Pörögnek…

Sebesen pörögnek a napok, hihetetlen, hogy már csütörtök van… Itthon volt a barátnőm és a keresztfiunk Angliából, nem is tudtunk velük találkozni, csak kedden (amikor este vissza utaztak), sikerült délelőtt egy picit összejönni velük. Délután úszni vittem Tomát, előtte gyors takarítás, főzés. Az úszás meg most nem a legjobb, mindig kéri az edző, hogy menjen be egy anyuka, aki segít pisiltetni a gyerekeket. Kedden én vállalkoztam rá, Toma is nagyon kérlelt, hogy menjek be. Hááát, egy kicsit lehangolódtam, mert kívülről nem látszott az, hogy az egyébként telefonban és személyesen vicces és jópofa Gyula bácsi, milyen pokróc módjára beszél a gyerekekkel… Azon kívül nem dicséri őket egyáltalán, és nem mutatja meg, hogy mit kell csinálni, ha valaki nem ért valamit. Toma jó sokat, 4 óráz hiányzott, amikor visszatért az egyik óra játék volt, aztán szünet lett, nagyjából elfelejtette, hogy mit is kell csinálni azzal a lábtempóval és úgy egyáltalán. A végére rájött, sőt a mély vizet is átúszta a deszkával, de ezt minden útmutatás nélkül és sajnos neki az maradt meg, hogy ő nem olyan ügyes… Nem sok kedve van járni most éppen és én is gondolkozom az egészen, mert ennyit nem ér a dolog, Mátéval sokfelé megfordultunk úszás tekintetében, de ilyen egy helyen sem volt. Ami mellette szól, hogy a csoportból és az oviból is jár pár gyerek, akiket ismer és szeret Legkisebbünk, húzzák egymást, de nem tudom, valahogy nekem megcsappant a bizalmam az egészben, azt meg főleg nem akarom, hogy ne legyen sikerélménye, pedig úgy látom jól menne neki a dolog… Arra jutottam, hogy a novembert még megvárjuk, meglátom Toma miket mesél, hogy érzi magát, párszor megpróbálok bemenni, aztán meglátjuk.

A szerdánk meg elszaladt, úgy ahogy volt, reggel egy szomszéd kerület gimijébe a Nagy Lászlóba mentünk Mátéval nyílt napra. Előtte leadtuk Tomát az oviban és utána mentünk. Én csak a tájékoztatón lehettem bent, még ketten voltak az osztályunkból szülőstül (de sajnos mindenki más órát akart megnézni 🙂 ) , az egész gimi szimpatikusnak tűnt, az nagyon tetszett, hogy mindent, de mindent csoportbontásban és így kis létszámban tanulnak, a légkör és a hozzáállás is nagyon gyerekbarátnak tűnt. Máté is jól érezte magát, van nulladik angol kezdő és újrakezdő, humán tagozat és sima általános gimi is, azt hiszem ezt mind be fogjuk jelölni, ja és tagozatos angol is indul. Ráadásul itt a közelünkben felül az egyik buszra Máté és ott száll le, szóval ha nem jön össze az áhított gimi, remélem ez igen, bár ott is elég nagy a túljelentkezés persze. Állandóan azt taglalta Legnagyobbunk, hogy milyen retro a suli (a másik gimi meg milyen régi), mondtam neki, hogy ennél jobbra ne nagyon számítson, ilyenek a középiskolák ma kis hazánkban 🙂 , elviszem majd egyszer az enyémbe is, az is pont ilyen volt 🙂 , de nem nagyon hatotta meg a dolog 🙂 … Egy nulladik utáni angol órán volt bent Máté, tudta követni az egészet, örültem nagyon és tetszett is neki! Utána elmentünk azért a mekibe 🙂 , legyen egy kis lazítás is, aztán felszedtük Tomát és hazajöttünk, Közben Máté már napok óta néha érzi, hogy fáj a füle, de csak ritkán és rövid időre, ő sem tudta eldönteni, hogy mi ez. Amire hazaértünk ez erősödött, így délután célba vettük a fülészetet, ahol közölték, miután a sorszámunkat a bejelentkező pultnál kivártuk, hogy nem férünk be a délutáni adagba (fél 4 volt, kettőtől van a délutános műszak), mert csak egy orvos van… Hazajöttünk, ma újra megyünk és persze Legnagyobbunk nem megy suliba, este eléggé fájt neki, kezeltük, ahogy tudtuk, de annyira nem volt vészes szerencsére. Tegnap még utána Tomát elvittem az iskola előkészítőre, szeret járni, a kisfiú Dani, akivel együtt van, ő is nagyon aranyos, jól kijönnek egymással. Éjjel meg nem tudom mi volt, sokszor felébredt Legkisebbünk, olyan 4 óra tájban azzal az ötlettel állt elő, hogy nézzük meg a napfelkeltét, mert még sose látta 🙂 … Mondtam neki, hogy most sem fogja, mert éjszaka van és aludjunk még 🙂 , szerencsére élt a lehetőséggel és azóta is hortyog, a napfelkeltét meg megnézzük majd máskor 🙂 …

Hát, úgy dióhéjban ilyenek történnek nálunk, azt hiszem ez már olyan nyakig tanévbe és őszbe merülős helyzet 🙂 … Délelőtt elmegyünk újra a fülészetre, hátha ma bejutunk 🙂 …

Címkék: , , , , ,
Tovább a blogra »