Toma már hetek óta arról akar meggyőzni, hogy menjek óvónéninek 🙂 , részletesen taglalja ennek előnyeit, hogy a gyerekeknek olvashatnék, játszhatnék velük, felügyelném délben őket, amikor mosdóba mennek, kimennénk az udvarra, játszótérre, sőt, reményei szerint buszozni is 🙂 . Az, hogy amire átképezném magam, ő már felsős lenne az iskolában, természetese lényegtelen apróság egy ilyen sziporkázó elmének 🙂 … A végső érve, meg az volt, hogy:
– És tudod, miért nagyon jó még óvónéninek lenn?
– ????
– Mert ha óvónéni vagy, azt csinálhatsz, amit csak akarsz 🙂 !!!
Azt hiszem a családomat látva (ahol rengeteg pedagógus van és volt, a nagymamám óvónő volt, szóval szerintem nekem innen jött az, hogy én nem az leszek), már gyerekkoromban nem pedagógusnak készültem. Mindig úgy éreztem, hogy a saját gyerekeimnél mindenre kapható vagyok, teljes szívvel ott vagyok, de ez lehet, hogy más kicsikkel-nagyobbakkal nem így lenne… Bár időről időre megkapom barátoktól, ismerősöktől, hogy én pályát tévesztettem, de ez már soha nem fog kiderülni 🙂 …
Szerintem Toma is valahogy így gondolja, és főleg, azt csinálnak, amit csak akarnak – legalábbis szerinte 🙂 …
Én bizony nem bánom, hogy nem lettem tanítónő (mindig az szerettem volna lenni gyerekkoromban), és erős a gyanúm, hogy óvónőként sem feltétlenül muzsikáltam volna jól. Aztán ki tudja, azt, amit most kívülről nagyon nehéznek látok, lehet, hogy – kellő hivatástudat birtokában – élveztem volna…
Aranyos:)
Volt óvónénink mesélte, h egyszer beszólt neki egy apuka, az óvónők szerinte nem lehetnek fáradtak, ők egész nap csak játszanak:)