Amire kitört az iskolai szünet, azóta valahogy mi is leeresztettünk. Senki nem kívánkozik el nagyon itthonról, még Toma sem, pedig neki bő két hete már szünet van 🙂 … Azért persze csinálunk ezt-azt, de leginkább ügyintézünk, vásárolunk vagy jönnek hozzánk. Csütörtökön vásárolni mentem, délután Mátét edzésre hoztuk-vittük, pénteken autószerelővel összekötött játszóterezést bonyolítottunk le, délután pedig átjött hozzánk a keresztfiunk, aki a családjukból egyedül maradt itthon a nagymamájával, a többiek júliusban, a suli végén jönnek haza. Jó volt, hogy átjött, a gyerek részleg külön örült neki 🙂 . Máté pedig már szerdán kijelentette, hogy ő bizony másnap sokáig alszik (be is tartotta, meg azóta is mindig 🙂 ) és nem megy sehova, csak az edzésre 🙂 , sőt, másnap sem szeretne semmi programot magának, mert pihenni akar (tényleg jó fáradt lehetett)…
A hétvége itthon telik nyugiban, én most kifejezetten vágytam rá, hogy ne kelljen még vásárolni se menni vagy akárhová, jó volt valahogy az időtlenség, meg a szabadság, hogy nem kell sietni sehová. Most kiélveztük a napokat, meccset és filmeket néztünk, meg persze játszunk, ráadásul úgy, hogy sokféle játék előkerül, aminek én kifejezetten örülök, hogy nem ununk rá egyfélére. Olvasni pedig jó sokat olvasunk, Tomával nemcsak este, hanem napközben is, még valamikor a héten könyvtárba is eljutottunk, bár megint a messzebbe és ismét csak futottunk, mert siettünk talán Máté elé a suliba. Nem azokat vettük ki, amiket szerettünk volna (amik jók lettek volna, kint voltak éppen), de azért jóknak ígérkeznek, majd meglátjuk. Talán lassan-lassan pipálódnak olyan dolgok is a képzeletbeli kerti listámról, amit már régen megszerettem volna csinálni: a végére értünk szinte az ültetésnek, már csak a ládába való pár virág várakozik a sorára. Nagyjából rendbe tettem a homokozót is, Legkisebbünk legnagyobb örömére, már birtokba is veszi majd és letakarítottam a csúszda, hinta, mászóka komplexumot, mert álladóan letojják a madarak 🙂 …
No, hát eddig így állunk, de a lényeget nem írtam: mégpedig, hogy itthon mindenki, de legfőképp persze a fiúk, nagyon boldogok a vakáció miatt 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: