Előrebocsátom, hogy ez nem az én ötletem volt, hanem Tomáé 🙂 , úgy látszik ez egy ilyen hét volt (vagy most már mindig ez lesz 🙂 …), hogy a programszervezés dolgát átvette tőlem valaki 🙂 . Egyébként ez amolyan tipikus gyerekfejből kipattant ötlet volt, mert nekem az azt hiszem nem jutott volna eszembe, hogy a legnagyobb ködben biciklizni menjünk 🙂 . Pedig kár lett volna kihagyni, tényleg élveztük, még én is nagyon 🙂 , egészen különös hangulat kapott el minket, mondjuk lehet, hogy az úti cél (furcsa, de nem is tudtam, hogy ezt így kell helyesen írni) miatt is, ugyanis a kiserdőt érintve bringáztunk el ide a hozzánk elég közeli főútra, ami nem túl forgalmas, de mégiscsak főút.
Egy szimpla csütörtökön pattantunk biciklire, mert azt hittük ilyen ködös délelőttünk, amikor még ráadásul bringázni is el tudunk menni nem nagyon lesz, bár ebben tévedtünk, mert pont ilyen volt a pénteki is 🙂 . Szóval elindultunk a töltésen, ahol hozzánk csapódott egy kutyus is, bár nem ismertük, biztos, hogy környékbeli volt, láthatóan jól ismert mindent és még nyakörve is volt 🙂 . Csak egyre kellett vele vigyázni, amikor lemaradt, őrült vágtatásba kezdett, néha tényleg úgy tűnt, hogy elsodor minket és bizony, ha nem vigyáztunk volna dőlhettünk volna a susnyásba bringával együtt, mindenesetre talán mert megúsztunk minden egyes ilyen rohamot, elég jól szórakoztunk rajta 🙂 …
Elindultunk a töltésen
őszi ködös tájban tekertünk,
itt pedig a hozzánk szegődött “társunk”:
A kiserdő előtt van két olyan rész is, ahol le lehet menni a Dunához, mindig mondom az itthoni pecásoknak, hogy próbálják ki egyszer, de nem hallgatnak rám 🙂 , mert beszélgettünk már jó pár horgásszal, akik oda járnak és sokszor látunk ott biciklit letámasztva, jó, hát igaz, hogy nem az utcasarkunknál van, hanem majdnem 1 km-re tőlünk, de talán az nem lenne távolság 🙂 . Most persze nem volt senki, így le is raktuk mi is a bicókat és lebaktattunk bele a ködös, erdős részbe:
Aki végigmegy a ligeterdős részen, annak ez a jutalma 🙂 :
Azért elvoltunk ott egy ideig, mert olyan csendes, szép és érdekes volt az egész:
Visszaérve a bringákhoz, én egy kicsit fájó szívvel hagytam ott a kiserdőt, amiből csak ennyi látszódott 🙂
mert elkanyarodva onnan egy másik töltés kivitt a főútra, ahol még Toma alig biciklizett. Szerencsére akkor már felszállóban volt a köd, főleg a fenti részen, autó pedig alig járt, úgyhogy bátran mehettünk az utunkon. Ami egyébként kellemes meglepetés volt, Toma nagyon ügyesen ment a biciklivel, csak az út szélén, nem kacsázott – valami rossz élmény derengett még Mátétól, aki az úttesten olyan cikkcakkolást tudott az elején előadni, hogy majdnem szívszélütést kaptam 🙂 , bár az is lehet, hogy ő akkor kisebb volt – betartott mindent amit mondtam, úgyhogy tovább is mentünk a nagy főútra a Hollandi útra, ami szintén nem forgalmas ilyenkor, de gyakorolni jó, Legkisebbünk pedig nagyon élvezte, betekert volna akár az oviig is 🙂 . Odáig azért nem mentünk, egy idő után visszafordultunk és hazamentünk ebédelni. Jó volt ez a ködös biciklitúra, örülök, hogy hallgattam az utód programszervezőmre 🙂 …
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: