Ami azért egész jó volt, két betegség között 🙂 . Nem történtek nagy dolgok, de mindig történt valami, így sajnos vészesen gyorsan el is szaladt az egész. Kezdődött még a péntek délutáni sulis farsanggal, amire mentünk mindannyian, és addigra Legkisebbünk is felgyógyult. Közben hazaértek Beniék Angliából, így szombatra nem volt kérdés, hogy mit csinálunk 🙂 . Én még reggel az elmaradt fodrászkodásra is eljutottam, hazaérve pedig összedobtam a lángos tésztát. Délután megérkezett Beni is, a fiúk (a kicsi és a nagy is) nagyon örültek persze, mi felnőttek is kibeszéltük a fontos történéseket 🙂 . Itthon persze éjszakába nyúlóan ment a vircsaft, a nagyok rendesek voltak, Tomát is bevették többször a buliba, bár Legkisebbünk szerint kevesebbszer, mint ahogy szerinte elegendő lett volna, akkor persze próbáltam enyhíteni ezt a nagy hátrányt 🙂 . Ment a nagy eszem-iszom, meg a jókedv 🙂 , másnap késői keléssel (mármint az ő részükről 🙂 ). Délig én ebédet főztem, aztán Benit elvittem az egyik rokonukhoz itt a közelben, ahová ők mentek ebédelni. A vasárnap maradék része már tanulással telt, meg több oldalas földrajz házi készítéssel (ettől folyamatosan kinyúlok én is…). A Családfőnek közben szintén régi elintézendő családi ügye akadt vasárnap, úgyhogy az a pár nap valahogy belsőleg volt sokféle, néha magunkban elrendezendő és sokszor több, mint érdekes… Egyébként itt jut eszembe, hogy megfigyeltem, mostanában valahogy telefonon keresztül tartok sokféle kapcsolatot – ami nem biztos, hogy olyan jó, de mindenképpen jobb, mint a semmi – mert még hétfő estére is jutott egy jó adag beszélgetnivalóm az unokanővéremmel, ami szintén nem a komolytalan fecsegés kategóriába tartozott…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: