Elcsendesedő hétvége

Egyáltalán nem ilyennek szántuk, de valahogy ez lett belőle. Én valahogy nem is találtam magamat az egész hétvége alatt, hol harapós kedvemben voltam, hol örültem, hol meg szomorkodtam egy picit, tényleg hullámvasút voltam most én magam… Így utólag visszagondolva sem értem, hogy miért, bár talán nem is volt ez ennyire szembeötlő, csak saját magamnak. 

Vasárnap elautóztunk a sírokhoz Sárvár mellé, Nagysimonyiba. Egész gyorsan, két és fél óra alatt odaértünk, köszönhetően Apucinak egy gyorsabb útvonalon mentünk, mint általában, bár a GPS így is betett valószínűleg egy kis kerülőt. Toma semmit nem aludt útközben, de most nagyon készültem, vittem könyveket és játékokat is. Most az utazást tényleg nagyon hasznosan töltöttük, Máté a Szózatot tanulta útközben (na nem végig 🙂 ), mert szünet után felelnek belőle. Mi addig Legkisebbünkkel Brainbox-os játékkal játszottunk, ez autóban is hasznos szerintem, mert képeket kell húzni, megfigyelni ami rajtuk van és utána a lap hátoldalán lévő kérdésekre válaszolni. Vittem ugyanebből a sorozatból Máténak is egyet, a Találmányokat, de az most nem került elő az autózás alatt, pedig jókat  játszottunk már azzal is. Aztán elővettünk egy mágneses puzzlet, kígyót raktunk ki belőle (ez még Mátétól való utazós játék) és rengeteget olvastunk, most leragadtunk Anna, Peti, Gergőéknél, bár volt nálam egy állatos népmesés könyv is, azt is nagyon szereti Toma mostanában. Én néha vágyakozva néztem a könyvem után, ami abban a táskában volt, ahonnan előhuzigáltam a jobbnál jobb játékokat, bár a visszafelé vezető utunk is hasonlóan telt, akkor tudtam azért olvasni egy picit, Legkisebbünk addig telefonozott 🙂 …

Valahogy a temetőben soha nem egyszerű, mindig azt hiszem, hogy már túl vagyok az ilyesmin, hiszen nagyon sok idő telt el azóta, hogy anyukám elment, de aztán rá kell, hogy jöjjek ez nem így van. Ezek életképek a temetőből, volt aki koszorút szerelt, volt aki meg fagyizónak nézte a kovácsoltvassal bekerített részt, és árulta a gombócokat 🙂 :

Hazafelé bementünk Kati mamához Veszprémbe, én még bolyongtam volna egy picit a környéken, mert szeretek visszajárni, gyerekkoromban minden nyarat szinte a nagyszüleimnél töltöttem. Egyébként gyönyörű helyek vannak arra, és szerintem nekem innen jön az erdő mániám is, mert ott minden sarkon bele lehet egybe botlani. De mivel senki nem volt kapható ilyesmire és tényleg hűvös, szeles idő volt, még az eső is csepergett néha, inkább Veszprém felé vettük az utunkat. A fiúknak Mama volt a program, nagyon várták már, örülök is, hogy így szeretik őt. Mindenféle finomság, süti, nasi, kávé fogadott minket és nem várt módon fényképalbum nézegetés lett a vége a napnak, ugyanis Mama, imádja a fotókat, több albumot csinált nemrég a régi családi képekből, amiben benne vagyunk mi is gyerekkorunktól kezdve, de még Máté és Toma is, több oldalon, sőt, mindkettőnek külön albuma is van 🙂 , meg persze az unokatesóknak is, szóval ezeket nézegettük ámuldozva 🙂 . Tényleg jó volt látni még a nagyszüleimet is fiatalon, Toma annyira lázba jött, hogy még másnap itthon is elő kellett venni a régi képeket, bár én nem vagyok ilyen rendes, a legtöbb képem csak úgy egyben van, album nélkül 🙂 , de van remény, ugyanis kiderült, hogy az egyik fotóalbumot Mama még 40 éve (!) kezdte el (tényleg egy régi tartóban sorakoztak a fotók) és most fejezte be hetekkel ezelőtt 🙂 … Máténak is nagyon érdekes volt az egész, de legjobban Tomát bűvölte el a sok régi kép, azóta is nézegetjük a régi fotókat (elsősorban saját magáról 🙂 ).

Volt még egy temető látogatásunk kedden Budán, de akkor valahogy soknak éreztem ezt, érzelmileg mindenképpen, bár meg sem tudtam volna tenni, hogy nem látogatunk el oda, mivel Dédink múlt decemberben ment el. Azért azt hiszem, jövőre ezen változtatni fogok, lesz, ahová előbb megyünk, ne pár napos különbség legyen a temető járások között, mert ez valahogy nem jó… Bár a fiúk jól viselték, de azért mégis… 

A köztes idő elsősorban itthon telt, sok játékkal, palacsinta sütéssel 🙂 , tökfaragással, olvasással, sőt, hétfőn még én is elő tudtam venni napközben (!) a könyvemet 🙂 . Ez a négy nap valahogy nem a programokról szólt, még én próbálkoztam a legtöbbet mindenféle ötletekkel, de valahogy senki, még Legkisebbünk sem volt kapható igazán semmire, érdekes módon most sokkal szívesebben ült le valamit csinálgatni, mint elindulni valahová… Egyébként most valahogy senkiben sem buzog itthon a fiúk közül a programozós kedv, lehet, hogy ez az ősz is hozzá tesz, egy kicsit olyan elcsendesülősek vagyunk…