Elnémulva…

Már írhattam volna tegnap is – de akkor még tudtam valamennyire beszélni – délutántól azonban teljesen elment a hangom, szóval tulajdonképpen azóta elnémultam… Vagyis amikor megszólalok, akkor valami elképesztő artikulátlan hang jön ki a torkomon, még magam is megijedek tőle, így, ha nem muszáj nem forszírozom 🙂 . Máté éppen azt mondta az ebédnél, hogy úgy beszélek, mint az egyik földönkívüli goauld (nem tudom így kell-e írni) királynő a Csillagkapu sorozatból 🙂 , hát ez tényleg inspiráló volt 🙂 . Toma viszont aggódik, hogy mi lesz, ha így maradok örökké, mert neki hiányzik a hangom, ami egyébként a kedvenc hangja – ezt ő mondta, nagyon cuki volt 🙂 . Hát az tény, hogy egy olyasvalakinek, mint én, nagyon tud hiányozni a beszéd, délelőtt százféle ötlet eszembe jutott, hogy kivel beszéljek, meg ezt felhívom gyorsan, meg arra rátelefonálok valamiért, akár valami rövidért, de aztán kapcsoltam, hogy valószínűleg a nevemet sem értenék meg 🙂 … Nehéz ügy ez na 🙂 , a Családfőn viszont kaján mosoly suhant át reggel, amikor nyugtázta a helyzetet, hogy reggel is csak nyekegek 🙂 , aztán orvosokat meghazudtoló hozzáértéssel és komolysággal ecsetelte, hogy a hangom kímélése miatt, az a legjobb, ha 3-4 napig nem beszélek 🙂 – na ja, az egy valakinek biztosan jó lenne 🙂 … Más bajom nincs, úgyhogy nem nyilvánítottam magam betegnek (most sem 🙂 ), a hangomat viszont gyorsan szeretném visszakapni! Toma szerencsére egész jól van, eddig még nagyon magas láza, vagyis 39 fölötti nem volt, nagyon bízom benne, hogy így is marad. A doktornőnkkel csak telefonon beszéltünk, mert ma szabin van, csak hétfőn lesz, de influenzának minősítette a dolgot, ahogy mi is, úgyhogy hétfőn még biztos nem lesz ovi, a többit majd meglátjuk, remélem, hogy lezajlik ez az egész ilyen enyhe formában…