Családmorzsák

Pihenős, mozis, dunai

A hétvége összefoglalója olvasható fentebb címszavakban. Most valahogy nem vágyunk, azt hiszem mondhatom, hogy családilag nagy kiruccanásokra és ez a hétvégén is látszik, de így is nagyon jó volt! Szombaton volt a pihenős napunk, rengeteg sok palacsintát sütöttem, de olvastunk, társasoztunk, filmet néztünk, memoriztunk Tomával, még könyvet is olvastam és amire jó ideje nem volt… Tovább »

Tesók egymás között

Ritka alkalom, hogy lefotózhatok ilyesmit, természetesen nem Toma miatt 🙂 , pedig akár mondhatnám életképnek is, mert ez mindennapos nálunk… Nagyon jó tesók ők 🙂 , Toma tulajdonképpen ha tehetné, egész végig Máté nyomában lenne, amikor itthon vannak mindketten 🙂 , betelepszik a szobájába, behívja amikor fürdik, igyekszik mindenhol mellette lenni. És mindez Máténak sincs… Tovább »

Hattyúk folyója

Ez a Kis-Duna, azon is belül a komp környékét nagyon szeretik a hattyúk télen-nyáron, de a téli időszakban különösen! Rendszeresem megállunk etetni őket, bár már annyira hozzászoktak szerintem az emberekhez, hogy egyáltalán nem félnek, sőt, inkább mi tartunk tőlük 🙂 ! Ugyanis állandóan kijönnek a partra és csak folyamatosan gyalogolnak felénk, akkor is, ha már… Tovább »

Vegyeske

A legfontosabb és legjobb ami történt csütörtökön, hogy megjött a vérvétel eredménye, Tomának kutya baja, még csak nem is vashiányos szerencsére 🙂 , most már hivatalosan is mondhatjuk, hogy ő ilyen típus 🙂 . Örülök, hogy elmentünk és ha megoldható, megyünk majd minden évben azt hiszem, és persze Máté sem ússza meg nyáron ezt a… Tovább »

Téli Kis-Duna kör

Még hétfőn váratlanul be kellett szaladnunk az oviba SZMK-ügy miatt, csak engem értek el az egész ovi hivatalos szülői közül ténylegesen is, és délig alá kellett írni egy házirend változással kapcsolatos papírt, hogy hivatalos legyen. Ha már egy ilyen plusz utunk volt és velem volt persze Toma is, hazafelé megálltunk a dunai kedvenc, kis körünknél,… Tovább »

Napi szubjektív

A múlt heti csatornafedeles “kis balesetem” úgy látszik más megvilágításba helyezi az eseményeket körülöttem, ugyanis amikor a Családfőnek el akartam mesélni, hogy milyen jól éreztük magunkat Tomával a kis havas bóklászásunkon és elkezdtem mondani a telefonba, hogy a Duna-parton sétáltunk, hirtelen közbevágott és félig aggódó, félig problémamegoldó hangon kérdezte:  – És mi történt…? Beleestél a… Tovább »

Orvos és piac

Már-már hagyománnyá vált nálunk, hogy ha gyermekorvosnál járunk, vagy olyasmin, akkor piacozunk is. Így volt ez ma reggel is, Toma még mindig köhög és még mindig nem fogyott el az antibigyója sem – alábecsültem, azt hittem keddre végzünk az üveggel – szóval ovi sem lesz már ezen a héten. Viszont, ha már így alakult, akkor… Tovább »

Pitypangos rét

Nálunk nagy esemény, hogy Toma rajzol, nem szokott eddig, szóval ez igencsak örömteli és biztató! Vasárnap nekem készített egy édes-aranyos rajzot, nyári gyerekségéhez hűen, egy pitypangos rétről 🙂 , annyira aranyos volt, elolvadtam tőle. Kirakom természetesen a falra, felírta a nevét is rá önállóan, az anyát is oda akarta írni, de az még nem ment… Tovább »

Havas vasárnap

A vasárnap legnagyobb eseménye nálunk a havazás volt, a legnagyobb eredménye pedig egy pici, gyerek hóember 🙂 .: A Családfő és főleg Toma építette, még sárgarépa sem volt itthon, úgyhogy fa orra, kavics szeme és fenyőág szája lett 🙂 . Ők kettesben voltak kint egy picit szánkózni a környéken, meg hógolyózni és amit nagyon szeretett… Tovább »

Túl…

Fellélegeztünk, Máté túl van az írásbelin! Elég jól sikerült, bár voltak hibái, de főleg a sietségnek tudható be szerintem, mert azért a magyarral, matekkal is gyorsan végezni kellett és itthon, ahogy megnéztük a megoldókulcsot délután, ami már fent volt a honlapon, mondogatta, hogy azta, ezt is tudtam és akkor miért nem, meg hasonlók 🙂 ,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!