Ártéri kiserdő – nálunk

Szóval az úgy volt 🙂 , hogy én nem is tudtam, hogy itt a közelünkben micsoda mesebeli hely van és igencsak meglepődtem, amikor szomszédasszony-barátnőm megosztotta velem ezt a tényt 🙂 . Kertészkedés közben beszélgettünk a kerítésnél (így szoktunk 🙂 ), ugyancsak azon az első szeptemberi és még szabad, szünetes hetünkön arról, hogy nem is szoktunk együtt elmenni itt a közelben sehová és akkor elmesélte, hogy bizony ők hova szoktak régebben elzarándokolni családostul. Először kicsit elbeszéltünk egymás mellett és csak a kirándulós nap derült ki, hogy miért, ugyanis ők évek óta nem jártak azon a részen és mindenféle rétet említett, üres területeket, ami emlékeim szerint a kiserdőn túl nem nagyon van, hát tényleg nincs, mert már mindent benőtt a növényzet, szóval ez volt itt a bibi és az ok is, amiért mi nem is tudtunk erről az ártéri kiserdőről, mert odáig olyan sűrű minden, nem gondoltam volna, hogy bárhol is van járható út. Mivel fogalmunk sem volt miről beszél Zsuzsi barátnőm, ezért gyorsan megbeszéltük, hogy akkor mi elmegyünk oda közösen, és nyélbe ütöttük annak a jó kis hétnek a péntekjét, és kirándulunk egyet itt a környéken 🙂 . 

Volt, aki takarított, volt, aki ebédet főzött azon a péntek reggelen, aztán délelőtt csak elindultunk, Zsuzsival nagy fia is jött, aki ettől az évtől egyetemista és ott ugye később kezdődik a tanév, mi meg csak simán lógtunk ugye az oviból, így mi meg Tomával ketten indultunk úznak. Legkisebbünk aznap nem volt formában, rettentő nyűgös volt, minden baj volt, már lehet, hogy az is, hogy fel kellett kelni, előző nap voltunk ugye a csúszdáknál és egyébként szerintem sok volt neki az a nap, meg a nyári programkavalkád is, elfáradt egy kicsit úgy tűnt és akkor a nyughatatlan anyja, még egy sima pénteket sem hagy meg csak úgy magában, borzasztó 🙂 ! Az volt a legszörnyűbb, hogy a biciklijét nem hozhatta a néhol gumicsizmás ártérbe 🙂 és az elején kifejezetten sokat nyűglődött a Drágám, de a végére csak belejött a túrába. Meneteltünk a jól ismert kiserdőnkön túlra, ahová nem nagyon szoktunk mi menni, mert mint mondtam eléggé sűrű a növényzet, Zsuzsiék nem is találták azt az ösvényt, ahol menni szoktak, ha nincs ott a fia, biztos nem gázolunk át a vadregényes füves-indás szakaszon, visszafelé már a konszolidáltabb, de hosszabb úton jöttünk azért 🙂 . Aztán csak elértünk oda a másik kiserdőhöz, ami tényleg árteres és szerintem csodaszép és tele van éneklő madarakkal, meg fa susogással, erdő neszekkel és illatokkal, nagyon szép, remélem megmarad nekünk még sokáig, bár tényleg pici és csak egy ösvényen járható, de tényleg olyan, mintha sok-sok kilométert utaztunk volna és valahol az erdő mélyén gyalogolnánk 🙂 . Ilyen volt előttem a felderítő csapat:

Gyönyörű ott minden, de a fotók sajnos nem tudják visszaadni az élményt…

Ezen a két képen talán látszik az a kis ártér:

Toma túrabotot kerített magának, azóta is itt őrzi a kertben 🙂 :

Erdő mélyén:

Kifelé jövet az erdőből, rengeteg sok gyík szaladt át a lábunknál és több békát is láttunk. Hazafelé a mezőn jöttünk, nem a vadregényes részen, ahol szintén nagyon jó volt járni, bár ezzel Toma nem mindig volt kiegyezve 🙂 … Azért ő is belejött a végére, és tényleg viszonylag sokat, jó másfél órát bandukoltunk, ki gondolta volna, hogy itt, tőlünk nem messze is meg lehet ezt csinálni. Bár azt hiszem ez így társasággal a legjobb, meg is beszéltük, hogy ha valamelyikünknek kedve támad egy kis kirándulásra, szólunk egymásnak 🙂 . Tényleg nagyon jó volt, én külön élveztem minden percét és azt, hogy erdő féle van a környékünkön 🙂 .