Családmorzsák

Szünetes

Fúúúú, nagyon élvezzük a suli és ovi nélküliséget:) ! Kicsit ráérősek vagyunk, én mondjuk takarítok, meg készítgetünk Tomával ezt-azt, Máté meg meccsre ment szerdán, csütörtökön itthon voltunk, tegnap meg pecázni mentek a Családfővel többed magukkal egész napra. Így pénteken Toma maradt velem, ezért a játszótéren összeszedett kis barátjával programot szerveztünk, a Póni Farmra mentünk, ami egy szabadidőpark nem messze tőlünk, nagyon élvezték a srácok 🙂 .

Nagy fejlődésről tettem tanúbizonyságot 🙂 : nem mostam le az ablakokat 🙂 ! Pedig…, nagyon le akartam, de emlékeztettem magam arra, hogy akkor az egész hét torlódna mindenféle szempontból, egy rohanás lenne, és a gyerekek úgysem arra fognak emlékezni később, hogy milyen volt az az ablak, hanem a közös sütögetésre, egy-egy film vagy Mátéval ismeretterjesztő műsor nézésére (egy tök érdekes ment Attila fejedelemről, és a mostani pilisi kutatásokról egy amerikai riporter készítette a filmet), kézműveskedésre, közös programra, játékra és még sorolhatnám, mert ezekben szerencsére mind részünk volt ebben a pár napban is. Azért nagyot lökött rajtam, hogy megszagolgatva a függönyöket még mindig öblítő illatuk van (!) 🙂 , aztán tegnap reggel, amikor itt járt a darázsirtó (múlt héten nem jött az erős szél miatt), még örültem is, hogy nem voltam nagyon szorgalmas, mert itt-ott folydogált le az ablakon a cucc rendesen!

A gyerekeken meg azt látom, hogy fáradtak, főleg Máté, de Legkisebbünk is azért, az első nap az olyan nyújtózva átállás volt a nyugisabb formára, a fiúk együtt fociztak sokat, Toma pedig nem bír megint elszakadni a trambulintól 🙂 , most már focilabdával ugrabugrál benne, meg Legnagyobbunknak dobálja onnan kapura rúgási céllal 🙂 , de amikor egyedül voltunk itthon, nagy boldogan kint volt az ugrálóban jó sokáig, én meg bentről ránéztem néha, bokros teendőim közepette 🙂 .

No, hát így telnek a napok, még biztos jövök valamikor, mert van sok képem a kis alkotásainkról is, meg a tegnapi egész naposra sikeredett kiruccanásunkról is 🙂 , de sajnos jelenleg az van, hogy vagy nyakig belemerülök a dolgainkba vagy írok róluk, úgyhogy majd egyszer ideérek, húsvét után mondjuk biztosan 🙂 … Ha nem jönnék akkor vidám, pihenős és szép Húsvétot kívánunk mindenkinek 🙂 !

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Néha már hajlamos vagyok magamra a kényszeresként gondolni 🙂 , mert van akinek körülöttem eszébe sem jutna 4 hónappal az ablakpucolás után egy újba belefogni (és lehet, hogy igaza van 🙂 ), de nem tehetek róla, valahogy én akkor érzem teljesnek általában az ünnepet, ha a ház is teljesen tiszta. Szerintem ez sem jó egyébként 🙂 …

  2. Monika HB says:

    Tetszett ez az ablakpucolással kapcsolatos önuralom dolog:) Tényleg mennyire a szokásaink rabjai tudunk lenni, nálam is nagy szám volt már az is, hogy a takarítás egy részét átengedtem a lányoknak úgy, hogy nem néztem meg,hogy az eredmény hány százalékos lett, csak elfogadtam, hogy kész:)

  3. Köszi Enikő 🙂 , és azt is, hogy írtál az ablakaidról 🙂 , úgy látszik ebben is itt a hasonlóság és mert így van, tudom, hogy neked sem lehetett ez könnyű 🙂 ! de így van, ahogy írtad, az ablakok megvárnak, puszi Nektek 🙂 !

  4. Finta Eniko says:

    Áldott, meghitt Húsvétot az egész családnak! Már hiányoltalak… képzeld, az ablakok nálam is cask részben lettek lemosva 🙂 de nem bánom, majd meglesz máskor! cask pihenjetek és élvezzétek a szünetet.. (az enyémek is láthatóan, érezhetően fáradtak már)

  5. Köszönjük Melinda 🙂 !
    Sajnos a film címére nem emlékszem, de még a csatornában sem vagyok biztos, mert csak úgy elkaptuk, szerencsére az elejétől kezdve. Annak viszont örülök, hogy Máté érdeklődését is felkeltette, főleg a Pilisben végzett kutatások 🙂 .

  6. Melinda Ludvig says:

    Az Attiláról szóló film címére emlékszel?
    Áldott húsvétot kívánunk nektek!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!