Ovikezdés

Azért csak írok róla, bár most éppen, ugyan már mindenki szinte gyógyultan, de itthonról figyel és élvezzük a csodás szakadó eső látványát 🙂 . Az idei és egyben az utolsó ovikezdésünk, azt hiszem eléggé gördülékenyen és simán ment. Persze tudom én is, hogy nincs mit ezen csodálkozni, hiszen Toma már nagyfiú, nagycsoportos, jövőre suliban lesz már ilyenkor, de azért mégis örültem én ennek! Már csak a hosszú, 3 hónapos szünet után is, meg valahogy ez is azt mutatja, amiről itthon már többször beszéltünk, hogy akár már iskolában is lehetne Legkisebbünk, néha úgy érezzük, de persze több okból is jobb, hogy vártunk még egy évet, mert azért ez még nem jelenti, hogy az jó lenne neki minden értelemben és legalább ennyire fontos dolog, hogy a nekünk kedves és jó tanító nénik, akik Mátét tanították, jövőre kezdenek elsősökkel 🙂 .

Aztán az sem volt mindegy, hogy megint új óvónénit kaptunk Julcsi néni mellé, akiről reméltük, hogy jól beválik majd, de persze tudni nem tudtuk. Egyébként csak és kizárólagosan az érdekesség kedvéért írom, hogy roma származású T. néni, mert még soha nem volt szerencsénk roma pedagógushoz, sem iskolában, sem óvodában és én tényleg kíváncsi voltam, hogy milyen lesz. Azon kívül, hogy viszonylag fiatal, de egyáltalán nem tapasztalatlan – legalábbis nekem úgy tűnik – nagyon szép, kicsit egzotikus a külseje és ami a legeslegjobb, hogy nagyon kedves 🙂 ! A gyerekek, köztük Toma nagyon szereti, a múlt héten, amikor visszamentünk kicsit tébláboltam is, mert T. néni volt a délelőttös, ami azt jelenti, hogy Julcsi néni csak fél 11-re megy a csoportba, szóval kicsit furi volt így az első hetet kezdeni, de minden várakozásunkat felülmúlva, Legkisebbünk nagyon élvezte az első napot, mert ráadásul nem csak szép és kedves az új óvónéni, hanem jó kis foglalkozásokat is tart és a játékokkal is ugyanez a helyzet amikor vele vannak. Én részemről nagyon sajnálom, hogy nem múlt évben jött meg hozzánk ez az új fordulat…

Az első héthez még le kell írnom, hogy tele volt sikerélménnyel Tomának, például kint futóversenyt rendeztek a csoportban a korcsoportok között, amit a nagycsoportosok közül magasan Toma nyert (én már sejtettem ezt nyáron, amikor Piliscséven a kiszökött kutyával vetekedett a futást tekintve, Máté szerint és persze nagy túlzással meg az öccse tisztára Usain Bolt 🙂 ), de sokat mesélt bábszínházas mesélésről is, meg megérett teljesen a nagycsoportra, ugyanis idén már teljesen természetesen, magától segít a kicsiknek öltözködni, amikor kimennek az udvarra. Mesélte, hogy az egyik kislánynak “megszerelte” a cipőjét, amiből kijött a behúzó és vissza kellett tenni a helyére, de a kis Bianka teljesen tanácstalan volt, Legnagyobbunk viszont simán orvosolta a problémát 🙂 . Tegnap pedig a szülőin jött oda hozzám az egyik kiscsoportos anyukája, akik ugye most kezdték az ovit, hogy ő nem tudta, hogy én a Toma anyukája vagyok (azért jó ez a megszólítás, tetszik 🙂 ), mert az ő fia Tomáról ömleng folyamatosan, hogy Toma a legkedvesebb, legaranyosabb fiú az egész oviban és nemcsak segít neki, hanem játszik is vele 🙂 ! Örülök ezeknek nagyon is, amikor mi kezdtük az ovit, akkor is volt egy ilyen kisfiú a csoportban Patrik, aki már másodikos az iskolában és azóta is hiányzott a személye az oviból, mert sajnos való igaz, hogy nagyobb szünetekkel vannak ilyen jó fej kisfiúk a gyerekek között és egy picit most úgy tűnik, Toma vette át ezt a szerepet a csoportban.

Ami viszont egy kicsit rossz is, hogy pont ebből a kis létszámú nagycsoportból nem jut Tomának egy olyan igazi barát, mert valahogy nem passzolnak egymással a fiúkat tekintve, jól elvannak, de nincs olyan barátja, mint amilyen Máténak ekkor már ott volt Beni (jó, az is igaz, már eleve baráti körből voltak ők egy oviban), meg ott volt Peti is, akivel még mindig egy osztályba járnak. Vannak a nagyok közül is pajtijai, meg a kisebbek közül is, a “legjobb” barátja egy ideje (Bence mellett, aki szeptembertől iskolás) Márk, aki 5 éves és megértik ugyan egymást, de azt is látom, hogy ez nem olyan barátság, mint ami Bencével lehetett volna, mert vele is 3 évig együtt jártak, már az elején láttam, hogy egymáshoz valók. Ehhez képest egy évvel ezelőtt Toma többször haragos volt Bencére, mert a börtönös játékban, amit játszottak állandóan őt zárta a dutyiba 🙂 , ezzel ment el az egész tél, nem tudtak innen elmozdulni, aztán tavasztól egymásra találtak és el sem váltak volna, ha az a fránya iskola nem tépi ki ebből a jó kis fészekből Bencét 🙂 . No, hát ennyit a barátságokról 🙂 …

Aztán tegnap a szülőin (végül csak elmentem, ugyan teljesen begyógyszerezve, de ott voltam 🙂 ), tudtam beszélni Julcsi nénivel is, aki beszélt A. nénivel a logopédussal az ominózus iskolaérettségi vizsgálatról, amikor is sikerült megríkatnia Tomát. Bár, A. néni szerint az csak kis pityergés volt, semmi komoly – mondjuk ezt gondoltam, hogy ő szerinte nem lesz itt semmi komoly, ezt a nézetemet megosztottam Julcsi nénivel is – és mindegy mi történik alapon a felmérést végig vitte és azt a “megalapozott” megállapítást vonta le ebből az egészből, hogy Tomának fejlesztés (!) kell 🙂 !!! Hát, ezzel azért még Julcsi néni is vitatkozott, hogy nem kellene esetleg újból megismételni azt a felmérést, de szerinte nem, ő jól lát mindent és minden rendben volt ott akkor az ő felügyeletével…

Hát. Eddig is úgy gondoltam, de most már biztos vagyok benne, hogy nem fog engem megúszni A. néni (a nyilaimat, vagyis Toma nyilait azért itthon hagyom, nehogy elragadtassam magam 🙂 ), bár a felmérés már elkészült, amiről én azt hittem, hogy kudarcba fulladt ugye, de ennek is van jó oldala, többet szegény Tomának nem kell vele találkoznia. A véleményemet azért jól megmondom majd neki és teszek a szakvéleményére, Toma olyan szépen elmegy majd az iskolába a szülői jogommal élve, hogy csak na! Egyébként meg kötözködhetnék vele, hogy tavaly ő végzett el egy ugyanilyen vizsgálatot, akkor miért nem jött ki ez a nagy hiányosság? És miért nem látja ezt sem Julcsi néni, sem Andi, akihez az iskola előkészítőre járunk. Sőt, tovább megyek az ovis pszichológus sem lát semmi ilyet, aki szerint Toma kifejezetten sokat fejlődött az egy nappal utána végzett, pénteki iskolaérettségi felmérésen, Julcsi néninek ezt mondta egy előzetes vélemény alapján, a finommotorika az, amit még mindig erősíteni kell, de nyelvi és minden más szempontok rendben voltak, bár én még nem tudtam vele beszélni, mert ugye betegek voltunk és kiértékelés az októberben-novemberben szokott egyébként is történni. Amiért nála szerepelt gyengébben Toma, az a mogorva viselkedése lehetett, amit rossz kedvében a gyerekekre ereszt és az már biztos, hogy ezt nehezen viseli, érzékeny típus, simán el tudom képzelni, hogy őt ez megakasztja a feladatmegoldás közben, sőt bezárkózni is képes, ha ellenséges környezetet észlel. De még akkor is örülök annak, hogy képes volt valamennyire kiállni magáért és azt merte mondani (A. nénit ráadásul jól felbosszantva ezzel), hogy mikor lesz vége ennek az unalmas foglalkozásnak 🙂 …

Hát, így visszanézve, azért mégis csak volt miről írni ovikezdés gyanánt, jó kis vegyes képnek tűnhet az egész, de én azt hiszem, hogy ebben A. néni az egyetlen “gyenge” láncszem, aki ráadásul nem is központi figura, úgyhogy ezt a sok jót azért nem tudja elrontani 🙂 .