Csodák Palotája

Ez is olyan hely, ahová nagyon régóta készülünk, mert Toma még eddig nem járt ott. Aztán pár napja észrevettem, hogy legnagyobb elképedésemre bezárja kapuit a CSOPA itt a Camponában szeptembertől és átköltözik Óbudára, ahol egy másik részlege is működik és így egyesülnek. Hát, ez eléggé szíven ütött, mert eddig mindig azzal áltattam magamat, hogy ide 20 percnyi autóútra bármikor elmehetünk, nem nagy ügy, szerintem ezért is nem voltunk még Legkisebbünkkel 🙂 . 

Réges-régen, amikor még Máté volt kábé ennyi idős, mint most Toma, a Millenárison működött és ott többször jártunk is, Legnagyobbunk nagyon szerette. Aztán amikor ide átköltöztek hozzánk közel, Máté kisiskolás volt és eléggé passzolt volna az életkorához, de akkor ő és egyébként a barátai is, valami kiskamaszos felindulásból semmi hajlandóságot nem mutattak, hogy elmenjünk ebbe a palotába, egyszer konkrétan az egyik cimbijével azt mondták nekem, hogy szerintük lassan Tomát vigyem el oda helyettük, mert neki való – aki akkor olyan 1 éves lehetett 🙂 …

Na, a lényeg, hogy a régi helyen többször voltunk, itt meg egyszer sem, így eléggé meglepődtem, amikor belépve körbenéztem. Iszonyúan kis helyen – főleg az előzőhöz képest – sok minden van bezsúfolva, eléggé közel egymáshoz. Aztán az még rátett egy lapáttal minderre, hogy szombaton mentünk kettesben Legkisebbünkkel, és gondolom a hétvége miatt is rengetegen voltak, de nem csak ott, hanem az egész plázában, én nem tudom, lehet, hogy öregszem, eddig nem volt ilyen bajom, ugyan nem kerestem a zsúfolt helyeket, de nem is zavart sohasem, most viszont! Már a plázában amíg elértünk oda, úgy éreztem, hogy bedilizek attól a sok embertől 🙂 , aztán a CSOPA-ban nekem nagyon zavaró volt, hogy várakoztunk egymás hegyén-hátán a kipróbálni valókra… Konkrétan zavart, hogy mögöttünk álltak és néztek minket, amíg valamit kipróbáltunk. Nem az volt a rossz, hogy bámultak, hanem mindig olyan érzésem volt, hogy végezzünk gyorsan, mert itt állnak mögöttünk…

Amikor beléptünk én szívem szerint kifordultam volna 🙂 , Toma meg szó szerint berohant 🙂 , úgyhogy nagyon nem teketóriázhattam. Mondjuk éppenséggel Mátéék horgászkupára mentek Apával és egész napra megint kettesben maradtunk, és azért abban a hőségben viszont nagyon jó választás volt még így utólag is a CSOPA, ha már strandra nem volt kedvem menni (mondom én, hogy valami hibádzik mostanában, 2 éve még a strandokkal sem volt nagy bajom 🙂 ), a medencénk pedig teljesen megadta magát, Lulu cica elintézte, hogy az itthoni strand erre a szezonra bezárjon 🙂 . Egyébként már közben nem sajnáltam, hogy elköltözik a Camponából a kiállítás, mert ott nincs jó helyen szerintem, az előbb említettek miatt. És nyilván a helyhiány miatt, hiányzott régebbről pár dolog, ami itt nem volt, például a magasban kifeszített rúdon biciklizés, ragacs falra ugrálás mellényben és a kis Polski, amibe be lehetett ülni és menni vele, ezeket mind nagyon szerette Máté, most meg sehol sem voltak…

Persze jártatom a számat, vagyis helyette a kezemet, és nem térek a lényegre, hogy Toma meg imádta az egészet úgy, ahogy van 🙂 ! Már nem először fordul elő, hogy én azt gondolom valamiről nem egy nagy durranás, viszont Legkisebbünk meg élvezi, szereti! Itt is ez történt, legalább 3 órán át ott voltunk, mindent végigjártunk, kipróbáltunk többször, és Toma legalább 1 órán át rimánkodott, hogy még ne induljunk, mert ezt meg azt meg akarja még újra nézni 🙂 … Nagyon lelkes volt, minden tetszett neki 🙂 … Mindenről nem csináltam képet azért 🙂 , de a lényegesebbekről talán igen 🙂 . Két fő kedvence lett, az egyik a tükrös labirintus,

a másik pedig egy fal, ahol felvillantak megnyomni való gombok és a reakcióidőt lehetett mérni vele, ott én két magasat nyomtam, amit sehogy sem ért el, a többit ő nyomkorászta 🙂 :

De persze minden más is nagyon bejött neki 🙂 :

Úgy sikerült búcsút vennünk a helytől, hogy meglebegtettem a Mekit, ami hatott, így ott helyben ezt le is rendeztük, és mindketten már valóban nagyon éhesek voltunk. Aztán az autó felé haladva még megejtettünk egy elektromos autózást, ami már a belépéskor rimánkodás tárgya volt 🙂 ,

egy Villámos autózást

és egy Tropicarium előtti fotózkodást (megvan a következő helyszínünk 🙂 ),

azért kicsit vártam már, hogy lejussunk végre az ingerszegény mélygarázsba 🙂 …

Hazaérve már kezdhettünk neki az esti dolgainknak, de nagyon jó kis délután volt persze ez is, még ha nekem éppenséggel rinyásabb napom is volt akkor, de azért ebből nem sok érződött még magamnak sem, viszont az azért meglepett, hogy szó szerint elfáradtam szerintem idegileg az embertömegtől és tényleg a sok ingertől, hát még Toma…

A család másik felének is jó napja volt, ugyanis negyedikek lettek a horgászversenyen, ötven valahány indulóból! Mondjuk az azért kicsit lelombozta őket, hogy éppen lecsúsztak a dobogóról, de azért ez szuper helyezés szerintem! Bár volt itt már mindenféle eredményük, voltak régen, még Máté nélkül (akkor ő még Toma korú vagy kisebb volt), elsők, másodikok, Mátéval ötödikek, harmadikok, aztán tavaly huszonakárhanyadikok 🙂 , szóval volt itt már minden, de ez most jól jött, régóta nem volt jó helyezésük, ami mondjuk múlik a szerencsén is, hogy milyen helyre húznak például, most sem volt ez a legjobb, talán olyan közepesen jó helyük lett. Hárman vannak a csapatban már évek óta és az azért külön nagy szám volt most, hogy Máté fogta a legtöbb halat! Tulajdonképpen rajta múlott a dolog, másodiknak a Családfő futott be és harmadik lett a pecás barátjuk és társuk. Láttam, hogy Legnagyobbunknak is nagyon jó érzés volt ez, főleg így gyerekként azért ez nem semmi és jó lezárása volt a szülinapjának 🙂 … Mi tagadás jól el is fáradtak, este 10 körül értek haza, hozták a nyeremény ajándékokat, ami főleg rendőrös sapkából, kulcstartóból, bögréből és hasonlókból állt 🙂 , mondjuk Tomának jól jött pont, mert mostanában rendőrnek öltözik általában, szóval hoztak neki egy kis jelmezt 🙂 …

Tegnap még mindig lett volna programunk, kézilabdameccs, ráadásul Veszprémben, de mindenki, főleg a pecások olyan fáradtak voltak, hogy inkább itthon maradtunk 🙂 . Azt hiszem lassan le kell állnunk ezzel a sok programmal  így nyár végén… Arra meg már nem is nagyon akarok gondolni, hogy mindjárt itt az új tanév, aztán nem lesz nagyon időnk sajnos ilyesmikre…