Hétvége

Még jó, hogy nem terveztünk semmi különöset a hétvégére, mert tényleg nem jutottunk volna el sehová sem 🙂 … Még a szombati lovaglást is lemondtuk, pont akkor élte fénykorát Toma kisebb náthája én meg akkor voltam a legjobban lerobbanva, szóval fel sem merült, hogy elmegyünk, bár Legkisebbünk igencsak fájlalta… Eddig egy napos határidővel mentek a lemondások, amióta visszamentünk a lovardába kiderült, hogy ez megváltozott és elég egy órával a kiírt időpont előtt ezt megtenni, még jó, mert így tényleg úszott volna az óradíjunk, tényleg ésszerűbb így, gondolom ezért is változtattak, egy gyereknél azért nehéz néha megmondani hogy egy nappal korábban kijön-e rajta a betegség…

Ez a hétvége igazi rossz idős-betegségesre sikeredett sajnos, nálam már tényleg nagyon régen volt ilyen, hogy ennyire kiütött volna valami, meglepő volt az érzés is, meg a fájdalom a torkomban is, amikor már tegnap vártam minden percet, hogy hátha jobb lesz – mára mintha lényegesen javult volna a helyzet. Az is igaz, hogy volt itthon antibigyónk, valami maradék régről, bontatlanul és én szombaton beszedtem, pedig nem vagyok egy antibiotikum fan, sőt, de úgy éreztem, hogy ez jobb nem lesz gyógyszer nélkül, csak rosszabb és azt sem tudom, hogy vírusos volt-e ez az egész (a magas láz miatt esélyes rá, de arra ugye a bogyók nem hatnak) vagy sem, de gondoltam a gyulladásra csak jótékonyan hat, ha szerencsém van és úgy látszik szerencsém lett (főleg, hogy szombaton már a fülem is elkezdett fájni 🙂 ). 

Azért amellett, hogy valami félálomban tengődtem szombaton nem adtam magam olyan könnyen, mostam egész nap, meg teregettem, amikor jobban voltam, ebédet rendeltünk, délután meg előkerültek a társasok és kártyák és rengeteget játszottunk Tomával, na meg elég sokat aludtam 🙂 . Aztán vasárnap már csak főztem egy húslevest, mert nagyon azt szerettem volna enni és gondoltam az csak úgy lesz, ha megfőzöm 🙂 , a Családfő meg reggel beszerezte a hozzávalókat, mert nem ezt terveztük hétvégi ebédnek, mellé pedig csináltam vaníliás-diós gubát, ami mindenkinek jól esett. Délutánra a főzéstől úgy éreztem magam, mintha maratont futottam volna 🙂 , így aztán a délután főleg a játéké, olvasásé lett, és Forma-1 nézésé Legnagyobbunk örömére 🙂 , meg egy picit valahogy jó is volt visszaállni a nyugisabb őszi-téli hétköznapokra.

Egyébként meg már tényleg rég volt ilyen, hogy valami így levert volna a lábamról és többször eszemben is volt hétvégén, hogy milyen természetesnek vesszük, ha jól vagyunk, van erőnk és egészségünk. Pedig ez óriási dolog, vagy talán a legnagyobb, nem is árt, ha néha eszünkbe juttatja egy ilyen betegség, hogy mekkora kincs az egészség, főleg amikor csak úgy van, magától…