Tanösvény és státuszvizsgálat

Vagy inkább fordítva, mert a védőnős vizsgálaton voltunk előbb pénteken. Jól kitoltuk a kötelező vizsgálat idejét, de Toma szülinapja környékén mi nem voltunk itthon, utána meg zavaros napok jöttek, mindig volt nálunk valaki, meg a védőnőnk is szabadságon volt, szóval ez az augusztus végi időpont tűnt a legjobbnak. Tízre mentünk, Legkisebbünk már rutinosan állta a próbákat, furcsa, hogy már annyira elszaladt az idő, hogy jövőre megyünk utoljára… 110 centi és 17 kg, nagyjából mindkét számmal tisztában voltam, szóval ez nem jelentett nagy meglepetést, mint, ahogy más sem. Megnézte Edit (akit egyébként én nagyon kedvelek, még Máténak is ő volt a védőnénije) a szemét, közel és távollátást a táblán, amin mutogatni kellett a jeleket, hogy merre állnak, aztán volt fülvizsgálat is, de szerencsére minden okénak tűnik (azért szemvizsgálatra még lehet, hogy elmegyünk a szemészetre, csak a biztonság kedvéért, mert alaposabban csak ott tudják megnézni, hogy mi újság). Aztán volt egy kis szellemi vizsgálat (hogy hívnak, hol laksz, anya, apa, tesó neve, mutasd a könyöködet, csuklódat, térdedet, stb.), majd a mozgást is meg kellett mutatni, már, amit lehetett, aranyos volt, mert kérdezte Tomától Edit, hogy tud-e fél lábon ugrálni? Mire ő nagy flegmán azt válaszolta, hogy persze 🙂 , kérte, hogy mutassa meg. Megtörtént, fél lábon még haza is ugrált volna azon derültünk, meg kellett állapítsa a védőnéninek, hogy ez sima ügy 🙂 . Viszonylag gyorsan végeztünk, mert fél óra múlva egy nehéz sorsú család érkezett hozzájuk vizsgálatra, találkozóra, úgyhogy mehettünk a dolgunkra nagyon hamar.

Mi aztán mentünk, egészen a településünk tanösvényéig 🙂 . Viszonylag ritkán járunk arra, pedig nagyon szép és jó kis hely, tulajdonképpen nem is tudom, miért hanyagoljuk, csak sejtem: szerencsések vagyunk, mert a tanösvény tényleg gyönyörű, de majdnem ugyanilyen szép a mi Duna-partunk is itt a sarkon túl, nyilván ennyire nincs kiépítve, táblák sincsenek, de valószínűleg ezért nem ülünk kocsiba, pedig bő 10 perc alatt odajutunk. Viszont, ami nincs nálunk és tavaly még ott sem volt, az a jó kis árnyékos büfé. Pontosabban a büfé már régóta megvan, de lángost nem lehetett ott kapni, szóval abszolút nyerő lett most nálunk 🙂 ! Megint csak azért mentünk a környékre, hogy a kötelező vizsgálat után, legyen valami felüdülés is (szóval a kellemest a hasznossal), bár nem terveztük ilyen hosszadalmasra eredetileg 🙂 . Máté megint otthon maradt, bár most semmi nem robbantotta volna ki a házból, előző nap volt a gokartos szülinapja, de nem csak a fáradalmakat pihente ki, hanem az új, ajándékba kapott konzolját tesztelte teljes gőzzel 🙂 .

Vittem Toma futóbicóját is, mostanában jó szolgálatot tesz az “unalmasnak és fárasztónak” kikiáltott kis kirándulásoknál 🙂 . Most is bevált, de sokszor kellett azért emelgetni a lépcsősorokon, ami és az egész hely, ahogy írtam gyönyörű egyébként.

A régi kikötőben, hajóra várva 🙂 …

Emlékszem, Toma még talán 1 éves sem volt, akkor Mátéval mentünk oda minikirándulni és annyit kellett hurcolászni a babakocsit a lépcsőkön, hogy nem mentünk végig (pedig nem hosszú az út) és visszafordultunk 🙂 .

Azóta persze már többször végigjártuk, általában hármasban, most is jó volt nagyon, vadkacsákat is néztünk,

sőt, még egy jó kávézót is felfedeztünk a túlparton, ahová át lehet sétálni. De mivel Toma már nagyon éhes volt, a büfé felé vettük az irányt és beültünk lángosozni, Máté otthon az előző napi, szülinapra kisütött hamburger mellett döntött, pedig akartunk neki vinni (együtt is elmegyünk majd, mert nemcsak lángos, hamburger is van már ott 🙂 ).

A büfé teljes felüdülés volt az árnyasságával, utána jól meglepődtem Tomán, ugyanis mostanában annyira önálló és kommunikatív, hogy az állam is leesik. Kinéztük az érkezésnél, hogy lehet kapni a büfében a kedvenc jégkrémjét, megbeszéltük, hogy majd a lángos után veszünk. Legkisebbünk kitalálta, hogy egyedül veszi meg, be is ment a büfébe és ügyesen kért a bácsitól kettőt, nekem is egyet 🙂 . Annyira meglep ezzel, mert ennyi idősen ennek még én sem voltam a nyomában sem, Máté is ügyes volt ilyen téren, de nem ennyire korán, ő szereti ezt és mer is vásárolni vagyis kérni, amit szeretne, ami nagy dolog szerintem 🙂  !

Utána még az ottani játszótéren is elvoltunk egy ideig,

csupán pár órát töltöttünk csak el a környéken 🙂 . Aztán amikor készülni akartunk hazafelé, Toma felfedezett egy kisfiút és a nagypapáját, akik pecáztak a parton, szóba elegyedtünk velük, a fiúk összehaverkodtak,

de aztán ők beljebb mentek a nagy fogás reményében 🙂 , mi meg hazafelé indultunk. A kacsákat, hattyúkat még csodáltuk egy ideig (ennivaló megint nem volt nálunk nekik),

aztán tényleg elindultunk. Az biztos, hogy többször kell mennünk arrafelé, a hely télen-nyáron gyönyörű, de jó időben, már csak a büfé miatt is 🙂 …