Ez most amolyan vissza a múltba írás, mert olyan réginek tűnik, de nem akartam, hogy feledésbe merüljön, meg különben is, legalább háromszor nekiálltam, hogy befejezem, de soha nem sikerült, úgyhogy most itt volt az ideje 🙂 .
Tulajdonképpen a horgászat határozta meg az egész, most már majdnem három héttel ezelőtti hétvégét, ugyanis a Családfő és Máté akkor szombaton egész napos versenyre ment a Mátrába. Már hajnalban indultak és csak este jöttek haza, mert ez tényleg ilyen egész napos program. Már hosszú évek óta járnak ilyenkor nyár végén, volt pár év, amikor Tomával mi is elkísértük őket, sőt, évekig két napra mentünk, de valahogy leszoktunk erről, mert először is Legkisebbünket egyre nehezebb távol tartani a botoktól, ami az ő életkorában és egy ilyen versenyen nem szerencsés 🙂 , ugyanis egy egész napot, de még hosszú órákat sem bír el természetesen, ami érthető is, viszont állandóan és édesen tüsténkedik, pecázna, kivenne, bedobna, szóval sok ez ilyenkor ott a parton 🙂 . Arról nem is beszélve, hogy a Halmágnes csapat (vagyis ők) 4 főből áll, szóval rajtuk kívül még két társuk van és amikor még Toma olyan pici volt, hogy nem is akart pecázni, akkor is néha idegalapon voltak, amikor ott tébláboltunk körülöttük, ha kapás volt azért, ha nem, akkor meg aztán pláne 🙂 !!! Egyébként sokáig az élvonalban végeztek, voltak harmadikok, negyedikek, ötödikek, Mátéval közösen a legjobb eredményük a második hely volt. Aztán ez pár éve megváltozott, több oka is van, mindenféle pecás technikák is beleszólnak ebbe, de tizedikek és annál rosszabbak voltak általában, mondjuk szerintem az sem rossz (szerintük igen 🙂 ), mert sok, 50 fölötti csapat van általában. Most voltak a legrosszabbak sajnos, 35. helyezést érték el szegények, de nagyon befolyásolta a szerencse is, egyébként eddig is az egészet, most extra rossz helyre húztak…
Na, de amíg ők versenyeztek, mi itthon maradtunk Tomával. De persze nem a házban maradtunk, hanem inkább ellenkezőleg: alig voltunk itthon 🙂 . Feltett szándékunk volt barátokat is beszervezni arra a napra, de senkinek nem volt jó az a hétvége, az egész nyárban egyébként ez volt a legstrapásabb, ez az állandó barátszervezés, egyeztetés 🙂 . Bejelentkeztünk lovagolni is, úgyhogy délelőtt már azzal indítottunk, hogy reggeli és egy kis szusszanás után mentünk is a lovardába. Hetek óta most voltunk először, főleg azért, mert mindig volt valami program hétvégére és inkább nem jelentkeztünk be, mert, ha nem mondjuk le egy nappal korábban az órát, akkor ki kell fizetni. Nagyon jó kis edzés sikeredett, Toma végignézte, ahogy felszerelik Csilit, a pónit, aztán kis segítséggel mászott fel a nyeregbe
és most ő irányította szinte teljesen egyedül a lovacskát, volt is, hogy alig akart elindulni, de azért mindig sikerült a művelet 🙂 .
Elégedetten indultunk el, de nem haza jöttünk, mert útba esik, kis kitérővel a Tököli Parkerdő, ahol még nem voltunk eddig. Rólam tudni kell, hogy nagy erdő rajongó vagyok, ami ha hegyekkel, dombokkal párosul az még jobb 🙂 , de mindigállandóan hiányérzetem van, mert a közelünkben erdő, az nem nagyon van, csak kiserdő… Tudom, hogy ne legyek telhetetlen, hiszen a sarkon túl is gyönyörűségek vannak itthon, de hát azért néha örülnék, ha nem kéne mondjuk háromnegyed órát autózni például a budai hegyekig, hogy erdőben mászkálhassunk 🙂 .
Szép a parkerdő, tényleg, nagy nehezen megkerestük a bejáratot, ugyanis tájékoztató, na az nem nagyon van kirakva sehol 🙂 . Először nagy bőszen elindultunk egy úton, amiben volt egy kanyar is, aztán nagy nehezen kiderült, hogy az visszavisz a főútra, ráadásul házak mellett sétáltunk el, csak kicsit volt meg az erdő-feeling 🙂 . Amire odáig értünk, Toma közölte, hogy éhes, így aztán kerestünk egy helyet, ahol nagy betűkkel ki volt írva, hogy lángos, palacsinta és ebédeltünk egyet, bár volt nálam ennivaló, mert készültem, de ha már úgyis kijöttünk a “rengetegből”, akkor már ettünk valami normálisabbat 🙂 .
Egy nagyobb büfében – ami nem volt rossz, de az előző napi tanösvényes ebédelésünk, az kenterbe veri minőségben és kellemes árnyasságban is, a jövőre nézve jó hír, hogy vannak ott még egyéb kellemesnek tűnő és nagyobb pizzázók, éttermek – ahol ettünk, megkérdeztem a kiszolgáló férfit, hogyan jutunk el az erdészházig, ami egy amolyan központi rész a parkerdőben. Kis meglepetésemre elmondta, hogy nem tudja, mert bár a környéken lakik, csak egyszer volt ott 🙂 (!) évekkel ezelőtt, és szerinte különben is menjünk a Duna-partra inkább, mert az erdőben csak a kullancsokat szedjük össze 🙂 … Hát. Mit mondhattam volna erre, hogy kullancs az a dunai részen, sőt, még a kertünkben is van néhány minden bizonnyal, ahhoz nyilván nem kell erdőbe menni 🙂 . Egyébként arra is nagyon szép a Duna-part, még evés előtt kis kitérőt tettünk ott, de mivel oda itthon is kimehetünk bármikor és a miénknél, na meg a tanösvényünknél pláne nem szebb, akkor inkább maradtunk az eredeti tervnél, az erdőnél 🙂 .
Így aztán beültünk a kocsiba evés után és elindultunk egyenesen, beljebb a lakott területen (másik oldalán az útnak végig erdő kísér), és csak úgy az ösztöneimre hagyatkozva gondoltam megállunk egy alkalmasnak látszó bejáratnál. Biztató volt, hogy mindenféle információs táblák vannak ott kirakva állatokról, növényekről, de azért furcsa volt először, hogy csak mi magunk vagyunk, legalábbis látszatra 🙂 .
Vittük a futóbiciklit is, Toma azt hajtotta, közben szusszanásnyi idejében megállt párat kiáltani a vaddisznóknak, hogy bújjanak elő, mert itt vagyunk, aztán meg jókat rötyörészett, meg én is vele, bár néha eszembe jutott, hogy nem jó kísérteni sorsot 🙂 …
Azért egy kis gyaloglás után találkoztunk egy idősebb bácsival és az unokájával (jó érzés volt látni, hogy azért járnak ott emberek 🙂 ), akiktől megkérdeztem, hogy ugyan merre van az az erdészház és kiderült, hogy nagyon jól választottunk ösvényt, mert az pont oda vitt 🙂 .
A háznál van egy kis pihenő rész, meg libikóka, amit persze ki nem hagyhattunk 🙂 ,
aztán legnagyobb meglepetésünkre és örömünkre, arra jött egy lovas és pont ott állt meg pihenni.
Egy nő volt, akivel összeismerkedtünk, Toma persze megsimogatta a paciját, kiderült, hogy gyakran lovagol arra, aztán ő is tovább indult és mi is mentünk még egy kanyarra az erdőben. Órákat nem túráztunk ott, mert még terveim voltak aznapra, de szép a hely, erdőpótléknak teljesen megfelel 🙂 , jó volt újra erdőben lenni, szerintem megyünk még máskor is.
Hazaérve sokat nem időztünk itthon, csak lepakoltunk, rendbe szedtük magunkat és már indultunk, ugyanis Csepelen azon a héten nyílt újra a mozi a plázában. Minden mozi közül természetesen ez van hozzánk a legközelebb, tényleg 10 perc kocsival és Toma kinézte hetekkel korábban a Kis kedvencek titkos élete című filmet, úgyhogy jól meg is néztük 🙂 . Ennyi mindent nem akartam egyébként aznapra besűríteni, de mivel minden belefért egy napba, gondoltam miért ne 🙂 . A film és a mozi is jó volt,
nagyon sokat nevetett rajta Toma, moziba pedig biztos sokat fogunk oda járni, főleg, hogy ennyire közel van. Utána külön öröm volt, hogy a kis vonatot is felköltöztették a felújítási munkák miatt az előtérbe, nem lehetett kihagyni és még nemzetközi társaság is adódott éppen 🙂 .
Hazaérve persze szinte kidőlt Legkisebbünk, a család másik fele késő este ért haza, Toma addigra már aludt. Aztán vasárnap, mivel jó sok etetőanyag megmaradt a versenyről, a Családfő mindenképpen kiült horgászni ide hozzánk a kis öbölhöz (na meg azt mondta, hogy szeretne egy kis halat is látni és legfőképp fogni 🙂 ), természetesen csatlakozott hozzá Toma is, aki nagyon boldog volt, hogy az előző nap után végre ő is pecázhat és nem marad ki semmiből 🙂 .
Máté pedig a késői kelés után, délután nem a horgászbotok mellett döntött, hanem a szomszéd Feri bácsival elment a helyi meccsre szurkolni. Na, az a hétvége még olyan tipikus nyári hétvége volt, kár, hogy olyan, mintha fényévnyi távolságra lenne már 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: