Családmorzsák

Hétvége és hét eleje

Enyhén szólva elsodródtam, és nem is igazán itthoni teendőkkel, van itt mindenféle dolog mindig, amit meg meg akarok csinálni, az meg nem halad, sajnos… A hétvégénk úgy telt, ahogy sejthető volt, viszont lett cipője a fiúknak, Apuci jóvoltából, aki elment és vett nekik, közben meg telón átküldte a képeket, hogy miből válogathatnak 🙂 . Máté persze nem akart menni, mert az egész szombat szinte a tanulmányokkal telt és ezért nem mentem én sem, mert én is benne voltam ebben, Toma meg így nem akart, velünk maradt. Mondjuk ezt mi terveztük így, hogy ne menjen el mindkét nap a tanulással, de azért eléggé tikkasztó volt.

Mert meg kellett írni 5 tételt földrajzból, az év végi vizsgára kell elkészíteni, a 18 tételt háromszor 6-os bontásban kell beadni, amit persze leosztályoz a tanárnő (no comment)… Az előző tételsor ötös lett, de azért segítek benne persze, mert mint írtam egyszer sem írtak közösen meg egy tételt sem, honnan is tudnák ennyi idősen, hogy ezt hogyan kell elkészíteni, ráadásul jó jegyet lehet érte begyűjteni (ami a mumus tantárgy miatt fontos) és nem utolsó sorban ebből fog nyilván készülni a vizsgára, szóval igazán nem mindegy, hogy milyenek ezek a tételek… Egy tételt még múlt hétvégén készítettünk el, és csináltunk volna többet is, de éppen be volt szedve Máté füzete, pedig az nagyon kellett volna, mert az első tételek abban egyértelműbben benne voltak, mint a könyvben.

Na szóval ezzel ment el a nap nagy része, meg a szintén földrajz munkafüzetből 4 oldalt kellett kitölteni, és abból is egyszer jegy lesz, de nagyon szigorúan osztályoz a tanárnő, általában nincs ötös vagy csak elvétve. Még jó, hogy nem főtantárgyról beszélünk, ezt persze idézőjelesen mondtam… Egyébként a véleményem azóta sem változott, észbontónak tartom ezt a földrajz mizériát nálunk, viszont Máté most négyeseket, ötösöket hoz belőle, szóval hülyén jönne ki, ha reklamálnék, mert az itt nagyon is elit jegynek számít. Nagy követelmények vannak ebből – amiről már többször írtam – nagyon munkás, mert rengeteg házi van belőle, ami sok és sokszor nehéz is, viszi az időt, néha azt érzem, olyan, mintha fakultációs tantárgyat tanulna Legnagyobbunk, csak éppen általános 7. osztályában…

Szombat este még Fradi meccsre ment Apa Mátéval, mondanom sem kell neki ez volt a nap fénypontja, mi meg kettesben maradtunk Tomával. Még aznap napközben és este a felső szintet is teljesen készre takarítottam, még a szekrények teteje sem maradt ki, úgyhogy ott a nagytakarítás kipipálva. A vasárnap már kellemesebb volt, egy tétel csúszott át aznapra, amit már fél kézzel megcsináltunk, a felét Máté egyedül, középiskolára már profi lesz ebben 🙂 . Én habarcsos csirkefilét készítettem ebédre, délután pedig – ilyen se tudom mikor volt már – Apucival kettesben mentünk vásárolni, mert az valahogy elmaradt a héten. Mondjuk én főleg azért mentem, mert az oviba be kellett szereznem 24 főre húsvéti csokikat. Addig a fiúk itthon maradtak és nagyon ügyesek voltak, pedig nem szeretem őket magukra hagyni azért hosszabb időre, ők viszont élvezik a helyzetet ilyenkor.

Közben Apa húga szaladt be hozzánk, amíg mi távol voltunk, visszahozta a Családfő bringáját, amit kölcsönkért, jó is, mert talán Toma húsvéti ajándékával a bicikli szezon is feltámad nálunk 🙂 . Csokikat viszont alig kaptam az ovisoknak, csak Kinder tojást tudtam jó áron venni, mert a szülőin az lett kitalálva, hogy a csoportpénzből vegyünk húsvéti ajándékot, úgyhogy én szereztem be ezeket. Mellé még rendeltünk az egyik anyuka jóvoltából, akinek ilyen vállalkozása van buborékfújó pisztolyt és szám összekötős színezőt ceruzával nagyon jó áron, szóval szuper jó kis csomag jött össze a gyerekeknek, aminek viszont a csomagolása, összerendezése rám várt… Hazafelé útközben beugrottunk az anyukához, felvettük a csomagot is, ezért is volt fontos, hogy Legkisebbünk nem jött velünk 🙂 .

A hétfő éppen ezért és még más dolgok miatt, jó sűrűre sikerült. Miután bevittem Tomát az oviba, elszaladtam még a piacra csokikat venni, ahol kaptam is szerencsére, így aztán itthon nekikezdhettem a csomagolásnak. ami 24 főre nem kis munka volt azért, bár elég gyorsan végeztem a nagyjával, még egy gyors takarításra is futotta itthon. Miután hazahoztam Tomát visszamentünk fél négyre tornára, amit nagyon szeret, így nem hagytuk ki aznap sem, pedig gondolkoztam rajta, ugyanis 5-től fogadó órára mentem a suliba. Így hazarobogtunk fél 5 körül, Tomát kiraktam, megint Mátéval maradtak itthon és egyébkén elég jól elvoltak ismét 🙂 . 

Mátéról szerencsére csupa jót hallottam, igazából csak a fizika miatt mentem, amiből becsúszott egy kettes sajnos nemrég, de még a fizika tanárnő is azt mondta, hogy ő látja Mátén a tudást is és azt is, hogy tanul. A többi tantárgyból egyébként csak jó jegyeket hozott, az első félév kis hullámvasútja után, most a másodikban valahogy visszaállt a dolgok rendje szerencsére. Az angol tanárnő dicsérte még nagyon, hogy sokat fejlődött, legutóbb ötöst hozott belőle idegen szöveg fordításra és kiemelte, hogy a kiejtése szinte a legjobb az osztályban, és a fordítása is szuper. Ez szerintem főleg az angolul nézett focis videóknak köszönhető 🙂 , amiből egyébként állandóan újságolja, hogy egyre többet megért. Én az angollal kapcsolatban úgy érzem, hogy most kifejezetten meg szeretne tanulni jól beszélni Máté, ebben vastagon benne van Beni is, akinél látja, hallja a nyelvet teljes valójában, sőt, mostanában próbálnak angolul is beszélgetni 🙂 … Az új magyar tanárnő is el volt tőle ájulva szó szerint, azt mondta, hogy Máté egy áldás 🙂 , tud is, a természete is nagyon szerethető, csak helyeselni tudtam 🙂 … Le is bonyolítottuk a másnapra vonatkozó megbeszélését is, mert pont vele mentek a József Attila színházba kedden a Toldi maratonra, ahol a műből kellett olvasni egy-egy versszakot a gyerekeknek, és Mátét is beválogatta. 

Eközben itthon a fiúk szuperül voltak, először kint fociztak a kertben, aztán bejöttek kürtöskalácsot enni (amit a piacon vettem nekik). Legnagyobbunk itt ki is borult egy kicsit, mert állítólag Toma úgy ette meg a magáét, hogy utána bevitte őkelmét a fürdőkádba és leporolta, aztán elővette a porszívót és feltakarította a konyhaasztal alatti sok mindent 🙂 , mindezt Legkisebbünk kuncogásai mellett 🙂 … Este még inget vasaltam Máténak másnapra, mert azt tudtuk, hogy lesz ez a maraton, de azt nem, hogy mikor, Máté hétfőn délután mondta, hogy másnap mennek 🙂 . Éjjel még felszalagoztam az ovis csomagokat, meg becsomagoltam a közös, Lotti Karotti társast is, amit szintén most hoz(ott) a csoportba a nyuszi és kihurcoltam mindent a csomagtartóba Toma miatt, aki egyébként az ügyeskedésnek hála tényleg semmit nem sejtett és nem látott ebből az egészből 🙂 . 

Közben nagy dolgot fedeztünk fel még hétfő este, Tomának mozog az egyik alsó foga, teljesen el voltam hűlve, hogy már itt tartunk 🙂 , egyébként azóta sem térek ez ügyben nagyon magamhoz, pedig hát azért ez már várható fordulat volt 🙂 . Ő már többször beharangozta, hogy mozog ez meg az a fog, és most tényleg 🙂 , ráadásul minden nap egyre jobban billeg, mintha felgyorsult volna 🙂 , lehet, hogy fog nélkül locsolkodik majd 🙂 … Legkisebbünk ettől nagyon boldog, mindig beszámol a fejleményekről, annak viszont már kevésbé örültem, hogy az egyetlen tömött fogából, szintén az este, lejött egy darab, úgyhogy mehetünk vissza a doktor nénihez…

A kedd az megint elszaladt, a reggel már szendvics gyártással kezdődött, mert ugye kellett délutánra is gondolkozni Máténál. Külön hátizsákba pakoltuk amivel a színházba ment, benne szép ruha, ennivaló és minden más. Tomának meg vinni kellett az oviba tojást, amit hagymahéjjal festettek meg délelőtt, nagyon szép lett az övé, lehet, hogy most mi is kipróbáljuk ezt a verziót, így még úgysem festettünk soha tojást 🙂 . Nagyon örült mindenki a nyuszis csomagnak, délután kipróbáltuk – volna – a buborékfújót, de folyt az alja, remélem csak a miénknek, ma még egyszer nekifutunk azért, nem lenne jó, ha sokaknak nem működne, (legközelebb valami egyszerűbb ajándék lesz asszem), meg elkezdtük a szám összekötős színezőt, mert Legkisebbünk szó szerint a számok bűvöletében van már jó ideje 🙂 .

Mátééknak is nagyon jól sikerült a Toldi maraton, mondjuk 3 óra volt oda-vissza az út tömegközlekedve és állítólag a résztvevőket egy januári előadásra beveszik szereplőnek, erről még semmi részletet nem tudok, de ha így lesz, biztos ott leszünk mi is 🙂 . Mától pedig végre tavaszi szünet van már 🙂 , Máténak ma nevelés nélküli nap van, így már Toma sem ment oviba. Ma nagytakarítós elképzeléseim vannak, Máté délután a szomszéd Feri bácsival megy helyi meccsre, szerepel a tervek között horgászat együtt és külön is a fiúknak, meg Tomának valami más program is talán, meg persze a szokásos húsvéti dolgok, esetleg kis kirándulás, bár amikorra terveztük akkor állítólag rossz idő lesz, hát majd meglátjuk, de az a lényeg, hogy végre szünet van 🙂 !

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Biztos jól telik a szünet, kár, hogy ilyen lekésve válaszolgatok 🙂 …

  2. Monika HB says:

    de jó nektek, hogy már szüneteltek! NA majd mi is holnaptól:))


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!