Épp egy hete mentünk, akkor is ilyen, de inkább melegebb volt, de ha Rétimajorról van szó, már tudom én is, hogy eshet, fújhat, szakadhat az eső vagy akár kánikula is lehet, mindig jól érezzük magunkat 🙂 . Egyébként dög meleg is volt, meg esett is, fújt is, szóval mindenből kijutott és mégis az egyik legjobb pár napja volt a nyárnak. Pedig nagy dolgok nem történtek, de az a hely rám mindig nagy hatással van, a fiúk pedig a pecázásért imádják természetesen 🙂 . Egyébként eddig is tudtam, de most még nyilvánvalóbb lett Tomán keresztül, hogy a horgászat óriási élmény egy kisgyereknek! Mátét figyelve persze ez már eddig is nyilvánvaló volt, de most tudatosult bennem, hogy ez egy akkora nagy öröm kicsinek és nagynak egyaránt, hogy kevés ilyen van szerintem! Pedig igazán nem mondhatom, hogy csak egyféle érdeklődése van a fiúknak, Toma meg most különösen azt az időszakát éli, hogy mindenhez kedve van és sok mindent csinál is, mégis ez az egyik legnagyobb élmény neki(k), úgy érzem 🙂 …
Pénteken érkeztünk a nagy házba, ami csak a miénk volt megint! Mondjuk most mentünk először úgy, hogy csak mi voltunk ott, tavalyelőtt egy napra unokatesómék jöttek el pecázni, tavaly pedig egy hétvégére Beniékkel voltunk ott közösen és most is jöttek volna, ha nem pont így jön ki nekik, hogy addigra értek éppen vissza Angliába, amikortól szabad volt a ház. Ott pedig máskor nem volt hely, ennek is örülhettünk, mert valaki lemondta a foglalását, úgy sikerült megszerezni azt a hétvégét. Azért végül társaságunk is lett, késő délután érkezett meg Apa egyik pecás barátja, aki úgy volt, hogy este hazamegy, de olyan jól érezte magát végül, hogy csak másnap délután ment vissza, hely meg volt bőven, úgyhogy ott aludt az egyik szobában, mert az meg van szép számmal a házban 🙂 …
Leérkezve ebéd után a fiúk kipakolták persze egyből a botokat meg mindenfélét, addig mi Tomával elmentünk cukorért a közeli étterembe (a kávéhoz elengedhetetlen, csak éppen elfelejtettem vinni 🙂 ), de gondoltam előtte egy kicsit kirándulunk a környéken. Elvittük magunkkal Toma biciklijét, én meg úgy emlékeztem, mintha lehetne bérelni lent. Hát, ha valaha lehetett is, most már nincs ilyen lehetőség, de a lényegét tekintve mindegy, nincs bicikli szállítónk sem a kocsin, de amúgy is szívszélütést kapott volna a Családfő ha én még a rengeteg cucc mellé, aminek a javát szerinte én állítom elő 🙂 , még elszuszakolnék egy bicót is, szóval ez sehogy sem jöhetett volna össze nekem 🙂 . Így Legkisebbünk tekert, én gyalogoltam, a kis kirándulásból pedig elég nagy lett, bejártuk szinte az egész környéket, először a madárleshez mentünk:
Ez a hely csodaszép szerintem, bár még egyszer sem volt időm itt csak úgy ücsörögni 🙂 …
Útba esett a nádi iskola is, ahol táborokat tartanak gyerekeknek, bár most nem volt senki, de van ott egy kis játszótér is:
Az épületeben pedig megnéztük a sok védett növényről és főleg állatról kirakott ismertetőket a falon:
Megint megnéztük az egykori, már restaurált Árpád kori halászkunyhót:
Egy-két órán belül eljutottunk az étteremig, ahová nagyon bölcsen utoljára mentünk, hogy ne cipeljük magunkkal a cukrot is 🙂 . Addigra kellően kitikkadva üdítőztünk egyet, Toma meg “játszott” a kék zongorán, ami alig van behangolva, de ő nagyon szereti 🙂 :
A szállásunk felé jó az út, Toma kis is használta egy kis gyorsulásra,
itt pedig a gyönyörű lótuszvirágok hazafelé az út mellett, a wellness közelében…
Visszaérve már mindenki nagyüzemben volt, Toma is leülhetett egyből pecázni, az első hala egy méretes aranyponty lett:
Mindenki fogott még este is több halat, Máté is rengeteget, de aznap őt még nem fotózhattam 🙂 , itt a vendégünk a család egyik felével:
A komoly pecás 🙂 :
Estére már fújt a szél és éjfél körül az eső is eleredt, Toma addigra persze aludt, de a többiek Mátéval az élen kint pecáztak amíg csak be nem hajtotta őket a zuhé 🙂 . Másnap egyesek, velem együtt sokáig aludtak, de aztán a halfogásé lett a főszerep. Egyébként a fotókat szemlélve jól látható az időjárás változása is a képeken a ruhákat nézve elejétől a végéig. Szombat reggelre ugyan az eső elállt, talán napközben ha egyszer szemerkélt, viszont a szél egész hétvégén megmaradt, érdekes, hogy vasárnap volt talán a legerősebb délutánig.
De most még a szombatnál járunk, amikor ugyan fürdést is és egyebeket is terveztem, de annyira láthatóan mindenki jól érezte magát a horgászatban, és annyira jöttek a nagy halfogások, hogy először csak halogattam a program terveimet, aztán letettem róluk, mert nekem sem volt szívem megszakítani a nagy izgatottságokat és örömöket egy-egy tekintélyes halfogás láttán. Úgyhogy ez volt az igazi pecás nap! Legnagyobb meglepetésemre Toma végig nagyon élvezte az egészet és amikor megkérdeztem, hogy jön-e fürdeni, láttam rajta, hogy inkább maradni akar, úgyhogy nem erőltettem semmit, én meg legalább aznap majdnem kiolvastam az új könyvemet és másnap be is fejeztem 🙂 . Azért Legkisebbünk biciklije jó volt, hogy nálunk volt, a halfogós szünetekben és mind a 3 nap alatt sokszor tekert rajta, általában a ház körül, de a kis kiruccanások mellett még a pecás napon is elkísért egy rövid kis túrára a mögöttünk lévő tóhoz, ahol begyűjtöttem egy jó adag vadszilvát is, saját használatra 🙂 .
Az egyik legjobb pillanata a napnak az volt, amikor a Családfő dél körül elkísérte a barátját az étterembe, mert utána hazaindult, nekünk meg egyúttal ebédet hozott. Ezalatt viszont először Toma, aztán Máté botján lett kapás, érezhetően mindkettőn jó nagy példány. Hát abba biztos voltam, hogy nekem nagy hasznomat nem veszik, viszont jött egy nagyobb baráti társaság éppen arra ebéd után és látva a nagy akciót arra jöttek és megkérdezték, hogy nézhetik-e a nagy halfogást? Én megörültem, mert gondoltam legalább segítenek, amit egyébként később fel is ajánlottak, de nem volt rá szükség, ugyanis Toma mindent egyedül akart csinálni 🙂 …
Egyedül a bátyjától fogadott el segítséget, de tőle sem teljesen, ha a bámészkodók nagyon kedvesen ajánlkoztak, közölte, hogy ez az ő hala és szeretné ő kifogni 🙂 . Persze nem sértődött meg senki, inkább tetszett mindenkinek a dolog, agyba-főbe dicsérték a fiúkat 🙂 ! Mondjuk volt is miért, Mátén múlott szinte az egész, és még a saját halát is hagyta elmenni, mert kettőt így nem tudott megtartani, de nagyon rendesen segített az öccsének, aki mindezek fejében annyira nem is volt hálás 🙂 . Amiben hagyta segített neki, ha meg nem hagyta, mondta mit csináljon. Toma viszont nagyon ügyes volt tényleg, egyrészt olyan sokáig kellett fárasztani azt a halat, hogy még egy felnőttnek is tikkasztó lett volna, ráadásul amikor kifogták 13 kilós volt, szóval egy hatalmas példány. A közönség még meg is tapsolta a fiúkat és én is elámultam, őszintén szólva nem gondoltam, hogy biztosan sikerül nekik, de megcsinálták, ráadásul közösen, nagyon büszke voltam rájuk 🙂 !!!
Itt már a kifogott óriáshal 🙂 , nagy meglepetésünkben még normálisan fotózni is elfelejtettem 🙂 ,
itt pedig közösen engedik vissza:
Utána a társaság még érdeklődött Mátétól, hogy mivel pecáznak és hasonlók, mert nekik még egy nagyobb haluk sem jött össze szegényeknek, aztán hitetlenkedve tovább álltak. Közben megérkezett Apuci is az ebéddel, meg jött egy kis eső is, de akkor is olyan szép ott minden:
Szivárványt is láttunk,
és amikor már csak a szél fújt:
Aztán aznap továbbra is végig mindenki degeszre fogta magát hallal, Máté is nagyobbaknál nagyobbakat fogott, azt tudom, hogy Toma 13 darab halacskát pecázott ki, és volt köztük egész nagy a 13 kg, amit a tesóval közösen, de több 10 kiló körüli is, mint ahogy Máténak is hasonló nagyok vagy még nagyobbak jöttek. Állítólag most Apuci fogta a legkevesebbet, bár szerintem ő sem panaszkodhatott, de az ideje javát elvitte az ilyen-olyan segítség a fiúknak.
Este mondjuk megakadt neki még egy harcsa is 🙂 :
A vasárnap az olyan mindent bele nap lett. Viszonylag korán keltünk, bár a Családfő már bőszen kint pecázott akkor is a parton, viszont ennek köszönhetően még a tóparton, éppen, hogy átöltözve a fiúk már pecázva reggelizhettek 🙂 . A jó széria folytatódott, jöttek megint a halacskák, mindenkinek akadt már reggel a botjára valami, itt éppen megint egy “aranyhal” 🙂 .
Viszont úgy nem mehettünk haza Toma szerint, hogy nem fürdünk, így aztán vele kettesben átmentünk a wellness-be, ahol sajnos a nagy medence nem működött, de azért a kicsiben is elvoltunk, elég sokáig, Máté szerint túl sokáig 🙂 … Kint akkor még erősen fújt a szél, a víz meleg volt és az ablakból néztük, ahogy hajladoznak a fák, jó érzés volt annyi biztos 🙂 , főleg, hogy csak ketten voltunk az egész fürdőben 🙂 , na meg azért csak eljátszottunk és kicsit “relaxáltunk” is 🙂 :
Amíg mi pancsiztunk, addig Apa és Máté tele fogta magát halakkal, Tomát annyira nem viselte meg, hogy ő ebből kimaradt, ugyanis az előző nap győztese ő volt teljes egészében mind a halak mennyiségét, mint a nagyságát illetően, és úgy látszott, hogy kicsit ki is fárasztotta az előző és talán már a pénteki nap is (nem is tudtam, hogy mennyire, ez csak hétfőn derült ki, amikor délután elaludt a kanapén itthon és azt hittem, hogy beteg, olyan levert volt 🙂 ), úgyhogy ebéd előtt még elmentünk egy kis biciklis kirándulásra is. A közeli nyalóka félszigetet választottuk, egyrészt mert már a neve is tetszett Legkisebbünknek, másrészt mert nem volt túl messze és az már csak arrafelé derült ki, hogy aszfaltos útja kifejezett ajándék a bringásoknak. Nagyon szép arra minden, van egy nyaralóház ott is, kicsit körbejártunk arra, de mivel főleg az ott lakók voltak kint értelemszerűen, azért sokat nem időztünk náluk 🙂 .
Amíg ott sétáltunk, kisütött a nap és elállt a szél, egész jó idő lett. A vissza úton átláttunk a tó másik oldalára, a mi “házunkhoz” is:
Amire visszaértünk, megérkezett az ebéd, lekérettük magunkhoz, mindenki farkaséhes volt már. Ebéd után természetesen a fiúk szaladtak pecázni, még akkor is, mindenki jó sok halat fogott. Máténak a pénteki és a vasárnapi napja volt igazán jó, akkor fogta ő a legtöbb halat. Viszont visszatérve az eredeti gondolatomhoz, a nagytól a kicsin át, egészen a felnőttig nem láttam még olyat, hogy valami ennyire nagy élményt adott volna nekik, mint ez a pecázás, Toma el sem akart jönni és még napokig kérdezte mikor megyünk újra 🙂 … Pedig, a horgászat sem csak móka és kacagás, és főleg a Legkisebbnek nehéz azt is elviselni, ha például majdnem bekapja a csalit a halacska, de aztán mégsem, vagy már rajta van a horgon, de elszakad a felszerelés és szó szerint elúszik a hal, mert volt rá példa nem is egyszer ezalatt a hétvége alatt is, volt néha szomorkodás, csalódottság, de aztán jött a következő lehetőség, ami előtt már kimozdult a kis 6 éves is az apátiából, szóval érdekes volt ezt végignézni és látni, hogy mindezzel együtt ez mekkora öröm!
Késő délutánig maradtunk, aztán csak elindultunk, pedig most is jó volt hazajönni, de azért azt a helyet is nagyon szeretjük ott, a rétimajori tó partján. Persze az a kérdés már elhangzott, nem is egyszer, hogy mikor megyünk vissza 🙂 …?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: