Klasszikus értelemben, csak a család egyik felének van péntek úgy igazán, mert a Családfő és Máté volt ezen a héten a munkás ember 🙂 . Viszont remek minden, mert azért mégis csak hosszú hétvége jön, amit nagyon szeretünk 🙂 ! Van is programunk, viszem Tomát szülinapra, lovagolni és még ezeken felül is vannak ötleteink, majd meglátjuk mihez és mennyi kedvünk lesz, az mondjuk biztos, hogy Máté Apucival Fradi meccsre megy, várják már nagyon! Ami külön jó, hogy érdemes itt siránkoznom néha, írtam talán egy hete, hogy Legnagyobbunknak nem lesz szívderítő a 3 nap, mert sokat kell tanulnia. Hála az égnek a föci TZ-t őszi szünet után írják meg, ráadásul a 4 napból csak egyet lesz igazán suliba, ugyanis kedden az Öveges program keretében mennek a kiszemelt gimijébe a kémia tanárral labornapra, szerdán suliban lesz, csütörtökön nyílt napra megy délelőtt ugyancsak a kiszemelt gimibe, pénteken pedig nevelés nélküli nap van – ráadásul Tomának is pont akkor lesz ugyanez az oviban, ilyen még nem is volt, hogy egy napra essen a kettő 🙂 – utána meg őszi szünet, szóval vele örülök, mert végre ez olyan 2 hetes laza időszak, ami kell is azt hiszem, utána nem sok megállás lesz a tanulásban! Egyébként csak kérnem kell és megadatik 🙂 , lehet, hogy mindent le fogok írni ide, amit szeretnék 🙂 , mert pont tegnap nyűglődtem, hogy nem bírok fent maradni és végre éjjel nem aludtam el, sikerült vasalnom 🙂 (én aztán tudok élni 🙂 ) ! Aztán ami a legjobb, ugyancsak tegnap este, az egyik szomszéd kerületi gimiben találtam nulladik nyelvi osztályt (ebben a suliban erről tudtam csak), angol, humán tagozatot és sima képzést is, már fel is hívtam őket, november elején van nyílt nap, azt hiszem mind a négy szakot bejelöljük a kinézett gimi mellé… Hát szóval lehet, hogy csupa köd itt nálunk minden, de mi örülünk 🙂 , jókedvű hosszú hétvégét mindenkinek, nekünk már az van 🙂 !
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: