Balatoni szülinapozás

Kicsit tartottam tőle, de a legjobban sikerült nap lett a nyaralás alatt Toma szülinapja, sőt, talán az eddigi, itthoni ünneplések közül is kiemelkedik. Mondjuk pontosan azért lett jó, ami eredetileg a hátránya lett volna: mégpedig, hogy nem otthon tartottuk meg. De pont emiatt, volt idő egész nap együtt lenni felhőtlenül, oda mentünk, ahová Toma vágyott és remekül szórakoztunk, amihez végül társaságunk is lett 🙂 ! És bár szeretem, ha én készítem a szülinapi tortát, azért most jó volt nem azon izgulni, hogy biztosan sikerül-e, ráadásul tavaly mindezt két tortával adtam elő 🙂 …

Már reggel megszeretgettük rengetegszer Legkisebbünket, többször volt mindenki ölében, még Mátééban is 🙂 és ízlelgettük hogy ötéves 🙂 ! Tanakodni nem nagyon kellett, hogy mit csináljunk aznap, Toma már több nappal korábban mondogatta, hogy bobozni szeretne menni, a tavalyi nyaralás óta tart ez a szerelem, ahol kétszer vissza kellett menni a balatonfűzfői pályára 🙂 . Ugyan lett volna közelebb is bobozási lehetőség, de Fűzfő közel van Veszprémhez, így arra gondoltunk, hogy akkor megyünk a megszokott helyre. Tortát is kellett valahonnan szerezni, nekem és Máténak is egyből a veszprémi híres, nevezetes Mackó cukrászda ugrott be 🙂 , ahol én gyerekkoromban – egyebek mellett – rengeteg sok gesztenyepürét ettem jóízűen, Máté pedig Kati mamával jár oda veszprémi nyaralásai alkalmával 🙂 . Telefonon gyorsan rendeltünk a Mackóból egy somlói tortát – őrült finom lett – lebeszéltük a kissé meglepődött, de aztán annál lelkesebb családommal, hogy ha nekik is jó, délután ott tortáznánk náluk 🙂 , mert azt még nem mondtam, hogy ez olyan ad hoc ötlet volt 🙂 . 

Amikor ezeket az aprócska részleteket lerendeztük, elindultunk bobozni, de a hatást fokoztuk azzal, hogy Szántódról komppal mentünk át az északi partra, mondanom sem kell Toma legnagyobb örömére 🙂 .

Átsuhantunk Tihanyon, (ahol azért kedvem lett volna megállni), aztán elég hamar megérkeztünk a bob pályára, ahol úgy látszik sokan ezt a programot szemelték ki maguknak pedig szép idő volt, mert nem voltak éppen kevesen 🙂 . Na, ekkor már Toma mellett Máté is annyira izgatott volt – az a jó, hogy Máté is imádja persze a bobot, így ő is élvezi a szülinapozást és ez fordítva is igaz lesz, és már tavaly is az volt, hogy Legnagyobbunk szülinapján a gokartozást Toma is ugyanúgy élvezte 🙂 – hogy nem lehetett húzni az időt, egyből bobozni kellett 🙂 !

Rengeteg kört mentünk, viszonylag állandó felállásban: Toma ment a Családfővel – Legkisebbünk nagyon anyás, de igyekszik minden percet megragadni, amit együtt tölthet Apával, mivel ebből jóval kevesebb jut neki, sajnos – én pedig Mátéval. Na, ez már tavaly is igencsak veszélyes mutatványnak tűnt számomra, akkor annyival szerencsésebb voltam, hogy én voltam még valamivel nagyobb, tehát általában én irányítottam a bobon, ahol az a szabály, hogy a magasabb ül hátrébb és így ő tud gyorsítani-lassítani. Most viszont Máté már szemmel láthatóan magasabb nálam, így az irányító szerepkör is kicsúszott a kezemből, ami csak azért volt rémisztő, mert Legnagyobbunk teljes gőzzel fékezés nélkül szeret végigmenni a pályán… 

Az első siklásnál kértem, majd fenyegetőztem, végül könyörögtem, hogy lassítsunk, de mindez süket fülekre talált elsőszülöttünknél, aki csak azt hajtogatta, hogy ne izguljak, tök jó lesz minden 🙂 … Nem szívesen hagytam volna magára a bobban, úgyhogy kitartottam, de a harmadik kör után azon gondolkoztam, hogy becsukom a szemem és úgy hagyom magam végigvinni a pályán 🙂 (tényleg komolyan), csak az tartott vissza, hogy a végén a befutónál van az automatikus fényképező, amiből mindig viszünk fényképeket, szóval az már milyen lett volna ha én fapofával, csukott szemmel vagyok a fotókon 🙂 . Megosztottam eme ötletemet Mátéval is, aki hevesen tiltakozott, mondván az a jó, ha szááágulduuunk, nehogy kihagyjam 🙂 ! Egyébként igaza lett, azért is írom le ezt részletesen, nem tudom mi történt, de az ötödik körtől én is elkezdtem élvezni az egészet (gondolom úgy voltam vele, hogy ha eddig megúsztuk, ezután sem lehet baj 🙂 ), és tényleg nagyon jó volt onnantól a száguldós bobozás nekem is 🙂 !

Persze mentem pár siklást Tomával is, aki élvezte az elejétől a végéig az egészet, szerintem akár ott is aludt volna a pályán 🙂 ! Közben valahogy észrevette, hogy a kalandparknál van falmászás, amit mindenképpen ki akart próbálni. Így két siklás között átbarangoltunk oda és megmászta a falat is, nagyon ügyes volt szerintem (a többiek és a biztosítóköteles férfi szerint is 🙂 ), olyan magabiztosan lépegetett felfelé, mintha lépcsőn ment volna és lefele is könnyedén jött!

Aztán természetesen még visszamentünk bobozni és amikor már mindenki farkaséhes volt, lezártuk az aznapi siklások sorát (mindenki nagy bánatára) és ott a pályán ebédeltünk. Vannak célfotóink is, de az elektronikus fotóletöltés pont a mi bobozásunk idején elromlott, ami a képekhez jár (jellemző 🙂 ), de azért, hogy legyen itt valami emlék, Toma kérésére lefotóztam a pályát, hogy – ahogy ő mondja – nehogy elfelejtsük 🙂 :

Ezután már Veszprém felé vettük az irányt, felvettük a tortát és mentünk az unokatesómék felé, aki ugyan 6-ig dolgozott (a férje pedig eleve nincs otthon, mert ő meg Ausztriában dolgozik), de Kati mama és a 3 fiú otthon vártak minket. Volt nagy örömködés, a korosztályuknál fogva persze főleg Isti és a mi gyerekeink találtak egymásra, ott a két nagyobb fiú már 18 plusszos 🙂 . Tortabontás előtt azért még kieresztették a gőzt, volt aki futóbiciklizett a kertben, voltak akik kosárra dobáltak 🙂 és olyanok is akadtak, akik kávéztak 🙂 . 

A tortabontás persze mindig a legjobb rész, látszik Legkisebbünkön is 🙂 .

Az ajándékok külön kategóriába kerültek a nyaralás alatt, ez volt a leginkább nehézkes. Ugyanis a főszám, amit kapott (pedálos gokart) nem fért be sehogy sem a kocsiba, meg egyébként sem lett volna szerencsés magunkkal cipelni a nyaralásra, úgyhogy az végső meglepetésként otthon maradt. Viszont állandóan kardokat emlegetett Legkisebbünk hogy azt szeretne szülinapjára, sőt kettőt, hogy Máténak is legyen 🙂 , így abból kapott párat 🙂 és két pisztollyal lett még gazdagabb. Aztán mindezek mellé még lett egy összerakható versenyautó pályája, két irányítható autóval, amivel jó sokat játszottunk egyébként a szálláson, de nem voltam formában úgy látszik, mert erről sem csináltam fotót 🙂 .

A kardokat kipróbáltuk persze többször is,

mindenféle felállásban, közben hazaért az unokatesóm is, így még maradtunk jó ideig náluk. Későn, 8 körül indultunk vissza Siófokra így is, ami közel 1 órás út Veszprémből, Legkisebbünk elaludt persze a kocsiban, mert nagyon fáradt volt, de úgy érzem ez egy nagyon kerek szülinap volt, szívesen emlékezünk majd vissza rá 🙂 !

Hozzátartozik azért a szülinaphoz a hazaérkezésünk is, mert akkor kapta meg Legkisebbünk a fő ajándékot, a piros, pedálos gokartot 🙂 . Óriási volt az öröme, egyből kipróbálta persze, és azóta is minden nap kimegyünk a Duna-partra gokartozni kicsit, már saját pályája is van persze 🙂 ! Azt hiszem, ez is egy megunhatatlan játék lesz 🙂 !