Úgy látszik mostanában hajlamos vagyok a tömörítésre, és főleg hétvége után, kb. két hete nagyon hasonló bejegyzés címem volt 🙂 . Pedig annyira sűrű napjaink nem voltak, a szombat elment a sütés-főzéssel és ilyen házias dolgokkal. Mondjuk ennek célja volt, mert gondoltam én, hogy majd másnap jól elmegyünk egy kicsit barangolni egy picit, de ebből nem lett semmi, Máté nagyon be volt táblázva (nagy kedve sem volt szerintem 🙂 ), Apucinak is munkája akadt, Toma mondjuk hiányolta a beígért programot, de majd remélem pár nap múlva bepótoljuk.
Így viszont két nagy elmaradásom felszámolása is megkezdődött a hétvégén, szombaton végre, hosszú kihagyás után eljutottam futni! Ráadásul mindezt délután tettem, a fiúk meg addig tök jól elvoltak, fociztak nagy egyetértésben 🙂 . Nagyon-nagyon jól esett, na mondjuk úgy éreztem magam tőle akkor, hogy “a belem kilóg közben 🙂 “, pedig csak 3,5 km-ert futottam le, azt is úgy, hogy bele-belegyalogoltam a távba, amire nem voltam büszke és nem is örültem neki, de nem akartam már első alkalommal kidönteni magam, nem is tudom hogyan gondoltam, hogy majd lefutom azt a kb. 6 km-es távot, ahogy régebben csináltam 🙂 , hát ilyen ez, vissza kell állni. De! Annyira jól éreztem magam közben, nagyon feltöltött az egész, szerintem azért is, mert annyit újítottam, hogy nem a dunai részen futottam, illetve ott, de az utcánkból kiérve nem balra, hanem jobbra kanyarodtam és a kiserdő felé vettem az irányt, ahová szintén a Duna mellett egy töltésen jutok el. Elérve az erdőt annyira jó érzés töltött el, csiripeltek a madarak, hallottam a kakukkot (nálunk gyakran hallani tavasztól nyár végéig), azt éreztem, hogy ez most elképesztően feltöltő, szerintem én előző életemben valami erdész lehettem vagy nem tudom, de ha beérek bármilyen erdőbe, ezt érzem… A végén csináltam pár fotót is:
Milyen érdekes, miközben ezt írom a tévében Kiss Mari színésznő is épp a futás szeretetéről beszélt, azt mondta, hogy őt a futás elsősorban nem fizikálisan, hanem lelkileg tölti fel, már eleve az jó érzés, hogy azt a távot meg tudja csinálni, attól erősebbnek érzi magát – valahogy így vagyok ezzel én is, sok más egyéb lelki dolog mellett 🙂 …
Az más kérdés, hogy azóta valahogy megint nem jutottam ki, pedig nagyon vonz az erdőben futás, azt hiszem egy ideig ott futok majd. Viszont vasárnap meg elkezdtük összerendezni a kertet, háááát…, haladtunk, de nagyon lassan megy. Hihetetlen mennyi sok faág és levélmaradékot takarítottunk össze, a füvet lenyírta a Családfő, de még nagyon sok munka van… Viszont a kinti trambulin főnyeremény, Toma abban töltötte az idő nagy részét, miközben a bátyja bent tanult 🙂 , egyébként meg édesen és sokszor segített Legkisebbünk 🙂 :
Hétfőn aztán megint elkezdődött egy hét, az első nap mindig mozgalmasabb, Máté angolra megy délután, Tomát pedig visszaviszem ovis tornára, amire nagyon szeret járni, ki sem hagyhatnánk 🙂 . Estefelé kifejezetten készültem futni, de megint eltérültem, fizikát tanultunk Mátéval, ami egy vicc egyébként, mert én ennél távolabbi tantárgyat nem tudok mondani magamtól, mint ezt 🙂 . De a mostani tanárnő rendkívül sok hiányossággal rendelkezik, egyrészt nem tud fegyelmet tartani, másrészt ha valamit megkérdeznek tőle a gyerekek, mert nem értik, az a válasz, hogy nézzenek utána… Apa későn jött meg, ezért maradtam én, egész jól felfogtam a leckét 🙂 , próbáltam is magyarázni, de amikor mindenféle jó kérdéseket tett fel Máté, mondtam neki egy idő után, hogy ne zökkentsen ki a szerepemből, szorítkozzunk csak arra a kevésre, amit én ezzel kapcsolatban át tudok adni 🙂 …
Hát nagyrészt ezek vannak, szaladnak megint a napok, holnap Tomáéknak bemutató tornaórájuk lesz (semmi különös, inkább csak Julcsi néni mozgásfejlesztésére kíváncsiak a hozzáértők), Mátéék pedig a Magyarság Házába mennek ugyancsak holnap, úgyhogy ilyen aprócseprőségekkel (hány szendvicset csomagoljak, melyik aktuális elmaradásomnak álljak neki itthon) van tele a fejem leginkább 🙂 …
