Búcsúbuli

A barátaink után, múlt pénteken a gyerekek is visszautaztak Angliába. A kedélyállapotunknak nem tesz jót ez az állandó búcsúzkodás, az a tudat meg végképp nem, hogy már azok is elutaztak, akik a nyári szünetre jöttek haza… Most jutott eszembe, hogy a gólyákkal keltek útra 🙂 , akik augusztus 20-a körül indulnak el, csak a fiúk nem a napsütötte Afrikába, hanem az esős szigetországba érkeztek meg, ráadásul két óra alatt. Izgalmas volt a péntek, mert egyedül mentek a repülővel, egy ismerősnek a nagymamája szerencsére pont azzal a járattal utazott, így vele találkoztak és az ellenőrző pontoknál együtt mentek, amúgy magukra voltak utalva, de minden nehézség nélkül simán ment minden, mint utóbb kiderült! Apuci vitte ki őket és a nagyijukat a reptérre, aki összehozta ott őket a másik mamával 🙂 , pont befértek így az autóba. Mi nem mentünk, bár gondolkoztam rajta, de azt hiszem mindenkinek jobb volt így, hogy itthon búcsúztunk el, Máténak meg főleg!

Az elutazásuk előtt, csütörtök délután rendeztünk egy kis búcsúbulit, semmi extrát, de most is beigazolódott, hogy az ilyen kis semmiségek sikerülnek a legjobban. Egyébként aznap az egyik rokonukhoz mentek “búcsú ebédre” a gyerekek 🙂 , mi meg gondoltuk, hogy a délutánt töltsék nálunk, vacsorára pedig készítek hamburgert, mert azt nagyon szeretett volna enni Máté és Beni 🙂 . Ez az egész hamburgeresdi Kenderesi Tamás olimpikon úszótól ered, aki miután az elődöntőben a legjobbakat utasította maga mögé, csak ennyit mondott: – Elfáradtam, jól esne egy kis satburesz! Ezt a mondatot százmilliószor nézte meg a két fiú, nagyon jól szórakoztak rajta, nálunk szállóigévé vált. Szóval csináltam sajtbureszt, sajtmártással, sok hagymával és mindennel, ami kell bele 🙂 .

Addig az öt fiú jól elszórakozott, rengeteget fociztak a kertben (Szami addig velem beszélgetett 🙂 ):

Este bevacsoráztak a hamburgerekből és jó későn, 9 körül vittük haza őket. Úgy volt, hogy másnap mi már nem találkozunk velük, de mivel Szami nálunk hagyta a napszemüvegét, átvittük még a déli, reptéri indulásuk előtt, így egy kicsit megint búcsúzkodtunk, de egész jól viseli már mindenki, ez inkább viccesre sikerült, mint könnyesre 🙂 . Azért ez a másfél hónap fénysebességgel és bődült gyorsan telt el. Lett egy pótgyerekünk Beni személyében, aki ugye szinte végig nálunk lakott 🙂 , furcsa, hogy Szami sem ugrik be hozzánk, nincs programszervezés 🙂 (éppen most kérdezte Toma, az egyik programtervünkkel kapcsolatban, hogy ugye Szami is jön velünk 🙂 ) . Kicsit tartottam tőle, hogy Máté nehezen viseli majd az egészet, de egyelőre jól bírja. Szerintem segít neki az a terv is, hogy valamikor meglátogatjuk őket Angliában. Bár, ezt csak halkan teszem hozzá, hogy ha Apuci idejéből és a hányattatott nyaralás szervezésből indulok ki, akkor nem tudom mikorra tolódik ez a látogatás 🙂 , de a remény hal meg utoljára, mint tudjuk 🙂 , és ami még ennél is biztatóbb, hogy Máté nagy valószínűséggel nem hagyja annyiban a dolgot 🙂 !