Amióta szünet van, azóta valahogy picit fordítottan élünk: hét közben állandóan programozunk, hétvégén meg nagyrészt itthon vagyunk, kertezünk és hasonlók. Az én közérzetemen sokat lendített, hogy tegnap a főzés, mosás és egyéb kötelezők mellett, végigtakarítottam a lakás alsó felét. még nem vagyok kész teljesen, de jelentősen jobb az itthoni életérzésem, rengeteg porcicától szabadultam meg és a rend is kezd a normál keretek között lenni, bár még pár napig azért lesz dolgom, mert nyilván nem egész nap ezt csinálom 🙂 … Ma úgy néz ki, ha minden jól megy, felállítjuk a medencét, Apuci kint tüsténkedik már a teraszon és szedi le a megmaradt borítást, a lába is elég jól van már, úgyhogy délutánra talán a medence is állni fog…
Elfáradtunk a hétben, ami most felért egy mini nyaralással 🙂 , mivel minden napra jutott valami, még pénteken is Postamúzeumban és apa munkahelyén is jártunk, este lett, amire hazaértünk, majd úgyis írok még róla, mert nagyon jól éreztük magunkat! Aztán két napja mi etetjük a szomszéd két cicát, az egyik ugye a közös macsekunk, mert a hétvégére elutazott a szomszédasszonyunk. Tomának imádnivaló esti program, porcióz, intézkedik és persze dögönyöz közben, tegnap át is hozta a kis Lulut hozzánk, jókat játszottak együtt, ma reggel pedig már itt nyivákolt a teraszunkon 🙂 , az az érzésem, hogy ő kinézett minket magának, csak nem érti, hogy most akkor miért nem itt ehet, mire ez a cécó, hogy egyébként itt van, de a vacsorát a szomszédban szervírozzák neki 🙂 …
Máté pedig még mindig Veszprémben nyaral 🙂 , szuperül érzi magát, már megjárta Nagyvázsonyt, hétfőn Tihanyba mennek, ma lehet, hogy Balcsiznak, meg amikor idejük engedi xboxoznak Istivel, unokatesóm fiával, végiglátogatják a családot, mostanság Legnagyobbunk a család-összekötő 🙂 , sokkal többet találkozik a veszprémi ággal, mint mi 🙂 … Úgy volt, hogy kedden jön haza, de már áttolta szerdára az érkezését 🙂 , csütörtökig pakoltam neki ruhát, úgyhogy addig maradhat (már rutinos vagyok ez ügyben, mert mindig később jön haza Kati mamáéktól 🙂 ), mert péntekre már jó, ha itthon van, szombaton kerti bulira megyünk, hétfőn meg nyaralni 🙂 ! Totál hihetetlen, hogy már mindjárt itt a nyaralás, még el sem tudom hinni, jövő hétre nem is terveztem sok mindent, mert úgyis vásárolunk még pár dolgot Balaton előtt, meg elintézünk ezt-azt, itthon a kertben is sok dolgom lenne, úgyhogy csak ide a környékre barangolunk szerintem, mert az nyilván ki van zárva, hogy nem megyünk sehova 🙂 …
Olyan jó, hogy megyünk bele a nyárba és most az igazán jó programok következnek, nyaralás után egy héttel jönnek haza Beniék Angliából, biztos nagy lesz nálunk a nyüzsgés és ami éppen tegnap derült ki, sikerült lefoglalnia a Családfőnek augusztus 11-től 3 napra Rétimajort, mindenki nagy kedvencét! Úgy volt, hogy idén nem megyünk, mert ilyen még nem történt, de egész nyárra foglalt volt már a hely, ez a mostani pár nap csak azért sikerült, mert valakik lemondták az utazást, nagy örömünkre 🙂 ! Azt még nem tudom, hogy csak mi megyünk vagy jönnek a barátaink is, mint tavaly, mert annak a tájékán mennek talán vissza Angliába, de mindenhogy jó lesz, mert ezt nálunk és náluk is mindenki imádja, felér egy kisebb nyaralással.
Hát, ezek mennek most nálunk 🙂 , nem tudom mondtam-e már, de imádom a nyarat 🙂 …