Beteg sztori

Vagy valami hasonló kering nálunk, a gyerekek itthon vannak, mert egyiknek láza van, a másiknak a hasa fáj… Biztos, hogy én voltam a baci vagy vírusgazda, és már azt hittem volna, hogy nálam minden oké, egészen reggelig, amikor olyan iszonyú migrénhez hasonló valamire ébredtem – holott nekem nem szokott ilyenem lenni – hogy azt sem tudtam milyen nap van, egy ideig… Most már jobb, de nem teljesen, úgyhogy lehet, hogy megint jobb lett volna nyugton megvárni a gyógyulás végét, mint már annyiszor rájöttem erre az örök érvényű igazságra… Ma azért elmegyek az ovis szülőire, amihez most nagyon nincs kedvem, ráadásul mint szmk felelős vagy elnök vagy micsoda 🙂 , szedhetem a csoport és ovis program pénzt, amit már a zárt csoportban tegnap beharangoztam és ahol felvázoltam ezt a két tételt, amit csak össze kellett volna adni, erre jött egy üzenetem az egyik anyukától, hogy most akkor mennyi pénzt is hozzon magával 🙂 …??? Nem tudtam sírjak vagy nevessek, inkább nevettem bevallom, de jövőre a suliban azt hiszem nem vállalom el ezt a becses tisztséget (pedig már tudom hogy kacsintgatnak felém), csak remélem jövőre is emlékszem majd erre a magamnak tett ígéretemre…

Közben meg szervezzük Toma szülinapját az ovi melletti kis játszóházba. Igen nem elírás 🙂 , augusztus jó régen volt, de neki még nem volt ilyen bulija a barátaival (a bátyjával ellentétben, akinek minden évben megvolt tartva az ovisokkal, aztán később az osztálytársakkal és aki ötödikben kijelentette, hogy mostantól ő köszöni nem szeretne több ilyet, mert ez dedós 🙂 ). Mindenképpen szeptemberre szerettük volna, mivel nyáron egy ilyet nem lehet összehozni – tapasztalat Mátétól begyűjtve, akinek augusztusiként, szintén mindig szeptemberben volt bulija – mondjuk kicsit elcsúsztunk, mert hol Apucinak nem volt jó, hol a játszóházban nem volt jó alkalom, de ha minden igaz, akkor jövő szombaton délelőtt (jobban örültem volna a délutánnak), lesz a nagy nap 🙂 . Toma nagyon várja, az egész csoportot meg akarta hívni, így a leszorított 10 fős létszám, maga a csoda 🙂 . 

Máté meg azt hiszem a kamaszodás belső útjára lépett, eddig inkább a külcsínyben és a viselkedésben volt ez megfogható, most viszont olyan átalakulásféle kezdődött nála, nem is tudom jól leírni, csak érzékelhető, néha nem is tudom, hogy elég vagyok-e hozzá és megijedek, hogy tudok-e majd jól segíteni. Hát az már biztos, hogy inkább százszor szülinapokat szerveznék neki, vagy azon vitatkoznék, hogy mit vegyen vagy ne vegyen fel, mert hideg van… Egyébként meg írnék én még pár dologról, mert bőven lenne mit, és egyszer, ha mindenki meggyógyult, biztos fogok is 🙂 .