Családmorzsák

Star Wars kiállítás

Szombaton a szomszéd kerület művelődési házában volt ez a kiállítás, és persze mentünk Tomával nem hagyhattuk ki (mint ahogy Meli ti sem, igaz 🙂 ? ). Pár hete érte el őt igazán a Star Wars láz, eddig is szerette, de csak módjával, ezt a rendezvényt már észrevettem szeptember környékén és ugyan beírtam a telómba, de… Tovább »

Szabadnap

Hétfőn Tomának egy napra szabit adtam, ami szuper ötlet volt szerintem. Valahogy mindkettőnknek kellett és nagyon jól is esett! Pedig semmi különöset nem csináltunk, csak olvastunk, kimentünk ide a Duna-partra gokarttal, sétáltunk, Lulu cicáztunk és a szomszéd kutyát abajgattuk 🙂 … A betervezett házimunkával is haladtam és még a nap is sütött 🙂 , kifejezetten… Tovább »

Rohanósan

Mostanában valahogy elszaladnak a dolgok velem vagy nem is tudom… A hétvége is egy merő rohanás volt, pedig inkább itthon voltunk, de sok mindent szeretnék megcsinálni, azt hiszem többet, mint ami bevállalható lenne, így aztán nem is végződik el, csak bizonyos része mindennek mindig… Ezt meg nem jól viselem, a fiúk is igénylik persze a… Tovább »

Iskolakóstolgató

Ide is elérkeztünk Tomával, már kétszer megjártuk itt az iskolánkban a leendő kis elsősöknek tartott foglalkozást 🙂 . Azért nagy áldás, hogy nem kell sem iskolát, sem tanítónénit vadászni (helyette kiélhetjük ezt a szenvedélyünket a gimiknél 🙂 ), ugyanis ugyanaz a páros kezd jövőre az elsősökkel és tanítja majd Tomát, aki anno Mátét 🙂 …… Tovább »

Ügy, lerendezve

Az ügy alatt a kontroll vizsgálatot kell érteni a fül-orr-gégészeten… Az ügy az egyébként úgy lett lerendezve, hogy miután reggel fél 9-re a rendelőbe vágtattunk Mátéval (9-től rendel a doktornő) és legnagyobb megdöbbenésünkre a 26. sorszámot kaptuk meg (eddig a legtöbben heten voltak előttünk és akkor is délután 3-ra végeztünk), mert két orvos helyett csak… Tovább »

Tegnap…

A tegnapunk az tikkasztó volt itthon… Pedig Apa szabadnapot vett ki, de rengeteg saját munkát intézett, Máté pedig úgy ébredt reggel, hogy fáj az arca…Már megint, ráadásul egy újabb antibigyó kúra után, hát kivoltam! A doktornő a rendelőintézetből ugyan mondta, hogy ha rosszabbul van menjünk vissza hozzá nyugodtan, de egyrészt én már nem gondoltam, hogy… Tovább »

Meglepetésbuli

A hétvége egy meglepetés szülinap jegyében telt. Unokatesóm szép kerek, 50. szülinapjára készültünk teljes titokban, ráadásul Veszprémbe. Volt mindenféle előzetes terv, hogy már szombaton reggel megyünk, egy közeli faluban a Családfő a kocsijának a ködlámpáját szereltette volna  meg, egy a FB-os autós csoportból megismert szerelővel, aztán foglaltunk volna szállást valahol, mert nem akartuk és tudtuk,… Tovább »

Erdőjáró

Ezek a képek (most találtam meg őket a telefonomban 🙂 ), még az őszi szünet környékén készültek, akkor sokat sétáltunk itt a közeli kiserdőben és a Duna-parton. Ez egy főleg erdős nap lehetett, csak az utolsó fotó van itt nálunk a kis öbölnél, amire hazaértünk, majdnem besötétedett 🙂 …... Tovább »

Tovább beteg…

Mármint Máté, most az arcürege meggyógyult, de a füle még nem, illetve már azt sem tudom, hogy hogy is volt ez, múlt héten állítólag a füle rendben volt (mondjuk meglepődtem), most viszont nem. Az antibigyó, amit kapott az elméletileg mindenre jó, ugye a fülre is, hát nem tudom… Tegnap ugyanazt a tortúrát végigcsináltuk, amit egy… Tovább »

Fontossági sorrendek

Az az igazság, hogy be kell vallanom saját magamnak is, hogy karácsonyi nagytakarítás és készülődés ügyében semmit sem haladok… Ami azért igencsak gázos, mert elvileg én ugye itthon vagyok a gyerekekkel, egyébként meg csak néha igaz ez rám 🙂 . Értem ez alatt, hogy egy nap nem tudom hányszor indulok el itthonról és jövök haza,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!