Családmorzsák

Kerti bulis, készülődős hétvége

Ez a hétvégénk eléggé zsufisra sikeredett, ugyanis szombaton az unokatesóm szülinapjára voltunk hivatalosak. Mivel magánéleti változás és sajnos betegség miatt is elég nehéz, erőt próbáló helyzetben van, különös jelentősége volt ennek a köszöntős bulinak… Sokan voltunk és mindenki vitt salátát és süteményt, természetesen én is bevállaltam a magam részét 🙂 . Ajándéknak névre szóló levendulás, kézműves táskát és neszeszert csináltattam és örültem, hogy nagyon tetszett neki, mondjuk tényleg gyönyörű lett 🙂 !!!

Szombaton ráadásul dög meleg volt, így annyira nem tűnt jó ötletnek bekapcsolni a sütőt, joghurtos-meggyes piskótát sütöttünk Tomával, aki nagyon aranyos, mert csak vele lehet bármilyen süteményt is csinálni, nagy bőszen kevert, bögrésen mért és a végén persze nyalakodott 🙂 . Ugyan délután 3 körül már indulnunk kellett, a fiúk meg ameddig lehetett medencéztek.

A buli nagyon jól sikerült, a Pilisbe mentünk és mivel főleg felnőttek voltak, felkészítettem a fiúkat, hogy ez lehet, hogy nem az ő estéjük lesz, de most nem is ez a lényeg, Na, most ehhez képest mindenki remekül érezte magát, de legjobban Toma 🙂 ! Ez egy bérelt ház, ahová mentünk és van beépített medence is a kertbe, fürdőruhát  viszont nem vittünk, mert szépen a nagy fürdőzés után a teraszon felejtettük 🙂 . Így kizárásos alapon csak Toma ment be kisgatyóba a medencébe, és nem zavartatta magát, egyszer az egyik unokatesóm, egyszer pedig egy bácsi segített neki a vízben én meg feltűrt gatyaszárral tocsogtam a sekély részen 🙂 . 

Máténak meg a ház és a környék tetszett de nagyon 🙂 , na róla végképp nem gondoltam volna, hogy bármi is tetszeni fog ott (bár az a ház tényleg fergeteges, kis tó, medence, meg minden ami kell). Egyszer kimentünk a kocsihoz valamiért a fiúkkal, és kicsit tovább sétáltunk, a ház mellett már az erdő van, nagyon szép volt minden, közben meg kiszökött utánunk az egyik kutya a kettő közül, egy vizsla, persze a füle botját nem mozdította a hívásunkra 🙂 , mentünk tovább, viszont Toma rohangálására kapható volt, így aztán szóltam, hogy fusson vissza a ház felé és ez bejött, versenyt futottak egymással 🙂 . Máténak annyira tetszett minden, hogy megbeszéltük még a nyáron ha tudunk  visszamegyünk és viszünk fürdőrucit is 🙂 .

Estére nagy táncbuli kerekedett, Tomát is megmozgattam egy picit és rákapott az ízre, szó szerint a parkett ördöge lett 🙂 ! Pörgött, forgott, ugrált, ritmusra és jól mozgott, a kör közepén ő lett a főtáncos, irtó édes volt:) ! Ezt az oldalát nem is ismertük, mert néha itthon is táncikál, de így még soha nem láttuk, mondjuk nem is volt rá ilyen alkalom. Tényleg mindenki a csodájára járt, nem is akarta abbahagyni 🙂 , már senki nem táncolt olyan 11 magasságában, de ő még mindig kérlelt, hogy mi csak ropjuk 🙂 . Itt éppen az egyik “kollégájával” 🙂 :

Valahogy nem voltam formában a bulin, mert alig készítettem fotót, ami meg készült azoknak meg a java nem nagyon értékelhető… Apuci sztoikus nyugalommal viselt mindent, sokkal korábban akartunk hazaindulni, de csak éjfél után jöttünk el. Előtte nem sokkal még tortáztunk, amit mindenképpen meg akartunk várni, utána pedig kívánság mécseseket engedtünk a levegőbe, nagyon szépek voltak! Jó és legfőképp emlékezetes este volt, jó lesz rá visszaemlékezni… Hazafelé Toma már a kocsiban persze kidőlt, reggel azért sokáig nem aludt (éreztük is napközben 🙂 ), Mátét meg délnél előbb nem láttuk 🙂 .

Én tegnap rengeteget mostam, pakoltam, gyors ebédet dobtam össze, jó nagy takarítást csaptam, mert valahogy így szeretem, hogy amikor hazajövünk a nyaralásból, tisztaság és rend fogad. Délután a fiúk szigorúan a Forma 1 után medencéztek 🙂 , aztán este azt is lezártuk, lefedtük, bele rakta a Családfő az összes algairtót meg mindent, amit kell, mert jó egy hétig nem lesz használatban 🙂 .  Most meg már itt sorakoznak a pakkok az előszobában, hamarosan indulunk a Balatonra, azt nem tudom mikor jelentkezem, mert wifi ugyan lesz persze a szállóban, ahová megyünk, meg kedvem is általában szokott lenni, de az idővel lehet, hogy hadilábon állunk majd, mint általában 🙂 .

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Köszönjük utólag is 🙂 ! El is hiszem, hogy várod, remélem hamarosan ti is mentek, puszi 🙂 !

  2. Monika HB says:

    Jó Balatonozást nektek!!!!!! Hú de várom már én is!:)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!