Családmorzsák

Elsodorva…

Azt hiszem teljesen beszippantott a karácsonyi készülődés, azon belül is elsősorban a pakolás-takarítás, vásárlás, és a mindenféle elintéznivalók. Csináljuk az adventi naptárat is, bár most legutóbb két nap csúszásban vagyunk, de ez mondjuk nem jellemző, gyűlnek a fotók a gépemen, de még odáig nem jutottam, hogy meg is mutassam őket… Ment a folyamatos ajándékbeszerzés a napokban az óvó- és tanárnőknek, Apucinak, mert ma van a szülinapja 🙂 , van akinek már szentestére is megvan minden, de van, akinek még nem teljes a cucc, különböző okoknál fogva. Ez pedig főleg az, hogy a napokban derült ki teljesen biztosan, hogy minden menetrend szerint zajlik 24-én: vagyis Mama nálunk karácsonyozik, 26-án pedig unokatesós össznépi ünneplés lesz, most nem nálunk, mert mi tavaly voltunk a sorosak. Éppen ezért az ajándékokat is most kezdtem el beszerezni, hiszen az sem volt biztos eddig, hogy találkozunk… 

Az oviba fejlesztőjátékokat veszünk csoportpénzből, de hiába nyüstöltem a dolgot, az óvónénink – nyilván ő is el van havazva – csak tegnapra választotta ki, hogy pontosan milyen játékokra lenne szükségük, így aztán most szerzem be ezeket péntekre, mert akkor lesz a karácsonyi műsor, valószínűleg csütörtökön lesznek csak nálam, akkor fogok csomagolni is… Az iskola a másik fele a sok mindennek, ugyanis teljesen váratlanul derült ki a múlt héten, hogy január első hete helyett, most csütörtökön lesz a félévi irodalom vizsga, hétfőn pedig a nyelvtan… Kicsit elhűltünk, amikor megtudtuk, bosszankodtam is rendesen, annak ellenére, hogy így a téli szünetben kevesebb tanulnivaló lesz, de ez a rengeteg anyag holnaputánra azért sokkoló volt még nekem is, nemhogy Máténak, arról nem is szólva, hogy a szünetben is készülni kell, hiszen január első hetében lesz a matek vizsga, ugyancsak nem kevés anyaggal, köztük jó sok elméleti tanulnivalóval is szabályszinten, szóval Legnagyobbunk akkor sem lógathatja a lábát kedvére… Mondjuk az is kiderült, hogy miért ez a hirtelen időpontváltozás, tulajdonképpen örömteli hír, mert a magyar tanárnő babát vár, január második felétől már nem lesz, de mi azért sajnálkozunk is rendesen, mivel az egyik legszerethetőbb és legjobb tanár volt, hiányozni fog… Mindeközben mennek a folyamatos számonkérések a sok témazáró és egyéb dolgozat, nincsenek kímélve a gyerekek, a hétvégén és szerintem ez a mostanira is igaz lesz, csak a túlélésre játszunk…

Közben tele vagyunk szinte minden délutánra valamilyen elfoglaltsággal, holnap a havi rajztorna jelenésünk lesz, pénteken ugye az oviban a karácsonyi műsor, ma azért szülinapozunk is, tegnap pedig fogadó órán voltam. Ez utóbbi jól sült el, tulajdonképpen azért mentem, mert pár tantárgy elég hullámzóra sikeredett eddig Máténak, legalábbis magához képest, bár tényleg azt sem mondhatom, hogy lefelé megy, mert sok ötöst beszedett az utóbbi hetekben meg négyeseket is, fontos tantárgyakból, mint matek, kémia, töri, angol, nyelvtan, irodalom, de azért gondoltam nem árt kicsit fényezni őt a tanároknál 🙂 . Nos, ehhez képest ők fényezték nekem 🙂 , ugyanis szinte mindenkinek az a véleménye, hogy ő továbbra is az egyik legmegbízhatóbb és legszorgalmasabb diák az osztályból, látják rajta az akaratot, tulajdonképpen nagyon bölcsen úgy látták, hogy ez egy ilyen év, kijön belőle, a többiekhez képest ő még mindig az élenjárók között van, hát, soha rosszabb véleményük ne legyen 🙂 !

Aztán, hogy ne öljön meg minket az unalom, a cirkónk is vacakol folyamatosan. A legrosszabb, hogy nem tudni mi a probléma, ugyanis múlt héten Mikulás estéjén váratlanul teljesen leállt a fűtésünk, nem tudtuk elindítani sem, másnap megszerelte a gázos, és akkor úgy vélte valami panelhiba volt a baj, de sajnos azóta is többször leáll minden átmenet nélkül, az a szerencse, hogy ha beindítjuk elindul, de azért nyilván így nem maradhat, jön megint majd a szerelő, csak már nemigen van mire gyanakodni, mert minden szóba jöhető dolog ki van cserélve, meg van javítva, elképzelhető, hogy a kábeleknél van valami bibi, de azt nagyon nehéz persze kideríteni… Mindenesetre azért azt hiszem begyűjtök pár ünnepek alatt is dolgozó szerelő számot, biztos ami biztos alapon 🙂 …

A tavalyi advent ehhez képest a nyugalom szigete volt, nem jó ez így, mert most valahogy csak a rohanást érzem, talán jövő héten, ha lemegy a vizsga és az ovis műsor, már jobb lesz. Megyek is, mert ma még tortát is sütök, remélem nem rontom el 🙂 …

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Köszönöm a Családfő nevében is 🙂 ! Azt hiszem kezdem nagyon várni, hogy leállhassak 🙂 …

  2. De aranyos vagy Enikő 🙂 , jó érzés, hogy hiányoztam 🙂 és köszönöm a köszöntést Apa nevében is 🙂 ! Én is nagyon vágyom már legalább egy pici nyugira, de az én sem tudom, hogy mikor lesz… Az ajándékok közül is van még mit beszerezni, de sajnos igaza van Tündének, nálunk a tömeg már elindult 🙂 …

  3. teide says:

    Hajrá, hajrá! Csak eljön a karácsony is egyszer, és kicsit leállhatsz. 🙂
    Boldogot a családfőnek!

    Enikőnek üzenem, hogy már elindult a tömeg vásárolni…

  4. Finta Eniko says:

    Már hiányoltalak – ma rá is kerestem a blogra, hogy hátha csak én nem láttam és irtál 🙂 Boldog szülinapot Apának igy ismeretlenül is! Nálunk is hasonló, már annyira vágyok egy nyugis, eseménytelen hétvégére – de az nem moastanában lesz…. Ügyes vagy az ajándékokkal – nekem is sok minden megvan, de olyanok is vannak, hogy még gőzöm sincs mit legyen az ajándék – pedig be kellene vásárolni mielőtt elindul a tömeg – azt utálom.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!