Idén is jön hozzánk természetesen minden nap az angyalka és az édességes meglepik mellé, a tavaly nagy sikert aratott kézműves készíteni valókat is hozza. Elképzelhetetlen lett volna, hogy ez kimarad, Toma már nagyon várta, például éjjel felébredt a nagy szélre és félálomba még megkérdezte tőlem, hogy ugye az angyalka ebben a rossz időben is elhozza neki reggel a meglepetést 🙂 . Ez a veszélyes ebben, ha egyszer elkezdjük, nem nagyon lehet abbahagyni 🙂 , ha esetleg hat munkahelyem lenne, akkor is valahogy megpróbálnám bepréselni szerintem a napjainkba mindezt (bár nyilván csak félkézzel összerakható műveket részesítenék előnyben 🙂 ), mert egyszerűen nem lenne szívem kihagyni 🙂 …
Szóval az első nap egy mozgatható Mikulás volt a csomagban, amit ki kellett színezni (ez még frissen ébredés után és reggeli előtt megtörtént 🙂 ),
én kivágtam, még ragasztottunk rá szakállnak és ennek-annak vattapamacsokat,
milton kapoccsal összeraktuk, aztán már csak az öröm maradt 🙂 …
A tél első napjára nagyon felkészültek lettünk, három napszámolót is csináltunk 🙂 , kettő a játszószobában van kiakasztva, az egyik egy hóemberes, aminek az orra mutatja, hogy hányadika van, a másik pedig a Télapó szakálla, amin minden nap le kell vágni az aznapi dátumot.
A harmadika én csináltam egy vágódeszkára, az ötletet még októberben láttam itt, amit jól el is felejtettem, aztán nemrég Enikő eszembe juttatta 🙂 . Nagy siker, mert Máté átírja a számokat, Toma pedig nagyon lelkes, ugyanis még nem írtam róla, de egyszer biztos fogok, ha több időm lesz 🙂 , hogy mostanában elmerült a számok világában, számol, összead, és lelkesen olvassa ki az oldal és egyéb számokat mesekönyvekben és bárhol 🙂 . Az adventi vágódeszka egyébként tényleg nagyon gyorsan elkészül, csak alapozni kell, felrajzolni a karácsonyfát, amit táblafestékkel átkenünk, a porcelángyurma pedig (amellett, hogy nagyon szép) sokadszorra állapítom meg, hogy nagyon hasznos, most is az egyik tavalyi csillag díszíti a számlálót 🙂 :
Köszi 🙂 , nálunk is nagy siker és ahogy látom és gondolom (nemrég voltam feléd 🙂 ) nálatok is 🙂 !!!
De jók lettek! nálunk is hasonló feladatok vannak – nagyon várják már a gyerkőcök a napi feladatokat – nálatok is látszik, hogy Toma mennyire élvezi!