük egy sima közlekedős napunkon, ami a kedd lett (Máté még sulizott), gondoltam gyorssegélynek jó lesz Tomának 🙂 .
Hévvel, villamossal,
kisföldalattival mentünk, ami szintén szuper jó volt persze. Maga a múzeum, a Deák téri aluljáróban van és már amikor belépünk a forgatagból ebbe az elszeparált részbe, olyan mintha megállt volna az idő vagy visszacsöppentünk volna a múltba. Már az első lépéseknél egy korhű jegyárus fogad bennünket,
a képek a falakon, a vitrinekben a régi korokat idéző járművek nagyon szépek,
persze egyesek szerették volna hazahozni őket vagy legalább egyet 🙂 . A legjobb azonban a 3 vagon,
amelyből az első a 20.század elejét, a második a 70-es éveket idézi,
a harmadik pedig még ha jól emlékszem 20 éve is szállított utasokat.
A korszakokat jelmezes bábuk jelenítik meg, ezekből az első látogatható, egy fotójegy (500 Ft) kíséretében nyitják ki, de mindenképpen megéri, mert annyira hangulatos az egész. Kicsit tartottam attól, hogy Toma mit szól majd az ember nagyságú bábukhoz, de nem, hogy nem zavarta, teljes természetességgel közlekedett köztük 🙂 .
Élvezte az egészet, mindent megnézett, megfogdosott (már amit lehetett 🙂 ), egyedül az hiányzott, hogy itt nem tudott vezetni 🙂 , de a sok látvány valahogy feledtette ezt a hiányosságot 🙂 .
Kifelé menet vettünk egy villamosos és egy régi buszos képeslapot, hogy legyen valami kézzelfogható emlékünk is a napról 🙂 . A Vörösmarty téren vettünk egy fagyit, azt eszegetve jutottunk el a Vigadó téri szökőkúthoz, aminek legalább akkora sikere volt, mint a múzeumnak 🙂 . Már tavaly, amikor az állatkertbe mentünk, akkor is sokat időztünk ott, na de most! Már a múzeum felé is,
de visszafele nagyon hosszú időt töltöttünk el ott. A kis Drágám legszívesebben belement volna 🙂 , de ennek hiányában pancsolt, tenyérnyomatozott…
Jó sokára indultunk el, a “kutya” mondjuk segített egy picit 🙂 .
Délután otthon még ültettünk, közben Toma a szökőkút hatására előszedetett velem pár vízipuskát és medence hiányában vödörből a kerti csapnál töltögette és lődözött vele (persze engem is 🙂 ), mindent ami az útjába akadt 🙂 . Jó volt nagyon, szerintem még ide is visszatérünk 🙂 .
