A hétvégén műsorváltozás volt nálunk, ami azért a péntek fényében nem volt meglepő. Szerencsére Toma továbbra sem betegedett le, de az oviban taroló hányós vírus majdnem mindenkit leterített, még olyanokat is, akik hozzánk hasonlóan pénteken inkább otthon maradtak (most kezdem nagyon értékelni a vitaminunkat). Ez a tény annyiban kanyarodik a hétvégénkhez, hogy vasárnap szülinapra voltunk hivatalosak egy játszóházba, az egyik ovis barátot ünnepeltük volna, de a meghívottak nagy része és maga az ünnepelt is kidőlt szombatra, így a buli persze elmaradt, két héttel későbbre halasztották.
Így aztán nagy dolgokat már nem terveztünk be a hétvégére, de, hogy őszinte legyek nem is nagyon akartunk, jól esett most egy kis magunkban levés. Máté kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy ő sehová sem akar menni (milyen meglepő 🙂 ), mert ő itthon töltődik… (ez az utolsó állítása különösen jól esett…) Apucink szombaton egész napos horgászatra ment, félig-meddig munkaügyben, mi pedig itthon maradtunk a fiúkkal, még Máté sem ment el, pedig mehetett volna, de mint mondta itthon töltődött 🙂 , na meg annyi tanulnivalót sikerül hétvégére mindig beszereznie, hogy saját elmondása szerint, kifejezetten idegesítené a tudat, hogy semmivel nem halad. Azért ennyire sok anyag neki sincs feladva, csak éppen a két edzéssel és az egyszeri külön angol órával együtt, nagyon le van terhelődve hét közben (de ezekhez meg, igen, még az angolhoz is kedve van, így aztán hagyom, had csinálja) és értékelendő, hogy nem akar rossz jegyeket begyűjteni, így amiből lehet, előre is készül.
Na szóval, a szombat délelőtt nekem a főzés jegyében telt, addig a két fiú sűrű együtt focizással múlatta az időt. Gyümölcsleves készült nálunk lángossal, de akkor már megcsináltam a vasárnapi “nem lehet abbahagyni csirkét” is (ez a recept neve), ami nálunk évek óta már csak sajtos-tejfölös hús néven fut, de egyébként olyan finom, hogy tényleg nem nagyon lehet abbahagyni 🙂 . Délután aztán kimentünk Tomával a közeli kiserdőbe, amit egyébként én imádok (mert ugye, ha kicsi is, de erdő 🙂 ), de nagyon ritkán járunk, nem tudnám megmondani, hogy miért… Pedig csak annyit kell tennünk, hogy az utcánkból kilépve, nem balra fordulunk, amerre szoktunk a dunai, ligetes helyeinkre jutva, hanem jobbra megyünk, fel a töltésre és 5-10 perc alatt már az erdőben is vagyunk.
Most új ösvényeket is felfedeztünk, ugyanis a töltésről két kis csapás is fut lefelé, de eddig valahogy még soha nem mentünk le oda. Most viszont pont a szemünk láttára jött ki onnan két pecás és velük beszélgetve kiderült, hogy az egyiken ott is le lehet jutni a Dunához, nem hagyhattuk ki, ráadásul még új horgászhelyet is találtunk a fiúknak.
Aztán ami különösen izgalmas Tomának, hogy egy kisebb “szakadékon” átmászva lehet az erdőbe jutni, ami tulajdonképpen az útnak az egyenetlensége, valahogy egy részen megszakad, egy hatalmas gödör van benne. Lehetne kisebb kerülővel is arra menni, de mi mindig ezt a vadregényesebb szakaszt választjuk 🙂 :
Maga az erdő egyébként két fő ösvényből és néhány kisebb csapásból áll, amik lefutnak a Dunához.
Na meg vannak emelkedők, amiken jókat lehet bicóval száguldozni és egy kisebbet esni is 🙂 . Leveleket gyűjtöttünk és csipkebogyót, Legkisebbünknek különösen nagyon tetszettek a piros bogyók.
Nem is értem magamat, csupa szépség van még az egyébként is körülöttünk lévőkön túl, karnyújtásnyira tőlünk és valahogy eddig nem használtuk ki. Ez abból is látszódott, hogy még az út is valahogy megváltozott amióta legutóbb, kora tavasszal arra jártunk. Például a szakadékos részt bizonytalanul találtuk meg, pedig csak annyiról lehet szó, hogy az évszakok megteszik hatásukat, dúsabb a növényzet és hasonlók, más arcát mutatja a természet. Azért ezen a rossz szokásunkon feltett szándékom változtatni, a jövőben többször is meglátogatjuk parányi kis erdőnket, azt hiszem 🙂 .
Vasárnap pedig délelőtt lovagolni mentünk, majdnem kimaradt ez a hét, ugyanis szombatra nem volt már hely, mert későn jelentkeztem be, vasárnapra meg nem akartam a szülinap miatt, de mivel ez utóbbi ugye elmaradt, még megcsíptünk egy délelőtti időpontot.
A lovarda és környéke is aranyos kis hely, jó ott lenni, mert szép a környék, ráadásul csak most vettük észre, hogy az autóút túloldalán folyik a Duna-Tisza csatorna, lementünk egy picit lovaglás után körbenézni, máskor is jó lesz ott csatangolni egy picit 🙂 .
Hazaérve jót ebédeltünk, a már kész ebédből 🙂 , délután pedig főleg, kártyáztunk, Legkisebbünkkel BrainBox-oztunk (ez egy szuper jó, megfigyelős, emlékezetfejlesztős játék), na meg Mátéval kiegészülve mini csocsóztunk. Jók az ilyen nyugis napok is, és kár, hogy ezen a hétvégén a szombati munkanap miatt, ez most azért más lesz…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: