Aki ma Toma… Bajban voltam egy picit ezzel a mostani ajándékkal, mert csak Meincraftban lehetett gondolkodni – mármint Legkisebbünk szerint – de azt meg mi nem nagyon favorizáltuk, de aztán mégis ebben a témakörben is talán sikerült valami jót kiválasztani, azt hiszem 🙂 (mellesleg az utolsó pillanatban, mert tegnap reggel világosodtam meg 🙂 )…
Egyébként Toma névnapját szeretem a legjobban a családban, mert valahogy olyan szép időpontban van… Mátéé szeptember vége felé esik (21-én), ami azért elég jó, de mindig érződik már az iskolakezdés mellett a tél felé menetelés, a Családfőé és az enyém decemberben van, ami kifejezetten hideg hónap. Legkisebbünké viszont a tavasz kezdete, a bármiből bármi lehet, egy új kezdet érzése minden évben, sok Tamás nap van az évben, de ezt nem cserélném le egyikre sem (arról nem is szólva, hogy fél év telik el a szülinapja és a névnapja között, amiért kifejezetten mázlistának tartom 🙂 ).
Azt hiszem tavaly is Nemes Nagy Ágnes verse, a Köszöntő került fel ide névnapi “üzenetként”, de én ezt a verset annyira szeretem, ráadásul pont ezek az érzések vannak bennem is mindig ezen a napon, hogy lehetséges, hogy minden évben ez marad az egyik ajándék 🙂 :
Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és síneket?
Kék építőköveket?
Nem már tudom mit vegyek!
Néked tavaszt rendelek
Bodzafát és kék eget
rajta csokros felleget.
Megrendelem jó előre
A virágot a mezőre
Tél után a lomb-nyílást
betegségre gyógyulást.
És ha meglesz egy napon:
bedobom az ablakon.
Köszi Enikő, Toma nevében is 🙂 !
Boldog névnapot Tomának!!!