Végül itthon maradt Máté és nem ment Erdélybe hétfő reggel. Vasárnap meg is könnyebbültem, amikor eldöntöttük végre végérvényesen az egészet. Sokat segített mindenben az, hogy láthatóan Máté sem kardoskodott az utazás mellett, érezte, hogy nincs olyan formában. Az a gondolat pedig kifejezetten hálássá tett, hogy ez az egész fülnyavalya, nem éppen Erdélyben jött ki rajta, mert akkor azért nagyon ideges lettem volna! Azért vérzett egy picit a szívem, amikor mindezt telefonon megosztottam Judit nénivel, az ofőnkkel, aki még így is próbált rábeszélni az útra…
A hétvégénk ennek szellemében és jegyében telt, bár merőben mást terveztünk, de most jó volt így. Kicsit punnyadósra sikeredett az egész, gondoltam, hogy Tomának szervezek valami barátos programot, de két kis cimbije elutazott ballagásra, Domi beteg lett, a szomszédos Gergőt pedig nem akartuk áthívni Máté miatt. Aztán kitaláltam, hogy elmegyünk akkor egy közeli művelődési központba, ahol Lego kiállítást tartottak éppen, de valahogy egész hétvégén oda sem jutottunk el 🙂 . Végül már nem is erősködtem semmivel, a kötelező dolgainkon kívül olvastunk, társasoztunk, filmet néztünk és pont jó volt így minden. Szombaton, a jobbik időben kimentünk bringázni egy kicsit a környékre kettesben Legkisebbünkkel. Elkerekeztünk a közeli játszótérre, ahol jó sokáig leragadtunk:
Ez pedig a tőlünk kicsit messzebb lévő öböl,
amit úgy szeretek 🙂 !
