Margitszigeti mindenfélés

Pénteken voltunk és nem is egyedül, hanem veszprémi unokatesómmal és az ottani legkisebb fiúval Istivel, aki főleg nyáron, gyakori vendég nálunk (Mátéval meg ugye két hete is együtt múlatták az időt Veszprémbe), szóval mindegyik fiú, beleértve Tomát is, örült a találkozásnak 🙂 . Az apropót az adta, hogy a szigeten rendezték meg a strandkézilabda világbajnokságot, a magyaroknak pedig a veszprémi családfő az edzője, úgyhogy azt régóta tudtuk, hogy ezen a héten megyünk, csak az volt kérdéses, hogy melyik nap. Szeles napnak tűnt az a péntek, de így utólag a legjobb választás volt, az előtte és az utána lévő özönvíz tudatában 🙂 …

Csütörtökön ugyan nálunk aludt Beni, de gondoltam, hogy viszonylag korán elindulunk, na, ebből nem lett semmi, ugyanis mindenki, még Toma is 9 után ébredt fel, ájultan aludtak valahogy a szobáikban mindannyian, nagyon nem is értettem hogyan és mitől, a frontra fogtam (az általában mindig van), de a lényeg, hogy nagy sokára tántorogtak csak le, még vakaróztak, reggeliztek, ésatöbbi 🙂 … Mostanában mindig Máté a nehezebb eset programszervezés szempontjából, ugyanis ide is csak főleg a strandkézi vonzotta, mert arról persze még a közvetítést is nézte a tévében 🙂 , de amikor megtudta, hogy a meccs csak este 6-kor lesz, teljesen felesleges időpocsékolásnak tartotta az egész délutánt a szigeten tölteni, mit lehet addig ott csinálni annyi ideig felkiáltással 🙂 . De mivel hajthatatlan voltam és kijelentettem, hogy vagy most megyünk vagy egyáltalán nem, nagy nehezen összeszedte magát és duzzogva ugyan, de elindultunk 🙂 .

Előtte még hazavittük Benit, aki úgysem tudott volna velünk jönni, mert más dolguk volt családilag (és ő is nagy egyetértésben, értelmetlennek találta az egész napos szigetelést 🙂 ). Nem akartam, de persze náluk is leragadtunk, mert beszélgetnünk kellett 🙂 , közben voltak ilyen kis közjátékok, hogy Tomát lelocsolta Szami a kerti slaggal, így gondoltam már akkor elhasználjuk a váltóruhát, de aztán jobb ötletünk támadt és megszárítottam hajszárítóval 🙂 . Na, a lényeg, hogy egyszer csak tényleg útra keltünk, nem mentünk sokáig autóval, mert tudtuk hogy sokáig maradunk kint, ott meg nagyon drága a parkolás, szóval inkább a 2-es villamossal utaztunk, annak legalább mindenki örült 🙂 , visszafelé pedig a Családfő fuvarozott minket haza 🙂 . A Margit hídról begyalogoltunk

és olyan szerencsénk volt, hogy pont elcsíptük a zenélő szökőkút játékát. Legkisebbünk nagyon édes volt, megkövülten hallgatta, nagyon tetszett neki 🙂 :

Egyébként olyan érdekes tényleg ez a kamaszodás, mert akkor például Máté nagyon nem akart semmit, fotózni egyáltalán nem lehetett, kénytelen-kelletlen végighallgatta velünk a zenét és a végén jött a varázslat. Az utolsó szám Bocellivel a Time To Say Goodbye volt, amit már az egyik padkán ülve hallgattunk végig hármasban, nekem annyira gyönyörű volt ott a szökőkútnál, mintha megállt volna az idő csak néztem a víz játékát és a végén rájöttem, hogy azért tudtam így elmerülni ebben, mert még a kis izgőmozgóm is szájtátva hallgatta végig, a főkamasz pedig a végén azt mondta, hogy ez nagyon szép volt 🙂 (ilyet is ritkán hallani tőle). Szóval amire ki akartam lyukadni az elején, hogy egyszer csak a sok morgás mögül előbukkannak olyan rejtett tartalékok, amikre nem is számítunk, csak reméljük, hogy ott van és ez akkor olyan jó volt nekem 🙂 … Még Toma kérésére külön le kellett fényképezni a szökőkutat, hogy nehogy elfelejtsük, hogy hol jártunk, mert ide még vissza kell jönnünk felkiáltással (mostanában annyira aranyos, mindennel ezt csinálja, ami tetszik neki 🙂 ), szóval, hogy el ne felejtsük, itt a kép 🙂 :

Istiékkel közben telefonon beszéltünk, félúton a vadasparknál találkoztunk, mert ők az Árpád híd felől jöttek, mivel a szállodában lakik a csapat. Persze Legkisebbünk miatt javasoltam a helyszínt, tudtam, hogy tetszeni fog neki 🙂 , már kívülről az őzikéknél nagyon lelkes volt 🙂 :  

Az örömködés után, hogy egymásra találtunk leültünk jégkrémezni, majd körbementünk megnéztük az állatokat, a gólyákat külön szerettük 🙂

és persze tudtam én, hogy ott lesz az aduász, a pónilovaglás 🙂 . Közben elnosztalgiáztam egy kicsit azon, hogy Mátéval, amikor 3 éves volt (egész pontosan 10 éve), egy egész nyáron át járkáltunk a Margitszigetre, mert annyira tetszett neki, főleg a pónizás 🙂 . Természetesen egyből lóra pattant Toma,

aztán Isti is, akit Legkisebbünk végig kísért gyalog, a paci után, nehogy leessen 🙂 :

Már kifelé menet mondogattam Máténak, hogy bringót is bérelhetünk, aki mivel főállásban most már az a dolga, hogy ellenkezik, nagyon leszavazta, mert az hülyeség és egyébként is alapon 🙂 … Akkor még úgy ráhagytam, de az unokatesómmal is persze felmerült ez az ötlet, akkor sem tetszett persze Máténak (ez most ilyen korszak mondom 🙂 ), Isti annyiban partnere lett, hogy ő meg inkább az elektromos autóra szavazott, de mi meg elmagyaráztuk, hogy ennek hangulata van és különben is kell egy kis mozgás, úgyhogy mentünk bringót bérelni 🙂 . Azért volt az egy kis út az a sziget másik végébe (aznap többször keresztül-kasul bejártuk az egészet 🙂 ). Közben megállapítottam, hogy a Margitsziget továbbra is gyönyörű, minden évszakban meg kéne látogatni, régebben voltunk ősszel, tavasszal, és nyáron többször is, de például télen soha, pedig akkor is csodaszép lehet. Átadni nem lehetett magamat azért a gyönyörködésnek, mert mindig volt valami nyűg, kiderült, hogy az összes gyerek főtúrázó, ugyanis mindenki nagyon fáradt lett hirtelen és volt aki meghúzta a lábát, azért nem tudott gyalogolni, volt, aki beütötte és volt olyan is aki szimplán nem akart mászkálni, mert fárasztó 🙂 , így, ilyen nyavalygások közepette jutottunk el a bérlő helyig 🙂 . 

Na, ott azért fellelkesültek, mert megengedtük, hogy ők vezessenek 🙂 , Toma meg beült előre közéjük. Először Isti kezdett, akivel azért nem tudtuk mire vállalkozunk, ugyanis egész úton azon izgultunk, hogy ne menjen neki a padkának, mert akkor Máté és az én lábam bánta volna, azon kívül végig az úton ilyen vezényszavak hagyták el a szánkat, hogy: vigyázz, gyalogosok, menj beljebb, padka, lassíts, fékezz, fééékeeeezzz, csengess, nehogy elüssél valakit! Messziről hallatszott, hogy jövünk, azt vettük észre egy idő után, hogy csengetni sem kellett, mindenki készségesen félreállt 🙂 …

Olyan nem volt, hogy mindenki egyszerre fordult volna hátra:) :

Elmentünk a szökőkútig, ami sajnos akkor nem zenélt, cseréltek és Máté ült a vezető ülésbe, akinél kisimultak az idegek (nyilván számít az a két év korkülönbség, meg a sok gokartozás 🙂 ).

Közben Legkisebbünk nagyon élvezte a két fiú között az utazást, bár visszafelé többször rosszallását fejezte ki, hogy ő nem kormányozhat, így aztán a vége felé Máté az ölébe vette és ő vitte vissza a bringót a helyére (kis segítséggel 🙂 ). Végre a bringózás Máténak is tetszett, kezdett egész jókedvű lenni, főleg, hogy úgy elszaladt akkorra már az idő, hogy negyed 6 volt, indulni kellett a meccsre, hogy jó helyünk legyen. Azért előtte még megálltunk a sziget fő látványosságánál (mármint Toma szerint), a vattacukrosnál 🙂 és kapott mindenki egyet, legalább a pályáig az úton viszonylagos csend honolt 🙂 .

A strandkézi beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mindenkinek tetszett (még nekem is 🙂 ), ugyanis nem hosszúak a mérkőzések és épp ezért nagyon pörgősek, a végén sokszor vannak olyasmi lövések, mint a fociban a tizenegyesek, ami ötig megy és nagyon izgalmasak 🙂 .

Mivel fél 6 után már a helyünkön ültünk, megnéztük a magyar női meccset is, akik sajnos vesztettek, és persze amire mentünk a férfiakét is láttuk hattól, ráadásul ők győztek az Ukránok ellen, nagy volt a boldogság, a hétvégén ráadásul bekerültek a legjobb négy közé! A két nagy teljes gőzzel szurkolt mindkét mérkőzés alatt, tapsoltak, felálltak, kiabálva biztattak, nagyon élvezték 🙂 . Legkisebbünk is hamar belejött mindenbe, mivel pörögtek az események és a sok gól, neki is tetszett, a közönségtől eltanulta és énekelte a hajrá Magyarország nótát, nagyon édes volt 🙂 ! Közben megérkezett hozzánk és értünk Apa is, aki a férfi meccs nagyját végignézte velünk,

utána közösen kimentünk egyet lángosozni, mert nagyon éhes volt a banda, egyesek kényelembe helyezték magukat evés után, a versenyhelyszínen 🙂 :

Istiékkel még beszélgettünk picit, közben megérkezett az ő apjuk is, aztán olyan 8 körül elindultunk hazafelé, ők a szigeten aludtak. 

Nagyon jó kis délután volt, Toma mindent élvezett, a kocsiig vezető úton arról próbált meggyőzni minket, hogy vegyünk otthonra is egy bringót 🙂 , másnap pedig a tévében a bátyjával nézte a strandkézit és irtó boldog volt, amikor felfedezte Istiék családfőjét a képernyőn 🙂 ! Máté pedig nagy örömömre, azt mondta, hogy egész jól érezte magát, ami tőle manapság nagyon nagy elismerés 🙂 …