Gyermekvasút, János-hegy, Erzsébet-kilátó

A múlt hétvégénk legjobb programja volt ez a szombati kirándulás, amit szerintem mindenki szeretett és élvezett, és ez a nagy egység ilyen ügyekben, igazán nem elhanyagolható szempont mostanában 🙂 ! A Családfő nélkül, Kati mamával és a fiúkkal indultunk neki a programnak, Apuci inkább itthon kertezett addig (és az akkor éppen elromlott kocsiját is sajnálta 🙂 ). A kis túránk nem ennek indult, ami lett belőle, de így volt persze a legjobb 🙂 . Akkor csodaszép, tényleg meleg, napsütéses, igazi kirándulóidő volt, lehetett ezt tudni előre, így azt már korábban elterveztem, hogy szombaton elmegyünk Gyermekvasutazni a Budai hegyekbe. Már csak azért is, mert Kati mamával egyszer régen, még Máté óvodás korában (7-8 éve (!) ) voltunk csak egy szép téli napon és azóta is emlegette, hogy milyen jó is volt az a kiruccanás, ráadásul emlékszem, a kocsikat akkor a nosztalgia gőzös húzta, pattogott a tűz a vagon kályhájában, a téli erdő pedig nagyon szép volt…

Így aztán a nagyinknak is kedveskedni szerettem volna ezzel, Toma tudtam, hogy benne lesz, Mátét csak reméltem, hogy nem mond rá kapásból nemet 🙂 , de ez nála mostanában bármivel előfordulhat, szóval kockázati tényezőn belül volt a dolog 🙂 . Bár egy kicsit nyögvenyelős volt a kezdés, mert szombat délelőtt, miután elindultunk a BAH csomópontnál jó nagy dugóba keveredtünk, így amire felértünk a Széchenyi-hegyre, az orrunk előtt ment el a vonatunk. A következő háromnegyed óra múlva indult, késztetést éreztem rá, hogy beüljünk az autóba és visszamenjünk a Normafához, csak az tartott vissza, hogy olyan jó parkolóhelyet találtam a bejárat mellett szinte, ami nem volt mindegy, mert teljesen tele volt az egész környék, még az odavezető út is parkoló autókkal.

Amíg várakoztunk elmentünk a közeli játszótérre, Legkisebbünk kijátszotta magát, bár a végére inkább “tűzgyújtással” foglalkozott 🙂 .

A vonat indulása előtt jóval visszatértünk a végállomásra, lehetett látni, hogy a gyönyörű vénasszonyok nyarának köszönhetően a tömeg is ennek megfelelő. Sikerült ülőhelyet is találnunk,

pontos tervünk nem volt, hogy meddig megyünk, gondoltam a Szépjuhászné megállónál vagy a Hűvösvölgyi végállomáson leszállunk, sétálunk egyet, fagyizunk vagy valami hasonló és visszadöcögünk a vonattal. Aztán menet közben meggondoltam magam, mert ugyan mi tényleg jó helyről élveztük az utazást (legfőképp Toma), de még a plafonról is emberek lógtak, ráadásul gyereksírás zengte be többször a kocsikat, a lehúzott ablakon keresztül pedig kedvem lett volna bemenni egyből az erdőbe:) . Így aztán rövid tanakodás után a János-hegynél szálltunk le a vonatról és célba vettük az Erzsébet-kilátót. 

Hihetetlenül jó volt végre erdőbe bandukolni, nekem felért egy relax programmal, bár az elején nem mindig ezt gondoltam 🙂 … Ugyanis kamaszodó nagyunknak semmi sem volt jó egy ideig, morgott, hogy lekéssük a vonatot, nem lesz helyünk, minek szállunk le itt és hasonlók (én meg megfogadtam magamban, ha máskor azt mondja otthon, hogy nincs nagy kedve jönni, ráhagyom, biz’ Isten 🙂 ), kicsink meg előadta kis túránk első lépéseinél a nagy halált, hogy ő nem bír jönni, fáradt és egyáltalán mikor érünk oda…Próbáltuk figyelmen kívül hagyni eme zavaró tényezőket mamával együtt, akinek persze éltesebb kora ellenére semmi problémája nem volt semmivel 🙂 , és aztán mint mindig, most is beigazolódott, hogy érdemes kitartani, mert a nyűgösködések egyszer csak átfordultak jókedvbe és hirtelen mindenhez megjött a kedv is 🙂 .

Nemcsak a túraúton mentünk, hanem felmásztunk a nagy gyökeres fákhoz,

botot és mindenfélét gyűjtöttünk, egyszóval élveztük az egészet! Félúton, amikor eljutottunk a Libegő megállójáig, majdnem eltérültünk és gondoltuk felülünk rá, de visszatartott minket a hosszasa kígyózó sor, ami oda várt, így aztán majd legközelebb felkiáltással továbbmentünk 🙂 . Van ott egy jó játszótér is egyébként, de Legkisebbünket felfelé menet lebeszéltük róla, mert gondoltuk, hogy akkor soha nem érünk a kilátóhoz 🙂 ,visszafelé meg siettünk a vonathoz, de tervbe vettük, hogy kipróbáljuk egyszer.

Az Erzsébet-kilátó egy élmény volt, gyönyörű az egész, hangulata van a helynek is, a látvány meg csodás! A fiúk nagyon élvezték a felmenetelt, mint ahogy lent, egy tájékoztató táblánál megtudtuk, 101 lépcsőfok vezet fel a tetőre.

Itt is sokan voltak, de azért élveztük az egészet, a kilátó közepénél is ki lehet menni a kis korlátos teraszra, ott sokáig elvoltunk, mert kevesen voltak és élvezetesebb volt, 

de persze a kilátó tetejére is felmentünk 🙂 .

Leérve aztán nem volt kérdés az sem, hogy beülünk a torony lábánál lévő kávézóba egy kis pihenőre, mi jó kis kávét ittunk persze, a fiúk meg jégkrémeztek 🙂 . Legnagyobbunk már itt is mondogatta, hogy milyen jól érezte magát, jó volt felmászni és tetszett nagyon neki a kilátás fentről (ami ugye nagy szó 🙂 ), Legkisebbünkön pedig látszott, hogy az egészet élvezi 🙂 . De Mama szerint is újabb nagy élmény volt neki az egész nap, annak meg pláne örült, hogy a kedvenc királynéja, Sissi emlékére épített helyen voltunk, ahol állítólag ő is sokszor megfordult.

Közben ott a kilátónál várták a maratoni befutókat (egy kicsit sóhajtoztam, hogy talán majd egyszer, a fele is elég lesz nekem 🙂 ), színpad, kis sátrak voltak mindenfelé és ilyen kis helyes mesefigurával is lehetett haverkodni 🙂 :

Lefelé már vígan mentünk, már csak azért is mert lejtett a terep 🙂 . Amíg vártunk a vonatra, Toma elfoglalta magát egy kis homokba rajzolással 🙂 .

A visszaút sokkal jobb volt a gyermekvasúton, bár még akkor is többen voltak a kelleténél, de sokkal barátságosabb és élvezetesebb volt minden. Hazaérve aztán nagyon megörültünk, amikor kiderült, hogy Apuci finom csirkepörköltet készített nekünk, amíg távol voltunk és jól befalta mindenki az adagját persze, mert nagyon finom is volt 🙂 ! A Családfő főzés közben lenyírta a füvet is, ezzel megejtette az idei, valószínűleg utolsó fűnyírásunkat, úgyhogy megfordult a fejemben, hogy másnap is elmegyünk valamerre, mert elképzelhető, hogy addig minden elintéződik itthon 🙂 …

A hétvége maradéka már csendesebben telt, vasárnap Máté tanult is (pedig hétfőn nem volt suli), de megint rengeteg tananyag volt feladva. Azért filmet is néztünk, és elmentünk lovagolni, ugyanis Kati mama még nem látta Tomát, így ezt nem akarta kihagyni. Legkisebbünk nagyon ügyes volt és most leesés veszély sem fenyegetett, szerencsére 🙂 .

Mivel most kivételesen délután mentünk, elidőztünk picit az ottani játszótéren is,

meg vágtázó pacit néztünk az akkor már szemerkélő esőben…

Hétfőn mivel nem volt iskola, mama délután ment haza, délelőtt együtt főztünk, beszélgettünk, volt aki tanult, volt aki velünk játszott. Aztán délután kivittük Kati mamát a fiúkkal a buszpályaudvarra (Apuci természetesen már dolgozott), és mindig beigazolódik, hogy az ilyen egyszerű dolgok is élményszámban mennek egy ötévesnél 🙂 ! Nagyon jó kis napok voltak ezek, felértek (mint ahogy az egész hét nekem) egy mini őszi szünettel 🙂 !