Ilyen volt ez a mostani, amolyan mindennapi, minden értelemben… Ennek ellenére vagy pont ezért, nem volt időm ide jönni, ami mostanában teljesen megszokott kezd lenni, de nem csak hétvégén… Pedig hat gyereket sem nevelünk, meg elsősorban itthon vagyok ugye, de akkor is egyre kevesebb az időm mindenre, de ilyesmire meg főleg! Az is igaz, hogy mindennek megvan mostanában a maga ideje, ha intézményesülnek a fiúk, akkor itthoni teendőimmel próbálok versenyt futni, ha meg hazajönnek, akkor elsősorban ők a főszereplők, próbálom jól kihasználni az időt minden értelemben: ingázva meg hasznosan is, de játékosan, mesélve, beszélgetve, kinek mire van igénye…
Na jól elkanyarodtam, de ilyesmik is járnak folyton a fejemben, aztán ha egyszer klaviatúrát ragadok, megpróbál minden gyorsan kiömleni belőlem, szóval lehet, hogy nem vagyok követhető mindig 🙂 . A szombati munkanap mindenkinek pihenőnap lett volna itthon, kivéve Mátét… Megbeszéltük pénteken, hogy azért menjen csak be a suliba, örüljünk annak, hogy mostanában nem vagyunk az élen a hiányzásokat illetően, okosan kiterveltünk, hogy tartalékolunk rosszabb napokra… Ehhez képest, ahogy felébredtünk láttam, hogy Legnagyobbunknak annyira nincs kedve suliba menni, mint amennyire nekem lett volna 🙂 , és kifejezetten felhánytorgatta, hogy ebben a családban csak ő megy szombaton “dolgozni” 🙂 . Szó mi szó, tényleg nagy kiszúrásnak tűnt a dolog, úgyhogy előző nap megbeszélt remek kis tervünket egyből sutba is dobtuk és reggel 7-kor kikiáltottuk a hétvégét 🙂 ! Éltem az igazolandó napjaim egyikével és jeleztem is Judit néninknek a szándékomat 🙂 (nem voltam ezzel egyedül, összesen 11-en mentek aznap suliba az osztályból). Egyébként meg az iskola is olyan, de olyan mostanában! Régebben a szombati munkanapokon rövidített órák voltak, meg mindig volt valami esemény, sport-, zöldség nap, meg hasonlók, szóval lehetett tudni, hogy tanulás az nem nagyon lesz. Na, most ehhez képest beálltunk a sorba a vezetőség megfogalmazása szerint és a többi kerületi iskolához hasonlóan, nálunk is rendes tanítási napot tartanak… (Szuper!)
Így aztán volt hat órájuk, meg mint utóbb kiderült röpdolgozat angolból (!), földrajzból meg két anyagot vettek, 4 oldalnyi munkafüzet házit kaptak (!), amit tegnapra kellett prezentálni, mindezt úgy, hogy ugye sok volt a hiányzó, a többi tantárgyról nem is beszélve… Na, mi ehhez képest elmentünk ruhát vásárolni a gyerekeknek családosan az Arénába, mert tényleg már nagyon ráfért a fiúkra, arról nem is szólva, hogy Tomának hétfőn fényképezés volt az oviba, ami pénteken derült ki, szóval nem ártott volna valami szép ruhát beszerezni. Valahogy mostanra elértünk oda, hogy Máté régi ruhái között nem nagyon találok Legkisebbünkre valót, mert eltérő a méretük. Legnagyobbunk magasabb és erősebb csontozatú volt Tománál ennyi idősen, van néhány dzseki, ami abból az időből való, és hát finoman szólva is úgy néznek ki ezek a ruhák Tomán, mint tehénen a gatya, olyan két számbeli különbségnek tűnnek, bár annyi azért talán nincs, de tényleg eléggé lógósak rajta. Na, meg elő is kéne venni a sok elrakott cuccot, amik a padláson vannak főleg lezárt műanyag dobozokban, de maguktól ugye nem jönnek le és nem válogatódnak szét, de mentségemre szólva, azt hiszem nem is járnánk nagy sikerrel 🙂 .
Sikerült elvernünk nem kevés pénzt a vásárlásnál, mindezt úgy, hogy mi magunknak semmit sem vettünk, mert már energiánk sem volt rá. Ugyanis így is késő délután lett, amire hazaértünk, a nagyobbtól azt hallgattuk egész végig, hogy mikor érünk már haza, a kisebben a fél szemünket rajta kellett tartani, mert előszeretettel bújt el beláthatatlan fogasok és ruhák között 🙂 . Vettünk nagy nehezen szép ruhát is Legkisebbünknek, egy remek fekete nadrágot és jó kis inget hozzá (meg még sok minden mást is), tényleg nagyon dizájnos, meg becsúszott neki egy másik ing is, csak úgy mert megtetszett 🙂 . Máténál meg ugye ilyesmiről szó sem lehet, azt lehet csak venni, ami tetszik, mindezt edzés cuccokkal, felsőkkel, cipőkkel megspékelve, szóval örültünk már mi is, hogy végre hazamegyünk 🙂 . Én azért pásztáztam a tekintetemmel a cipőket magamnak, de semmit sem találtam, ami első ránézésre megkapott volna, többre meg ugye momentán nem volt időm…
Így telt el a szombat, mert hazaérve hamar lett este, nagy dolgok már nem vártak reánk 🙂 . A vasárnap meg úgy elszaladt, mintha nem is lett volna, ráadásul teljesen hétköznapi dolgokkal megtűzdelve. Én a nap első felében vasárnapi ebédet gyártottam, kedvenc rántott hússal 🙂 , közben mostam, majd vasaltam, délután meg leginkább Mátéval tanultunk. Megcsináltuk a 4 oldalas földrajz munkafüzetet, valahogy a végére tényleg az én nyelvem is lógott tőle, de Máté is nagyon nehezen állt neki mindennek. Tanult(unk) – részemről főként lényegre irányítással – föciből vaktérképes dogát írtak (volna) tegnap, úgyhogy erre is készültünk Afrikéból, és írtak is, csak nem abból… Hanem a két új anyagból, amit a 11-es létszámmal vettek, és ugyan tanultunk belőle tényleg, de nem túl alaposan, mert az idő nagy részét elvitte a rengeteg házi és a vaktérképre készülés. Úgyhogy nem is lett jó, ahogy Legnagyobbunk megjósolta 🙂 , és úgy most már kezd egy kicsit elegem lenni ebből az egész hetedikből, mert így megy ez már szeptember óta, mindenből… Pont most kellene a legjobban tanulni, ehhez képest olyan szép, változatos lesz lassan az ellenőrző, mint egy absztrakt mű…
És nem tudom érte Mátét okolni, mert nem lógatja a lábát, sőt az utóbbi hetekben mintha visszatért volna a régi kerékvágás és jöttek az ötösök, meg néhány négyes. De. Mindig becsúszik pár rosszabb jegy és tényleg olyan hülye elvárásokkal, mert ki látott már olyat, hogy minden órán röpdoga van több tantárgyból. Meg ez az egész szombati nap is, annyira túl volt terhelve nekik (örülök is, hogy kihagytuk), dogát írni (angolból is), meg túlteljesítve a hétköznapokat haladni tananyagokkal, hogy aztán egy napnyi szünet után jól számon kérjünk, ráadásul nem is abból, amit ígértünk, hanem a zsúfoltan leadott és megtanult anyagból, figyelve az apró betűs részekre is, hogy abból is kérdezzünk ám! Valahogy ez olyan lehúzni az utolsó bőrt is gyakorlatnak tűnik és most kihegyeztem a földrajzra, de nem csak abból van ez így, pont ez a sok(k).
Egyébként meg a heti három elfoglaltság (két edzés, egy angol) is nehéz azért Máténak, így hetedikben, tele 7 órákkal, jó bizonyítványra hajtva, mert a tanulás is csak estére tolódik kizárásos alapon, ugyanis 3 körül végeznek háromszor a héten. De ott meg jól érzi magát, kell is egy kis feszültséglevezető szerintem, de azért lehet, hogy nem pont ezt az évet kellene ezzel tölteni, néha úgy érzem… Hát, nem tudom, most kivárok egy darabig, meglátjuk…
Visszatérve a hétvégére, még azzal is töltöttem a vasárnap nagy részét, hogy fenntartsam a rend látszatát, de nem sikerült 🙂 …. Én nem tudom, hogy van ez máshol, de a hétfő valahogy mindig romeltakarítással kezdődik nekem itthon, pedig tényleg hétvégén is igyekszem szinten tartani és mégis… Aztán meg Legkisebbünkkel is szerettem volna egy picit többet foglalkozni, de nem tudok klónozódni, sajnos. Röpke kis játékokra, mesékre futotta a két napban, pedig van néhány kézműves ötletem, de sem hétvégén, sem hétköznap nem jutunk el rendszerint oda, hogy meg is valósítsuk és ez így nem jó… Mostanában nem találom magamat sem, nem buzog bennem valahogy úgy a tettvágy, mint máskor, csinálom a dolgaimat (még haladok is, ha csigatempóban is 🙂 ), de nem azzal az elánnal, ahogy szoktam. Olyan, mintha elfáradtam volna egy pici, jó lenne megállni, lendületet venni…, vagy nem tudom…
De, hogy optimista hangulatban zárjam a posztot (a hétfői nap nehezebb volt, mint a hétvége, haha 🙂 ) van tervem arra nézve, hogy hogyan rángassam ki magam ebből a lefelé hanyatló posványból 🙂 , bevetem a jól bevált csodafegyverem és újra elkezdek futni 🙂 !